85 évvel ezelőtt született Solt Herbert építész

85 évvel ezelőtt, 1932. május 14-én született Solt Herbert, a XX. század második felének egyik tevékeny és jelentős soproni építésze.Sopronban végezte a középiskolát, a budapesti Műegyetemen szerzett diplomát.

Szombathelyen, az állami tervező iroda volt az első munkahelye (1957), kétoldalú megvilágítású, falusi iskolákat tervezett (Szalafő, Hegyfalu) és a kőszegi műemlékekkel foglalkozott. Szombathelyen a Neumann Általános Iskola, a Jáki úti temető bejárata az Ő keze munkáját dicséri. A Győri Tervező Iroda munkatársa 1963-ban lett, iskolát, szerelőcsarnokot, irodaházat tervezett, szinte az egész országban, Székesfehérvártól Kiskunhalasig. Szeretett szülővárosába 1977-ben telepedett le. Nevéhez fűződik a kópházi határállomás terve, a papréti romantizáló tornacsarnok felújítása, a Lövér Szálló átépítése, a MATÁV digitális telefonközpont épülete. Az 1990. évi „rendszerváltást” követően Solt Herbert építőtevékenysége fellendült, már nem a tervező irodában, hanem nyugdíjasként saját irodájában dolgozott, a város képét előnyösen kiegészítő épületek tervein. A határ közelsége, amely évtizedekig hátrányt jelentett Sopronnak, most előnynek bizonyult és ezekben az években több szép épület gazdagította Sopron architektúráját. Solt Herbert munkái, tervei ezek között is megjelentek: a Szent Mihály temető új, Pozsonyi úti bejárata (1993), lakóépületek, a Győri út és Kórház utca közötti 22 lakásos tömb (1992), az 54 lakásos Besenyő úti lakótömb is az ő munkája. Több családi házat, üdülőházat, Fertő parti cölöpházat tervezett. Sikeres tervpályázatait, megvalósult épületeit hosszan lehetne sorolni.
Alkotó korszakának első felében az iparosított, modern építészet monumentális formái jellemzik. Későbbi lakóépületei, oldottabbak, könnyedebbek.

Közel egy évtizeden át tanított rajzolókat, egyetemen oktatott, a letisztult építészeti szemlélet képviselője volt. A sokoldalú, minden iránt érdeklődő építész a Városszépítő Egyesület munkáját évekig kritikus véleményével segítette. Alkotókedvének teljében autóbalesetben hunyt el, 1999. november 12-én, teljes életművet hagyott maga után.

Irodalom:
Kubinszky Mihály: Sopron építészete a 20. században In: Soproni szemle 2001. (55. évf.) 2. szám p. 262-277.
Solt Herbert építész emlékére In: Kisalföld, 1999. december 05. p. 7.
Aranykönyv 2002, Sopron: Quint Reklámügynökség, 2001. p. 254.
Solt Herbert építész 1932–1999. Új Magyar Építőművészet 2000, 1. sz. p. 7.
Dr. Winkler Gábor: Solt Herbert 70. In: Építész Évkönyv 2000. ANNATA Kiadó, Budapest, 2001 p. 70.

könyv
191015db
cd
4690db
dvd
5964db
diafilm
1517db
kotta
181db
hangoskönyv
1240db

vissza a teljes verzióra

to top