95 évvel ezelőtt született Krasznai Ferenc

95 évvel ezelőtt, 1923. június 8-án született Bátaszéken Krasznai Ferenc sportvezető, testnevelő, a Soproni MAFC kosárlabdacsapat edzője.

1950-ben végzett a Testnevelési Főiskolán, majd Sopronba került, ahol 35 éven át dolgozott a város és az egyetem sportjáért. A Széchenyiben lett testnevelő, ahol felvirágoztatta a sportéletet. Emellett jégkorongedzősége alatt az SVSE a vidékbajnokságot is megnyerte. A pozsonyi téli stadion leszerelt műjégpályáját a „gödör játszótér” helyére hozatta volna – de a város vezetése ezt a szándékát nem támogatta. A SMAFC NB I-es kosárlabdacsapatát edzette 1955-től 1972-ig, 1962-re olyan fiatal csapat jött össze, amely az elkövetkező 10 évben Krasznai Ferenc vezetésével sikert sikerre halmozott. A vidéki csapatok között elsőként elnyerték 1969-ben a Magyar Népköztársaság Kupát, sikerrel szerepeltek a KEK-ben is. A SMAFC csapatában csak egyetemisták kaptak helyet, légióst vagy hivatásos profi játékost nem játszattak. 1983-tól haláláig az SSE kosarasainak szakmai irányítója volt, majd a Városi Szövetség elnökévé választották. 1981-ben a Sportérdemérem arany fokozatával tüntették ki. Tanítványai az atlétikában is kitűntek.

Sopronban hunyt el 1985. július 13-án. A szigorúan következetes, de emberséges, jó humorú osztályfőnökük emlékére első tanítványai 2010-ben emléktáblát helyeztek el az iskola falán. Az 1964-ben végzett második osztálya már korábban határozott arról, hogy az 50. érettségi találkozón – 2012-ben – portréját is elhelyezik a tábla mellé. A nagyméretű bronz plakett elkészítését Kutas László vállalta. A híres edző emlékét ma a róla elnevezett kosárlabdatorna és az egyetemi csarnok is őrzi.

Irodalom:
Jeles pedagógusok Győr-Moson-Sopron megyében. 2., Töretlen hittel. Győr, 2011. p. 257-264.

Internet:
Sopron város weboldala. Hozzáférés módja: http://www.sopron.hu/Sopron/portal/front_show?contentId=40707 Letöltés ideje: 2018. 05. 28.
A Soproni Széchenyi István Gimnázium weboldala. Hozzáférés: http://www.soproniszig.hu/post/152#Krasz Letöltés ideje: 2018. 05. 28.

könyv
191015db
cd
4690db
dvd
5964db
diafilm
1517db
kotta
181db
hangoskönyv
1240db

vissza a teljes verzióra

to top