Névadónkról

„Az évszázad, mely előre halad, meg nem állítható –
és ha nem akarunk veszíteni a közvéleményben,
melyre fölöttébb nagy szükségünk van,
okvetlenül vele kell haladni és elébe vágni.”
(1821. március 18.)

Gróf Széchenyi István
(1791-1860)

Származása
Gróf Széchenyi István 1791. szeptember 21-én született Bécsben, a Széchényi család ötödik gyermekeként. Apja Gróf Széchényi Ferenc, aki könyvgyűjteményét ajánlotta fel a nemzet számára és ez képezte a Magyar Nemzeti Múzeum alapját. Édesanyja Festetich Júlianna grófnő, a Keszthelyen munkálkodó Festetich György gróf testvére.

Diákévei
Tanulmányait tanítója, Lunkányi János segítségével magántanulóként Nagycenken végezte. Vizsgáit Pesten, Sopronban, Szombathelyen tette le. Tanárai a kor kiemelkedő egyéniségei közül kerültek ki, pl.: Révai Miklós vagy Madách Sándor, Madách Imre apja.

Katonaévei
1809-ban részt vett a Napóleon ellen induló nemesi felkelésben és a győri csata után a katonai pályára lépett. Részt vett 1813-ban a Lipcsénél vívott “népek csatájában”, ahol futárként szolgált és a harcok során többször is kitüntették. Bírálatai miatt a hadseregben kinevezését nem hagyták jóvá, kegyvesztett lett.

Utazásai
Barátjával, Wesselényi Miklóssal utazott Nyugat-Európába. Angliai utazásai rádöbbentették „csúnyácska hazája” elmaradottságára. A katonai pályán szerzett tapasztalatai és az utazások élményeinek hatására politizálni kezdett.

Politikai pályája
Az 1825-ös országgyűlésen lépett fel először, ahol a Magyar Tudós Társaság létrehozása érdekében a következőket mondta:
“Nekem itt szavam nincs. Nem vagyok tagja a követek házának. De birtokos vagyok; és ha feláll oly intézet, mely a magyar nyelvet kifejtse, mely avval segítse elő honosainknak magyar neveltetését, jószágomnak egy évi jövedelmét feláldozom reá”.

Elméleti munkái
Munkáiban ellenezte a robotoltató gazdálkodást, helyette bérmunkán alapuló, a jobbágyfelszabadítás után szabad gazdálkodó parasztokra alapozta elképzeléseit. E programjáról írt a “Hitel” című munkájában, amelyet 1830-ban jelentetett meg. Könyvét, az arisztokrácia hevesen támadta. Dessewffy József írására született a “Világ” című mű, 1831-ben. Céljait 1833-ban Lipcsében kiadott műve, a “Stádium” 12 pontban foglalta össze. Programja ez idő tájt Kossuth nézeteihez képest kevésnek és visszafogottnak bizonyult. Ellentéteiket a “Kelet Népe” vitában ütköztették, majd Széchenyi elképzeléseit a “Politikai programtöredékek” című munkájában foglalta össze. A reformmozgalmat elindító Széchenyi az 1840-es évekre elszigetelődött.

Gyakorlati tevékenysége
Megszervezte 1827-ben a lóversenyzést és a kaszinót. A közlekedés fejlesztését sürgette, 1831-ben megindultak a Vaskapu szabályozási munkálatai, ennek köszönhetően 1846-ban megnyitották a hajózó-csatornát. A Tisza szabályozása, a dunai gőzhajózás elindítása, a Lánchíd, az óbudai téli kikötő megépíttetése is a közlekedés fejlődését szolgálta. Támogatta a ló-, valamint a selyemhernyó tenyésztést, az első gőzzel hajtott hengermalom megépítését. A korabeli szokások, a kultúra, az erkölcsi és viselkedési normák: Széchenyi mindegyik területen tett valamit. Felkarolta az Akadémia, a nemzeti színház, és a művelődés ügyét. A kaszinó létrehozásával pedig a „concentratio”, a polgári egyesülés eszméjét segítette. Megjelennek a közélet pezsdítését célzó, a majdani polgári életmódra jellemző szabadidő-eltöltési formák is. A gróf kezdte el Magyarországon a lövészet, az evezés, a vitorlázás, a korcsolyázás társasági „bevezetését”.

Széchenyi 1848 áprilisában a Batthyány kormányban közmunka-közlekedésügyi miniszteri megbízatást kapott. Az udvar és a független magyar kormány közötti ellentéteket azonban nem tudta elviselni. Lemondott, és 1848. szeptember 5-én gyógykezelésre a döblingi elmegyógyintézetbe ment. Széchenyi Döblingben érdeklődéssel kísérte a hazai és európai politikai eseményeket. Az 1850-es évek második felében kapcsolatban állt a politikai élet képviselőivel, és maga is írt. A Bach-korszakot dícsérő “Rückblickre” válaszként írt “Ein Blick auf den anonymen Rückblick” című munkájában bírálta a fennálló rendszert. A névtelenül megjelent munkában mindenki ráismert Széchenyire, a hazafiak és a császári rendőrség is: zaklatásoknak, házkutatásoknak volt kitéve. 1860. április 7-éről 8-ára virradó éjszakán “karosszékében ülve, átlőtt koponyával találtatott”.

Széchenyi István sopronmegyei tevékenysége kicsiben visszatükrözte országos szereplését.
1828. augusztus 6-án személyesen vett részt a vármegyei közgyűlésen, majd „A Lovakrúl” című munkáját a vármegyének is átadta. A következő évben kinevezték a vármegye táblabírójának és beválasztották „a systematicus operatumok” megvizsgálására kiküldött megyei bizottságba. A kolera 1831. nyarán vármegyénkben is elterjedt, Széchenyi Sopronban elvállalta a vármegye kolerabizottságába való jelölését. Ettől kezdve október közepéig Cenken maradt, és onnan kolerabiztosként járta a veszélyeztetett községeket, hogy a betegség leküzdésében segítsen. Mikor 1845-ben a helytartótanács közlekedésügyi bizottságának élére állították, Széchenyi volt a Sopron és Győr postavonal kezdeményezője. Szerette volna, ha a Bécs-Bécsújhelyi vasútvonalat legalább Sopronig meghosszabbítják és azután Kanizsán át Fiumeig. A Bécsújhely-Sopron-i elágazás megvalósítása érdekében megalakult a Sopron–Bécsújhelyi Vasúttársaság (1843. III. 28.), amely elnökének választotta. Egyik soproni látogatása alkalmával megnézte az épülő új vasúti völgyhidat (1847. II. 24.).

A kormány megbízta Széchenyit a győri Kisduna-Rába-Rábca és Marcal folyók szabályozásának felügyeletével. Elképzeléseit később mások valósították meg.
Cenken már 1835-ben megkezdte a selyemhernyótenyésztést: 1829-ben Olaszországból oltott szederfákat hozatott és ezeket nagycenki birtokán ültette el. 1840. július 13.-i közgyűlésen az új vármegyeházán, az ő kezdeményezésére határozták el, hogy egyesületi úton valósítják meg a selyemhernyótenyésztést és létrehozták a Sopron-Vasi Szederegylet-et.
Az első népképviseleti választáson Széchenyi Istvánt Sopron vármegyében választották meg képviselőnek, a nyéki választókerületben. A 1848. június 27-éről szóló jegyzőkönyv kiemeli, hogy a szavazás Széchenyi Istvánnak „közakarattal lett elválasztását eredményezte” és ezt „az egész nagy néptömegben kitörő örömvel és lelkesedéssel fogadtatott”.

A halála utáni megemlékezéseken hívei Széchenyi eszméi mellett álltak ki, és ezzel nem csak a fennálló rendszer ellen tiltakoztak. Kossuth már 1840-ben így méltatta őt: “Ujjait a kornak ütőerére tevé, és megértette annak lüktetéseit; és ezért; egyenesen ezért tartom én őt a „legnagyobb magyarnak…”