A könyvtár története

A könyvtár elődje a Városi Közkönyvtár 1915-ben nyílt meg és kezdte el működését. A fiatal intézmény a többszöri költözködés következtében akadozva fejlődött. A közkönyvtár az első világháború, a forradalmak és Sopron bizonytalan helyzetéből adódóan, valamint a többszöri vándorlás következtében könyvállományának nagyobb részét elvesztette és a 20-as évek végén veszélybe került a fennmaradása.

A lankadatlan küzdelemnek köszönhetően a közkönyvtár hamarosan virágzásnak indult. A sok hányattatás után a zavartalan fejlődés korszaka következett. A folyamatos állománygyarapításnak köszönhetően 1944-re megközelítőleg negyvenezer kötet volt a dokumentumok száma. A második világháború nem kímélte ezt a közgyűjteményt sem. Elveszett a könyvtári nyilvántartások és a felszerelés jó része, veszteséget szenvedett a könyvanyag, szinte megsemmisült a napilapállomány. Emberfeletti szervezőmunka következtében 1946. decemberében ismét megnyitotta kapuit a közgyűjtemény.

1951-ben Körzeti Könyvtárrá alakult, majd 1952-től Járási-Városi Könyvtár lett és az akkori Városi Tanács kezelésébe került. Ekkor költözött az intézmény a város szívében álló Magyar Művelődés Házába. 1955-ben Sopronbánfalván, 1961-ben Brennbergbányán, 1965-ben a Kurucdombon létesült fiókkönyvtár. 1965-ben átszervezték az intézményt, majd a Művelődési Ház felújítása alatt a város különböző intézményeiben helyezték el.

A háború előtti közkönyvtári állomány a városi Zeneiskolába került. A könyvtár 1970-ben költözött vissza a Liszt Ferenc Művelődési Központ felújított épületébe. A létesítmény már a beköltözés pillanatában szűkösnek bizonyult. 1977 végén a járási könyvtár munkatársai újra a városi könyvtárhoz kerültek. 1979-ben a Jereván lakótelepen is fiókkönyvtár létesült. 1984-ben a felnőtt olvasó szabadpolcos rendszere egy légtérben került kialakításra, mellyel közel ezer m2-re bővült a könyvtár alapterülete. 1986 tavaszán zenei részleg nyílt, 1991-től pedig a könyvtár önálló költségvetési intézménnyé vált.

A megyében az elsők között fogott a dokumentumállomány számítógépes adatbázisban történő feldolgozásába. 1993-tól átvette az MSZOSZ Győr-Moson-Sopron Megyei Könyvtárától az általa addig Sopronban működtetett munkahelyi közművelődési könyvtárat. 1996 tavaszán a régi közkönyvtári állományt a Zeneiskolából egy műszakilag leromlott épületbe költöztették.

A Jereván városrészben működő fiókkönyvtár a befogadó iskola megszűnése miatt felszámolásra került, napjainkban már a Brennbergbányai és Kurucdombi fiókkönyvtár sem működik.

2001 tavaszán az Önkormányzat döntése következtében az intézményt kiköltöztették közel félévszázados otthonából. Az új városi könyvtár felépítéséig ideiglenesen a közgazdasági szakközépiskola megürült épületegyüttesében helyezték el. Az intézményt befogadó épület egy részét a költözés előtt tatarozták. Az épület városközponttól való távolsága és a parkolóhelyek hiánya miatt csökkent a könyvtár látogatóinak száma. A legnagyobb gond, hogy az ideiglenes épületben nincs raktár kialakítására lehetőség, ezért egy külső raktárból vándorolnak oda-vissza a szükséges dokumentumok.

könyv
191015db
cd
4690db
dvd
5964db
diafilm
1517db
kotta
181db
hangoskönyv
1240db

vissza a teljes verzióra

to top