A költészet napi KVÍZ megoldásai

  1. Káldi János (1922–1991): A Károly- kilátónál

Vas megyéhez kötődő költő, ez a verse szerepel a Sarkady Sándor szerkesztette Vallomások egy városról. Magyar írók Sopronról c. kötetben.

  1. Kerék Imre (1942–): Sopron – Tüskés Tibornak

1974 óta Sopronban élő költő, a Szent Orsolya Római Katolikus Általános iskola könyvtárosa volt. József Attila–díjas, 2012-ben Sopron Kultúrájáért- díjat kapott, 2020-ban a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést.

  1. Herbszt Zoltán (1959 – 1981): Szüret után

Sopronban született, fiatalon hunyt el, a Széchenyi Gimnáziumban, majd a szegedi egyetemen tanult. A Szent Mihály temetőben nyugszik. Néhány versét a Katedra együttes megzenésítette, 2019-ben sétányt neveztek el róla a Jereván lakótelepen.

  1. Kónya Lajos (1914-1972): Itt szállt meg Zrínyi

Kossuth-díjas író, költő, a soproni evangélikus tanítóképzőben végzett. Ezekről az évekről szól a Soproni évek című önéletrajzi írása.

  1. Sarkady Sándor (1935–2014): A soproni Várostoronyra

Író, költő, szerkesztő. A Nyugat-Magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar (Soproni Óvónőképző) főiskolai docense, a Soproni Füzetek szerkesztője volt. Kitüntetései: Sopron Kultúrájáért (1998), Pro Urbe Sopron díj (2005), a város díszpolgára (2011).

  1. Bősze Balázs (1946 – 2015): Rák patak

Író, költő, tanár, a Soproni Fiatalok Művészeti Kollégiumát vezette csaknem 30 évig, a Soproni Füzetek szerkesztője, kiadója is volt. A Líceumban tanított. A Sopron Kultúrájáért–díj kitüntetettje (2006).

  1. Rakovszky Zsuzsa (1950-): Helytörténet

Soproni születésű Kossuth-díjas költő, író, műfordító. Sopronban érettségizett, a város díszpolgára (2016), jelenleg is a városunkban él.

könyv
185047 db
cd
4554db
dvd
5328db
diafilm
1471db
kotta
157db
hangoskönyv
1159db
to top