A(z)   Évfordulónaptár kategória archívuma

Mi történt július 17-én?

 2018.07.17.

455 évvel ezelőtt, 1463. július 17-én Mátyás király küldöttei Sopronban jóváhagyták III. Frigyes német-római császárral kötendő békeszerződés szövegét, melyet a császár Bécsújhelyen megerősített. A béke értelmében kapta vissza Mátyás a magyar koronát és Sopron városát, ugyanakkor zálogot és örökösödési jogokat is adott Frigyesnek.
1463. augusztus végén a júliusban kötött Bécsújhely béke folyományaként, Mátyás király három okiratot is kibocsátott Sopron város számára. Az augusztus 29-én kelt levelében elismerte a soproniak összes régi kiváltságát és jogszokását, az ugyanezen a napon kelt másik oklevelében árumegállító jogot adományozott neki, míg az augusztus 31-én kelt iratban közhírré tette a városnak adott jogot és a soproni hatóságoknak engedélyt adott arra, hogy a jogukat el nem ismerőket minden eszközzel kényszeríthessék annak betartására.

Mi történt július 16-án?

 2018.07.16.

5 évvel ezelőtt, 2013. július 16-án elkészült a sopronbánfalvi hegyi templom újonnan épített orgonája, amelyet a Kármelhegyi Boldogasszony búcsúünnepére (július 16-ra) felszenteltek.

20 évvel ezelőtt, 1998. július 16-án, soproni polgár, Vajda Géza kezdeményezésére felújították a Koronázó-dombon álló emlékművet, amely Füredi Oszkár tervei alapján 1915-ben készült és III. Ferdinánd megkoronázásának állít emléket.

Mi történt július 15-én?

 2018.07.15.

55 évvel ezelőtt, 1963. július 15-én Kapuváron hunyt el Csipkés Kálmán festő, grafikus. Sopronban működött rajztanárként, majd múzeumi munkatársként. Városrészleteket ábrázoló képei megtalálhatók a helyi gyűjteményekben. Kapuváron született 1891-ben.

Mi történt július 14-én?

 2018.07.14.

185 évvel ezelőtt, 1833. július 14-én hunyt el Kismartonban Ringer József építőmester, Esterházy herceg építésze. A soproni kaszinó és kórház, a nagycenki és a sopronhorpácsi kastély, a nagycenki Széchenyi-kripta alkotója. Kismartonban született 1753 körül.

105 évvel ezelőtt, 1913. július 14-én született Sopronban Szakál Ernő szobrász, restaurátor, Sopron díszpolgára. 2002. Sopronban hunyt el szeptember 5-én. 75 évvel ezelőtt, 1943. július 14-én született Kisfaludon Fejes József neves ügyvéd, a soproni Berzsenyi Dániel Gimnázium diákja. Budapesten hunyt el 1993. november 2-án.

Mi történt július 12-én?

 2018.07.12.

30 évvel ezelőtt, 1988. július 12-én hunyt el Kisházi Péter bányakutató mérnök, egyetemi tanár. Sopronban a Nehézipari Műszaki Egyetem Bányamérnöki Karán végzett, majd oktatott. Sopron vízföldtanának alapozó munkájában több évtizeden keresztül vett részt. Kaszaperben született, 1928. december 23-án.

40 évvel ezelőtt, 1978. július 12-én hunyt el Nagylózson Smuk Antal ornitológus. Bősárkányban született 1904. február 3-án.

Mi történt július 11-én?

 2018.07.11.

160 éve, 1958. július 11-én született Nagyszombatban Récsey Viktor Alfonz bencés tanár, könyvtáros, régész, pap, Sopronban tanított. Bakonybélben hunyt el 1908. október 14-én.

20 évvel ezelőtt, 1998. július 11-én, a Bencés Diákszövetség soproni szervezete, a Szent György utca 9. számú ház, az egykori 1802-1948 között működő bencés gimnázium falán, emléktáblát avatott.

350 évvel ezelőtt, 1668. július 11-én született Sopronban Serpilius György evangélikus szuperintendens (Regensburg), Serpilius János (1623-1686) soproni lelkész fia. 1723. november 8-án hunyt el.

Mi történt július 10-én?

 2018.07.10.

50 évvel ezelőtt, 1968. július 10-én hunyt el Mihályiban Lányi János (Medl) római katolikus pap, soproni és sopronbánfalvi plébános, templomigazgató, kanonok. Ókörtvélyesen (Ausztria) született 1902. január 5-én.

325 évvel ezelőtt, 1693. július 10-én árvíz volt Sopronban. A Csányi-krónika tudósítása szerint az elöntött földekről a gazdák az árpát gereblyével halászták ki, és szárítás után rakták kazlakba

Mi történt július 9-én?

 2018.07.09.

10 évvel ezelőtt, 2008. július 9-én Hárs József soproni helytörténész első díjat nyert pályamunkáival a Magyar Nemzeti Múzeum és a Honismereti Szövetség által kiírt országos helytörténeti gyűjtőpályázaton.

60 évvel ezelőtt, 1958. július 9-én a Kisalföld arról számolt be, hogy megkezdték a fertődi Eszterházy-kastély homlokzatának és kovácsoltvas kapujának helyreállítását.

Mi történt július 6-án?

 2018.07.06.

50 évvel ezelőtt, 1968. július 6-án Sopronban a Magyar Autóklub helyi csoportja nemzetközi autós gyorsasági versenyt rendezett a Lőverekben, a Forma V. kategóriában.

50 évvel ezelőtt, 1968. július 6-án Esztergomban elhunyt Mihalovits János festőművész, tanár, 1924 óta Sopronban alkotott. Esztergomban született 1894-ben.

80 évvel ezelőtt, 1938. július 6-án hunyt el vitéz Szepessy Aladár ny. altábornagy, a TESZ soproni elnöke. 1867-ben született Sztrázsán.

150 évvel ezelőtt, 1868. július 6-án született Bánfalván Semayer Vilibald antropológus, etnográfus, minisztériumi tanácsos, a Magyar Nemzeti Múzeum néprajzi tárának vezetője. Budapesten hunyt el 1928. június 17-én.

Mi történt július 5-én?

 2018.07.05.

10 évvel ezelőtt, 2008. július 5-én felavatták a balfi munkaszolgálatos tömegsírnál az emlékhelyet. Az emlékművet a 2005-ben súlyosan megrongált helyén állították fel, az 1944 telén, 1945 tavaszán a magyar határvidéken épített erődvonal munkatáboraiban meggyilkolt zsidó kényszermunkások és más foglyok tiszteletére.

25 évvel ezelőtt, 1993. július 5-én hunyt el Csanits Imre borkereskedő, kávéháztulajdonos, a hienc szájhagyományok gyűjtője és közreadója. Rohoncon (ma Rechnitz, Ausztria) született 1917. január 3-án

50 évvel ezelőtt, 1968. július 5-én hunyt el Budapesten Proszt János vegyész professzor, Kossuth-díjas kutató, a MTA levelező tagja, az Erdőmérnöki Főiskola Vegytani Tanszékének tanára, az intézmény rektora. 1892. február 6-án született Budapesten.

75 évvel, ezelőtt, 1943. július 5-én született Sümegcsehin Anda István erdőmérnök, közgazdász-mérnök. 2000. április 22-én hunyt el.

könyv
191015db
cd
4690db
dvd
5964db
diafilm
1517db
kotta
181db
hangoskönyv
1240db

vissza a teljes verzióra

to top