Wosinszky (Wosinski) Kázmér

1895. október 15-én született Kismartonban Wosinszky Kázmér festőművész. Ősi lengyel nemesi család sarja, édesapja dr. Wosinszky István orvos Balfon megvásárolta a gyógyfürdőt, ahol kolostort, templomot és beteggondozó otthont alapított.

A Bécsi Képzőművészeti Akadémián három félévet végzett el, majd hazatért Balfra. 1924–ben már a budapesti Műcsarnokban állított ki, majd a Nemzeti Szalonban és évente a Soproni Művészeti Kör tárlatain. Impresszionista festő volt, legkedvesebb technikája pedig az akvarell. Korán kialakította sajátos, könnyed művészi stílusát, színeinek harmóniáját. Képeit a Fertő tó, annak milliónyi színe, a halászok élete, a nádtenger ihlette. Másik ihletője Balf volt. A paraszti élet hétköznapjai kevéssé érdekelték, de festett egy sor képet a kocsmában táncoló lányokról és legényekről, lakodalmakról, parasztbálokról. A bibliai témák is foglalkoztatták, emlékezetes képei a Szent család, a Három királyok látogatása és a Kisjézus születése. Ákos Ernővel közösen a balfi, sopronhorpácsi és a kópházi templom faliképét is elkészítette. Freskóját megtalálhatjuk a soproni Szent György-dómban.

Alkotói lendülete, mellyel rengeteg képet készített, az utolsó években megtört. A II. világháború után az államosítás következtében a család tönkrement, a művész is „koldusbotra” jutott. Régi pártolóinak száma megfogyatkozott, az újak már nem ismerték. Munkáit értéken alul elkótyavetyélte, időnként külföldi rokonai és Balf környéki barátai próbáltak segíteni rajta. 1967. október 24-én hunyt el a soproni kórházban. 2015-ben születésének 120. évfordulója alkalmából jubileumi kiállítás nyílt a Liszt-központ Munkácsy Termében. Fejér Zoltán soproni festőművész Wosinszkyt találóan a Fertő őrgrófjaként emlegeti. A festőművész nevét utca viseli Balfon.

Irodalom:
Becht Rezső: Wosinszky Kázmér 1895–1967. In: Soproni Szemle. 22. évf. 2. szám (1968). p. 188-190.

Internet:
A Fertő őrgrófjának látásmódja. A Kisalföld weboldala. Hozzáférés módja: http://www.kisalfold.hu/soproni_hirek/a_ferto_orgrofjanak_latasmodja/2436321/ Letöltés ideje: 2016. 11. 08.

Wosinszky (Wosinski) Kázmér

könyv
191015db
cd
4690db
dvd
5964db
diafilm
1517db
kotta
181db
hangoskönyv
1240db

vissza a teljes verzióra

to top