100 éve született Lovas Gyula GySEV főtanácsos, üzem- és vasúttörténész. soproni cserkészet feltámasztója

1925. december 12-én született Sopronban, a Magyar utca 7. szám alatt. Édesapja Lankovits Gyula csepregi születésű cipész, később postás, 1933-ban magyarosította nevét Lovasra. Édesanyja Kereki (Kreis) Karolina, Sopron környéki német családból származott. Egy gyermekük született: ifj. Lankovits Gyula. Édesanyja korai halála (1933) után édesapja újranősült, egy csepregi lányt vett el – Lovas szoros kapcsolatot ápolt nevelőanyjával, sokat köszönhetett neki.

A Petőfi téri háromosztályos katolikus elei fiúiskola elvégzése után a Soproni Állami Széchenyi István Gimnáziumban folytatta tanulmányait. 1944 tavaszán tett érettségi vizsgát „jól megfelelt” eredménnyel, de ekkor a család anyagi helyzete nem engedte meg számára a továbbtanulást.  Vasutas nagybátyja példáját követve jelentkezett a MÁV-hoz, mely ekkortájt örülvén minden érettségizett jelentkezőnek, felvette szolgálatra. Elsőként a nagycenki állomásra osztották be ideiglenesen forgalmi napidíjasnak, majd ez év novemberében tett esküt. 1945. július 3-án Nagycenk állomás területén szolgálati baleset érte váltóőri szolgálata közben: elvétette a fellépést egy mozgó személyvonat lépcsőjére, jobb bokáján nyílt törést szenvedett.

1946 tavaszán egy hónapot Celldömölk állomáson kocsirendezői és vonatkísérői gyakorlaton töltött, majd novembertől átvezényelték Sopron Déli állomásra forgalmi szolgálattevőnek. Bár munkaviszonya továbbra is ideiglenes maradt, 1946. december 1-től „államvasúti tisztté”, 1947. január 1-től „államvasúti főtisztté” léptették elő. Az 1947/48-as tanévben a Budapesti Déli állomásra áthelyezve elvégezte a MÁV Tisztképző képzését. Ezt követően visszahelyezték Sopron Déli állomásra és véglegesítették ideiglenes munkaviszonyát.

1949-ben kötött házasságot Kamper Teréz nagycenki óvónővel. Három gyermekük született: Gyula (1950), Zsuzsanna (1952) és Márta (1956). Kezdetben Nagycenken, később Sopronban laktak. Felesége 1977-es halálát követően Lovas újra nősült: Szabó Ágnes hitoktatót vette feleségül 1979-ben.

1952. nagy változást hozott Lovas Gyula életébe: december 1-jei hatállyal a GySEV Soproni Igazgatása átvette a MÁV-tól. A németül beszélő Lovast Sopronban kívánták foglalkoztatni, azonban az Államvédelmi Hatóság „megbízhatatlannak” minősítette, és nem engedte a határ közelébe – így kezdetben Csorna, Kapuvár, majd Fertőszentmiklós állomásokon teljesített szolgálatot. 1954. január 1-től előléptették intézővé, mely már egyenes utat jelentett a soproni állomásra. Itt szolgált oktatótisztként (1957-től), vonali menetirányítóként (1959-től), majd előléptették főintézővé (1961) és kocsiintézőségi előadói feladatokkal bízták meg (1973-tól). 1970. március 1-től áthelyezték főelőadónak az igazgatóságon működő Személyzeti-Munkaügyi főcsoportba, 1971-ben főfelügyelővé, majd főtanácsossá léptették elő. 1972. január 1-től főelőadó az Igazgatóság Tervgazdálkodás Szervezési és Ellenőrző csoportjában, 1977. január 1-től pedig a GySEV Igazgatóság igazgatói titkársághoz került – ettől kezdve 1985-ös nyugdíjazásáig közvetlenül a vasútigazgató alá tartozott.

Vasúti szolgálata mellett Lovas 1965-1971. között elvégezte levelező tagozaton az ELTE történelem-népművelés szakát, így addigi történészi munkája betetőzéseként 1978. július 1-jén megkapta (a számára létrehozott) üzemtörténészi státuszt.

Üzemtörténészként első sorban a GySEV és a Sopron környéki vasutak történetével foglalkozott, de kutatott és publikált egyéb magyar vasúttal és helytörténettel kapcsolatos témákban is. Három kötetes GySEV történetét a pozitív vélemények ellenére a GySEV nem tartotta kiadásra alkalmasnak, ezért ennek anyagát részletekben, a GySEV által 1975-ben indított, Vasutunk című üzemi lapban közölte. Első vasúttörténeti írása 1964-ben jelent meg a Soproni Szemlében „Az első vasúti szerencsétlenség Sopron közelében (1847)” címmel. A nagy ívű vasúttörténeti témák mellett szívesen foglalkozott a vasutas kisemberekkel is. Összesen több mint száz vasút- és helytörténeti publikáció került ki keze alól.

A GySEV-nél végzett munkája mellett 1965 januárjától a Közlekedési Múzeum külső munkatársa (segédmuzeológus) lett. 1971-ben üzemtörténeti kiállítást rendezett a GySEV igazgatósági épületében. Lovas érdeme a nagycenki múzeumvasút létrehozása is, melynek első üzemfőnöke volt.

Belföldi publikációi mellett jelentek meg tanulmányai az osztrák Eisenbahn című folyóiratban is, az Osztrák-Magyar Monarchia és utódállamai vasúttörténetével kapcsolatos témákban. 1984-ben fegyelmi megrovásban részesítették egy soproni zsidó munkaszolgálatosokról szóló tanulmánya miatt, melyet a felettesei tudtával az osztrák lapnak kívánt elküldeni. Bár a megrovást 1985-ben visszavonták, ettől kezdve külföldön Lankovits néven publikált.

Szabadidejében szívesen rajzolt, mestere Sterbenz Károly volt. Fiatal kora óta foglalkozott néprajzi-helytörténeti kutatásokkal is – 1939-ben részt vett a Magyar Cserkésszövetség által kiírt „regős-portyán” a soproni Scarbantia cserkészcsapattal Csepregen, ahol bepillantást kaphatott a falu életébe. Ekkor ismerkedett meg Csatkai Endrével is, aki a vasúttörténetre irányította a figyelmét. 1961-ben megszerezte német nyelvű idegenvezetői igazolványát és ettől kezdve a ’80-as évek végéig vezetett csoportokat Sopronban és környékén. A politikai változásoknak köszönhetően 1989-re lehetővé vált, hogy öregcserkész társaival feltámasszák a soproni cserkészetet.

Utolsó éveiben megromlott egészsége: két egymást követő agytrombózisa után már nehezére tudott a vasúttörténettel és cserkészettel foglalkozni, idejét leginkább gyűjteménye rendezgetésével és a vasút iránt érdeklődő fiatal generáció támogatásával töltötte. 2014. július 27-én hunyt el.

Irodalom:

Tóth Sándor: Lovas Gyula vasutas, vasúttörténész életútja (1925-2014). In: Soproni Szemle 2015. 1. sz. p. 90-94.