Mi történt december 21-én?

230 évvel ezelőtt 1792. december 21-én született Sopronban Kurzweil Ferenc a Szent Mihály templom karnagya, az első magyar zenei társaság, a Soproni Zeneegyesület alapítója (1829). A Szent Mihály-plébániatemplom tanítója és karnagya lett 1821-ben. 1836-ban új egyesületet hozott létre Musikalische Gesellschaft, Zene-Társaság néven. 1854-ben megszervezte a Szent Mihályról nevezett Egyházi Zeneegyesületet. 1850-től 1865-ig – mint az intézet világi tanára – a bencés főgimnáziumban az ének művészetére tanította a diákokat. Pedagógiai munkásságáért 1858-ban Ferenc József koronával díszített ezüst érdemkereszttel tüntette ki. 1865. február 15-én hunyt el Sopronban. 1979-ben, a Soproni Zeneegyesület alapításának 150. évfordulóján lakóházát emléktáblával jelölte a város a Szent Mihály utca 8. szám alatt.

Bővebben: https://www.szivk.hu/kurzweil-ferenc/

95 évvel ezelőtt 1927. december 21-én hunyt el Fényi (Fink) Gyula jezsuita pap, világhírű csillagász. Sopronban született: 1845. január 8-án, Innsbruckban tanult. 1871-től a kalocsai Érseki Főgimnázium fizikatanára volt. Kalocsán elsősorban a protuberanciák megfigyelésével foglalkozott, e téren nemzetközi hírnevet szerzett. Észleléseit a Haynald Obszervatórium Publikációiban, és számos szakfolyóiratban adta ki. Szórványosan üstökös és meteor észleléseket is végzett. Elsőként észlelt spektroszkópikusan egy napkitörést. Foglalkozott meteorológiával, magyarázatot keresett a sztratoszféra kialakulására, valamint a naptevékenység és a felsőlégkör összefüggéseire. Számos tudományos társaság választotta tiszteletbeli és vezetőségi tagjai sorába, 1916-ban az MTA tagja lett. A Holdon kráter, és egy kisbolygó is őrzi nevét. Sopronban a bencés gimnázium – annak államosítása után – rövid ideig „Fényi Gyula Gimnázium” néven működött (1948-1950). Városunkban emléktábla díszíti szülőháza falát, a Szentlélek utca 3. szám alatt.

Bővebben: https://www.szivk.hu/fenyi-gyula/

könyv
187460db
cd
4588db
dvd
5537db
diafilm
1471db
kotta
177db
hangoskönyv
1184db
to top