140 évvel ezelőtt, 1884. június 10-én született Hillebrand Jenő

140 évvel ezelőtt, 1884. június 10-én született Sopronban Hillebrand Jenő antropológus, régész, címzetes egyetemi tanár. Régi soproni családból származott, középiskoláit a soproni reálgimnáziumban végezte. Tanítványa volt a neves soproni régésznek, a Várhely kelta emlékeit feltáró Bella Lajosnak, akivel később is kapcsolatban maradt, több cikket is írtak együtt.

1908-ban bölcsészdoktori oklevelet szerzett Budapesten és itt lett magántanár, régészeti és antropológiai szakon. Disszertációjában embertani anyagot dolgozott fel és a fogazatról új, máig is érvényes megállapításokat tett.

1910-ben a Pázmány Péter Tudomány Egyetem Embertani Intézetében Török Aurél tanársegédjeként kezdte pályafutását, majd rövidesen a Nemzeti Múzeumba került, ahol a Régészeti Osztályt igazgatta 1944-ig.

1910-től tevékenykedett a Földtani Társulat Barlangkutató Bizottsága tagjaként, 1924-től a Nemzetközi Anthropológiai Kongresszus állandó bizottságának tagjaként dolgozott. Egyetemi magántanári habilitációját 1913-ban nyerte el, majd később megkapta a rendkívüli egyetemi tanári címet. Az egyetemi fiatalság nevelésében is részt vett, megbízott előadó volt az Embertani Intézetben, 1945 után ősembertani és származástani kollégiumokat tartott.

Hillebrand Jenőt azonban mégsem az antropológia vonzotta elsősorban. Inkább érdekelték az őskőkor emberének életkörülményei, anyagi kultúrájának maradványai. A magyarországi és európai paleolitikus lelőhelyeket tanulmányozta. Hazánkban sok barlangásatás fűződik nevéhez, például: a két bajóti barlang, Balla és Szeleta barlangok kutatása. Még pályája kezdetén megtalálta az ősember csontmaradványait, a híres Balla-barlangi gyermekkoponyát és kísérő leleteit. Ő fedezte fel az első jégkorszaki embermaradványokat. A Bükk hegységben barlangot neveztek el róla, ma a Hillebrand Jenő-barlang fokozottan védett.

Figyelme később fiatalabb korszakokra is kiterjedt, így a mezolitikumra, rézkorra, (bodrogkeresztúri és pusztaistvánházi ásatás) bronzkorra és a szkítákra. Többször járt külföldön és kitűnő szakemberek vezetése mellett ismerkedett meg francia és német lelőhelyekkel. Budapest ostromát a Magyar Nemzeti Múzeum pincéjében vészelte át. 1945 után reaktiválták, rövid időre megbízták a Pázmány Péter Tudományegyetem Ősrégészeti Intézetének vezetésével. Halála előtt néhány hónappal már nagybetegen újra ellátogatott az istállós-kői barlangba, az újabb ásatásokon felkereste a szakmai utódjának tekintett Vértes Lászlót.

Hillebrand Jenő Sopronba pihenni tért vissza, 1945 után sokat betegeskedett, már csak tanított. 1950. március 6-án hunyt el Budapesten. Halálával nagy veszteség érte a magyar régészetet, munkásságával, a magyarországi őskőkor kutatásának irányát határozta meg.

Cikkei, tanulmányai magyar és külföldi szaklapokban jelentek meg. Főbb művei: Az őskor embere és kultúrája különös tekintettel hazánkra (Bella Lajossal, Bp., 1921); Az őskőkor története (Bp., 1934).

könyv
191951db
cd
4690db
dvd
6036db
diafilm
1527db
kotta
181db
hangoskönyv
1246db

vissza a teljes verzióra

to top