145 évvel ezelőtt 1877. október 18-án született Heimler Károly

Heimler Károly

145 évvel ezelőtt 1877. október 18-án született Sopronban Heimler Károly, rendőrfőkapitány, a Városszépítő Egyesület elnöke, a Soproni Szemle megalapítója.

Heimler Károly régi polgári családból származott, Apja gabonakereskedő volt, a Bécsi utca 26. számú házban laktak. Az Evangélikus Elemi Iskolában, majd a Evangélikus Líceumban tanult, ahol 1897-ben érettségizett. Érettségi után a 11. közös vadászezredben önkéntesként szolgált egy évet. A katonaság után jogi tanulmányait Budapesten, Pozsonyban és Kolozsváron végezte, ez utóbbi helyen szerzett diplomát. 1905. július 8-án lépett be a városi rendőrséghez, mint alkapitány, majd a rendőrség államosításáig rendőrfőkapitány (1908-1921) volt. Átszervezte a rendőrséget, jól szervezett, fegyelmezett szervezetet hozott létre.

Később a rendőrségtől megvált, a városnál különféle minőségben dolgozott, nyugdíjazásáig Sopron város főjegyzője (1925-1937) és az árvaszék elnöke volt. Nyugdíjazásakor Sopron város közgyűlése szolgálati idejéhez az 1921. évi soproni népszavazás körül kifejtett tevékenységéért két teljes évet számított hozzá.

1908-ban feleségül vette az soproni polgári családból származó Greilinger Irmát.

Már 1906-ban bekapcsolódott a Soproni Városszépítő Egyesület munkájába, ahol 1914-tól az elnöki tisztet töltötte be. Neki köszönhető, hogy az első világháború alatt és az azt követő nehéz években az egyesület hiánytalanul folytathatta működését. Elnöksége idején minden olyan üggyel foglalkozott, ami Sopront előbbre vitte. Szülővárosa szolgálatába állította minden tudását, műveltségét, emberszeretetét. Tevékenyen vett részt a Sas tér felújításában, a Koronázódomb emlékművének létrehozásában. A soproni idegenforgalom nagyon sokat köszönhet neki, jóformán ő indította el. Az ő ötlete volt, hogy a város naponta minden feladott levelével hívta a látogatókat. A borítékon lévő városkép alatt ez a szöveg állt: „Jöjjön Sopronba, Magyarország legegészségesebb városába!”

Heimler Károly, mint a Soproni Városszépítő Egyesület elnöke az 1937. március 5-i választmányi ülésen vetette fel először a Soproni Szemle indításának gondolatát, melynek célja: a múlt ápolása, Sopron régi értékeinek bemutatása. A Soproni Szemlében egy, a maga nemében páratlan várostörténeti folyóiratot adott az országnak, A folyóirat indulásakor a szerkesztői előszóban írta: „Sopron, hat betű, abban a csoportosításban, ami legtöbbet mond nekünk sok betűtengernél. Sopron, ittjártaknak ízes emlék, az innen elszakadtaknak titkos nosztalgia, az itt élők szívében életet jelentő meleg vér. Sopron… Sopron … ez a név visszhangzik bennünk…”

1903-tól 1919-ig szabadkőműves, a soproni Széchenyi Páholy tagja. Az evangélikus egyházközség presbitere, szervező, tervező egyénisége volt. Az 1920-as és ’30-as években az Evangélikus Ifjúsági Egyesület választmányi tagja, majd 1937-ben megválasztották a Soproni Protestáns Egyesület elnökének.

A nyugalomba vonulás azonban nem jelentette a közéletből való visszavonulást, idejét és erejét most még inkább annak az intézménynek szentelte, amely különösen a szívéhez nőtt: a Városszépítő Egyesületnek. Mint az egyesület elnöke részt vett a város utcáinak fásításában, parkosításokban, emléktáblák (Mátyás, Csányi, Lehár stb.) létesítésében. Hitt abban, hogy a „Városszépítő Egyesületnek nem az a feladata, hogy kocsmákat és fürdőket létesítsen”, ő töretlen következetességgel építette a Tómalmot, a Hubertusz vadászlakot, létesítette az Idegenforgalmi Irodát, a kilátókat és küldte szét majd egész Európába a város prospektusait,

Heimler Károly 1940-ben megindította az újkori városi krónikák kiadását. Így jelent meg a Petz-családé (Csatkai Endre), a Payr-családé (Heimler Károly), a Fiedler Krónika (Hamar Gyula) és Zadjeli Slachta Etelka naplója (Csatkai Endre), de tervbe vette Lackner Kristóf humanista társa, Faut Márk krónikájának a kiadását is.

Könyveiben összegyűjtötte Sopron értékeit és szépségeit. A „Sopron topográfiája” amellett, hogy a város gazdasági és kulturális értékeinek szinte hiánytalan leltára, úttörő munka is, első a vidéki városoké között, olyan mű, amely még ma is haszonnal forgatható, noha 1936-ban jelent meg. Soproni Képeskönyve a Magyar Bibliofil Társaság kitüntetését kapta és népszerű formája, a Szép Sopron négynyelvű kiadásában jelenik meg – ez is újdonság vidéki viszonylatban. A Műemlékek csak azért nem kapja meg az év legszebb könyve kitüntetést, mert borítótábláján a városi címert nem dombornyomással nyomták, hanem bőrre préselve – ragasztották. Abban az időben vidéki városnak nem volt ilyen szintű városismertető könyve.

1943-ban agyvérzést kapott, félig lebénult. Hosszú betegsége alatt felesége önfeláldozó ápolója volt, férje gondolatait, melyeket már nehezen tudott szavakba önteni, valósággal az ajkáról olvasta le.

Heimler Károly Sopronban hunyt el 1954. szeptember 7-én. Vagyonának nagy részét közérdekű célra hagyta. Három évtizeden át szolgálta városát és fejtett ki sokoldalú tevékenységet.

1984. szeptember 29-én, pontosan harminc évvel és három héttel halála után adták át a város közönségének a Szakál Ernő tervezte emlékművet. A Heimler-pihenő a Szabadság körúton, a Printz-pihenő szomszédságában van található. 1996-ban utcát neveztek el róla a bánfalvi városrészben.

Irodalom:

Szabó Jenő: Adalék Heimler Károly egyéniségéhez In: Soproni Szemle, 1976 (30. évf.) 4. sz. p. 357.

Szabó Jenő: Emlékezés Heimler Károlyra In: Soproni Szemle, 1969 (23. évf.) 3. sz. p. 194-202.

Varga Imréné: Heimler Károly szerepe a Soproni Szemle életre hívásában In: Soproni Szemle, 2005 (59. évf.) 4. sz. p. 13-16.

Leitner József: Heimler Károly és a Soproni Városszépítő Egyesület In: Soproni Szemle, 1955. (9. évf.) 1-2. sz. p. 13-17.