250 éve született Berzsenyi Dániel

1776. május 7-én született a Vas megyei evangélikus nemesi családban, Egyházashetyén, Berzsenyi Dániel, a magyar nemesi költészet egyik legnagyobb képviselője, a magyar „Horác”.

Szülei, Berzsenyi Lajos és Thulmon Rozália, egyszerű életű falusi nemesek voltak. Atyja sokat tartott régi nemességére, büszkén emlegette ősi jogait, hűségesen ragaszkodott elődeinek evangélikus vallásához. Egyetlen fia betegesnek látszott, meglehetősen későn fogta a tanulásra. Berzsenyi Dániel körülbelül tizennégy éves volt, mikor hetyei birtokukról a soproni evangélikus liceumba került. Diákcsínyjeivel felülmúlta valamennyi társát, a tanuláshoz nem érzett kedvet, atyja 1795-ben kivette az iskolából. Feltehetően 1788-tól 7 évet töltött itt, megszakításokkal. Bár sosem fejezte be tanulmányait, a soproni évek mély benyomást tettek rá. Sok könyvet olvasott a kor fontos tárgyaiból, a latin és a német nyelvet kiválóan megismerte. A tizenkilenc éves ifjú nem sok tudományt vitt haza útravalóul, de kedves költőivel, Horatiussal, Matthissonnal, Gessnerrel szívesen foglalkozott. Nappal atyja gazdaságát gondozta, éjjel olvasmányaiba merült.

A líceumi Soproni Magyar Társaság, az első magyar nyelvű diák önképzőkör alapító tagja volt Kis Jánossal együtt, és a könyvtár egyik legszorgalmasabb olvasója. Még 1798-ban is könyvet kölcsönzött a Magyar Társaságtól, melynek 1803-ban levelező tagja lett.

1799-ben feleségül vette Dukai Takách Zsuzsannát. Elköltözött atyjától, egy vasmegyei faluba, Sömjénbe. Kilenc esztendeig gazdálkodott itt anyai örökségén és neje részjószágán. Szabad idejét olvasgatással és versek írásával töltötte. Mivel nem bízott magában s bizalmas barátja sem akadt, nem gondolt arra, hogy költeményeit kinyomassa. A visszavonultan élő birtokos költői tehetségét a szomszéd faluban lelkipásztorkodó Kis János, egyik gyermekének keresztapja fedezte fel 1803-ban. Elküldte Berzsenyi néhány művét Kazinczy Ferencnek, aki lelkesedett értük, s írásra biztatta. Kazinczy Ferenc levelei mindenfelé elvitték a sömjéni földesúr hírét, a szerény költő nem zárkózhatott el a nyilvános fellépéstől. Költői érdemeiért még táblabírává is megtették. A vidéki nemes értetlenül fogadta a dicsőséget. Katolikus kispapok adták össze a pénzt arra, hogy kiadják a lutheránus földesúr verseit. 1813-ban jelent meg az első kötete.

Mi sem jellemzőbb az akkori kezdetleges irodalmi viszonyokra, mint az, hogy a magasztalt ódaköltő versei csak 1813-ban jelentek meg nyomtatásban, tehát tíz évvel azután, hogy Kis János és Kazinczy Ferenc elolvasták kéziratát. Berzsenyi ekkor már a somogymegyei Niklán lakott, ahova 1808-ban költözött át.

Itt is folytatta régi életmódját: a gazdasági munkaidőben szorgosan ügyelt jobbágyaira és béreseire, szabad óráiban olvasott, verselt, barátaival levelezett, gyermekeivel foglalatoskodott. A több mint 1200 holdon gazdálkodó Berzsenyi 1818-ban Marcali-Gombán 40 holdnyi szőlőt, pincét és kis házat örökölt, ahol minden szüretet személyesen irányított. Büszke volt zamatos és tüzes boraira. A jó gazdálkodását jelentette, hogy 1837-ben a birtok becsértékéről és tehermentességéről hiteles bizonyítvány kiadását kérték a fiai. Ebben megállapítást nyert, hogy semmilyen adósság nem terhelte az 1000 holdnyi niklai, a 142 holdnyi kisgombai és a 148 holdnyi bírói záloggal bírt polányi földeket. A család ellen semmilyen per nem indult, még jobbágy panasz sem hangzott el.

Jelentős vagyona ellenére paraszti egyszerűségben élt, nála is igénytelenebb nejével. Emberi és művészi konfliktusai is életviteléből adódtak. 1817-ben a Tudományos Gyűjteményben kapott egy kritikát Kölcseytől, ami nagyon felháborította. Irigy támadást látott a bírálatban, meggyalázottnak hitte egész költi munkásságát, s mikor Kazinczy Ferenc annak a nézetének adott kifejezést, hogy Kölcsey hangja és felfogása nem tanúskodik tiszteletlenségről, tőle is elfordult. Utána már nem sok verset írt, a tudomány, az esztétika és az irodalom felé fordult.

Ebben az időben bezárkózott, depresszió, idegroham gyötörte. Még visszalátogatott Sopronba és közel 2 évig lakott a Kis Pócsi utca 572 szám alatt (ma Pócsi utca 12.) Az itt töltött idő jó hatással volt rá, egészsége helyreállt, búskomorsága enyhült. Fiai is itt tanultak a Líceumban. 1821 júniusában jött utoljára látogatóba hozzájuk.

A Széchenyi család révén is kapcsolatban állt megyénkkel, ódában köszöntötte Széchenyi Ferencet és több levelet is írt fiának, a legnagyobb magyarnak. Pesti utazásai során rajongói mogorva, a nagyváros zajától, fényeitől megszédült emberrel találkoztak. Csak lassan közeledett ismét a nyilvánossághoz, miközben sokat tanult, csiszolta műveltségét. Romantikus költészetét – különösen ódáit – látszólag antik minták inspirálták. 1830-ban az Akadémia első vidéki rendes tagjává választották, a közgyűléseket rendszeresen látogatta. Haláláig tagja maradt.

Betegségei miatt sokat kezeltette magát Balatonfüreden és Buda gyógyfürdőiben. 1836. február 24-én hunyt el Niklán.

A Pócsi u. 12. szám alatti táblán ez a felirat olvasható:

„Ebben a házban lakott Berzsenyi Dániel a nagy magyar költő 1819 és 1820 telén. Emlékére állította 1962-ben a Berzsenyi Gimnázium, készítette Szakál Ernő szobrász.”

Az Evangélikus Líceum (ma Berzsenyi nevét viseli) homlokzatán (Széchenyi tér 11.) Berzsenyi Dániel emléktáblája található:
„Ennek az iskolának a növendéke volt 1788-tól 1795-ig nagy költőnk Berzsenyi Dániel.”