35 évvel ezelőtt hunyt el Augusztinovicz Elemér

35 évvel ezelőtt, 1984. március 16-án hunyt el Sopronban Augusztinovicz Elemér pedagógus, iskolaigazgató. Pákán (Zala megye) született 1904. augusztus 5-én.

Apja itt volt körorvos. Gimnáziumi tanulmányait Zalaegerszegen végezte, Keresztury Dezső osztálytársa volt. Érettségi után a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem és az Eötvös Kollégiumban tanult, latin-magyar szakos tanári oklevelet szerzett. A tehetséges ifjút tanárai tudós pályára szánták. Nehezen választott, mert vonzotta az irodalmi és a tanári pálya is. Már 1926-ban bölcsészdoktor lett és ettől kezdve sorra jelentek meg színvonalas írásai országos tudományos lapokban. Azután mégis úgy döntött, hogy tanárként fogja folytatni életét. 1927-1932 között nevelő, magántitkár, rövid ideig Nyíregyházán óraadó tanár volt, majd 1933-tól Sopronban tanított, ahol generációkat nevelt. A Széchenyi István Gimnáziumba helyezték, ahol először helyettes, majd rendes tanári kinevezést nyert. Itt tanított 1946 augusztusáig, amikor a soproni Állami Leánygimnázium (később: József Attila Gimnázium) igazgatójává nevezték ki. 1949-ben a soproni Berzsenyi Dániel Gimnáziumba helyezték igazgatóhelyettesnek. Ebben a beosztásában dolgozott nyugdíjazásáig, 1965 augusztusáig. Ezután az erdészeti egyetem könyvtárában tevékenykedett. Művelője volt az irodalomtörténetnek. Több tudományos kötet szerkesztésében vett részt, Házi Jenő segítségével és diákok bevonásával megszerkesztette a Sopron a régi magyar irodalomban c. munkát, ennek társkiadója volt. Haláláig dolgozott a Soproni Szemle munkatársaként. Munkáit a szigorú kritikai szellem, a tanítási vágy jellemezte. Igen jelentős közéleti tevékenységet folytatott a tudományos ismeretterjesztésben. Újjászervezte a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatot, melynek helyi és országos rendezvényein „Guszti bácsi” mindig jelen volt. Mindenki így szólította, aki közelebbről ismerte. A Nyári Egyetemek is bizonyították szervezői tehetségét, irigylésre méltó buzgalmát.

Dr. Augusztinovicz Elemér, nyugalmazott középiskolai tanár, gimnáziumi igazgató, Sopron város kulturális életének tevékeny részese, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat városi szervezetének örökös tiszteletbeli elnöke volt. Sopron városa 1971-ben Lackner Kristóf-emlékéremmel, a rá következő évben pedig a Pro Urbe díjjal jutalmazta munkásságát. Sopronban hunyt el 1984. március 16-án.

Irodalom:

Hiller István: Augusztinovicz Elemér 70 éves In: Soproni Szemle 38. évf. 3. sz. (1974). p. 193-194.

Hiller István: Augusztinovicz Elemér (1904–1984). In: Soproni szemle 38. évf. 2. sz. (1984). p. 187–188.

Hiller István: Egy fáradhatatlan, kiemelkedő tudású ismeretterjesztő halálára (Dr. Augusztinovicz Elemér). Műhely (TIT) 1984, 1. sz. p. 139–142.

Sarkady Sándor (szerk.): Aranykönyv 2002. Sopron: Quint Reklámügynökség, 2001. p. 194.

Internet:

Augusztinovicz Elemér(Páka, Zala vm., 1904. aug. 5. – Sopron, Győr-Sopron m., 1984. márc. 16.) pedagógus Hozzáférés módja: http://tudastar.dfmk.hu/zalaiak?p=27 Letöltés: 2017. 04. 25.

könyv
190.297db
cd
4350 db
dvd
5052db
diafilm
3018db
hanglemez
3563 db
hangoskönyv
2256db
to top