50 éve hunyt el báró Solymosy László biológus, zoológus, ornitológus, etnográfus

Báró Solymosy László 1909. április 27-én született Zalaegerszegen. Édesapja loosi és egervári báró Solymosy Ödön nagybirtokos, édesanyja zichi és vásonkői gróf Zichy Angela.

Már gyermekként hamar megmutatkozott természetszeretete és az élővilág iránti érdeklődése. A madártani ismeretek elsajátításában Csörgey Titusz, a Madártani Intézet későbbi igazgatója volt a tanítómestere. 8 éves korától követte mesterét madártani megfigyelésekre a Dunántúl különböző tájain, a családi birtokokon, a Balaton és a Fertő vidékén. Első tudományos munkáit még a gimnazistaként írta: legelső tanulmánya 1926-ban jelent meg Magyarország gémvilága, a következő 1927-ben A madárvédelem címen.

Egyetemi tanulmányait Budapesten, a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományi Egyetemen végezte természetrajz-földrajz szakon. 1933-ban doktori fokozatot szerzett A madárlép szövettani szerkezete című tanulmányával. 1926-tól rendes megfigyelője, 1939-től rendkívüli tagja volt a Magyar Madártani Intézetnek. Ezen kívül tagja volt a Magyar Madártani Egyesületnek és a Német Ornitológiai Társaságnak (DDOG) is. A madártan mellett etnográfiai kutatásai is jelentősek.

Madártani megfigyeléseit az Aquila és a Természet 368 című folyóiratokban publikálta. Legfontosabb tanulmányait a fehér lúdról, a vörösnyakú vöcsökről, a fekete harkályról, a fekete gólyáról, a galléros túzokról, a havasi csókáról, a pehelyrécéről és a fülespacsirtáról írta. A madártan mellett, egyéb zoológiai kutatásokat is végzett Sopron megyében, például a rovarevőkről, denevérekről és rágcsálókról. A Rovartani Közleményekben közli az Egervár környékén megfigyelt 38 féle cincérről szóló írását. Az 1944-ben Bécsben megjelent, a Fertő tó madárvilágát bemutató könyvben (Beiträge zur Kenntnis der Vogelwelt des Neusiedler Seegebiets) szerepel Solymosy egy tanulmánya is (Von der Nebenmilz der Vögel).

Solymosy László 1935-ben vette feleségül Csáford-jobbaházai Bolla Gizellát, akivel kezdetben Nagylózson éltek, később Egervárra költöztek. Két gyermekük született. A II. világháború végén behívták katonának, majd Ausztriában amerikai hadifogságba került. Felesége és gyermekei 1944-45 telén Ausztriába, majd Bajorországba menekültek, ahonnan 1946-ban tértek haza.

A háború alatt elpusztult a teljes tudományos anyaga, jegyzetei, madár-, és rovargyűjteménye. 1947-ben megfosztották a családot nemesi címüktől, birtokaikat elvették, Újkérre, az intéző egykori házába költöztek, majd onnan is kiköltöztették őket és a volt erdészházban kaptak lakhelyet. Solymosy a TSZ elnökséget visszautasította, egyszerű falusi életet élt, de a falubeliek továbbra is báróként tisztelték. ’56-ban testvére felajánlotta, hogy külföldre viszi a családot, de ő visszautasította. 1959-től a TSZ-ben dolgozott fuvarosként. 1975. február 26-án soproni kórházban hunyt el baleset következtében, ráborult a farakománya.

Solymosy a háború utáni mostoha környezetben sem állt le teljesen a kutatásaival, bár 1945 után csupán néhány tanulmánya jelenhetett meg, élete végéig folytatta megfigyeléseit, madarakat gyűrűzött, madárhangokat vett fel.

2010-ben emléktáblát avattak a neves ornitológus emlékére Újkéren, az egykori lakóhelye előtt, amely ma óvodaként működik.