75 évvel ezelőtt hunyt el Mikola Sándor


75 évvel ezelőtt, 1945. október elsején hunyt el Nagykanizsán Mikola Sándor fizikus, pedagógus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A muravidéki Felsőpetrócon (ma: Gornji Petrovci, Szlovénia) született 1871. április 16-án.

Tizenkét évesen a soproni evangélikus líceumban tanult. Részt vett a Magyar Társaság munkájában és itt köteleződött el a természettudományok mellett. 1895-ben a budapesti tudományegyetemen matematika-fizika szakos oklevelet szerzett.

Rövid egyetemi gyakornokoskodás után a Budapesti evangélikus Fasori Gimnázium tanára lett, az intézményt 1928 és 1935 között igazgatóként vezette. Kutatóként a dielektrikumok polározásával foglalkozott. Munkája elismeréséül a Magyar Tudományos Akadémia 1921-ben levelező, 1942-ben rendes tagjává választotta. Számos tudományos és ismeretterjesztő cikk, szakkönyv és tankönyv fűződik nevéhez. Pedagógiai munkássága kiemelkedő. Diákjai közé tartozott a Nobel-díjjal kitüntetett Wigner Jenő. Nevéhez fűződik az egyenes vonalú egyenletes mozgás bemutatására alkalmas Mikola-cső megalkotása. Részt vett a matematikatanítás reformjában, a budapesti egyetemen fizikamódszertant adott elő tanárjelöltek számára, egyben bevezette a fizika gyakorlatokat Nyugdíjazása után hazatért szülőfalujába. 1943-1944-ben országgyűlési képviselő volt. Vend származása miatt kiállt népe sorsa mellett, ezért 1945 tavaszán jugoszláv fogságba kerül.

A rabságban szerzett sérülései következtében, szabadulását követően 1945. október 1-jén hunyt el Nagykanizsán. 1961-ben az Eötvös Loránd Fizikai Társulat a fizikatanárok elismerésére Mikola Sándor-díjat alapított. Egykori középiskolájában emléktáblát avattak tiszteletére és minden évben megrendezik a nevét viselő országos tanulmányi versenyt.

Irodalom:

RÚL 14. MAH-NEL p. 524.

Internet:

Kovács László: Mikola Sándor. OPKM, 1997.

http://www.kfki.hu/physics/historia/m/i/mikola/mikolapant.html Letöltés ideje: 2020. 09. 28.

História – Tudósnaptár weboldala. Hozzáférés módja:

http://tudosnaptar.kfki.hu/historia/egyen.php?namenev=mikola Letöltés ideje: 2020. 09. 28.

könyv
191015db
cd
4690db
dvd
5964db
diafilm
1517db
kotta
181db
hangoskönyv
1240db

vissza a teljes verzióra

to top