80 évvel ezelőtt hunyt el Bella Lajos

80 évvel ezelőtt, 1937. július 8-án hunyt el Sződligeten Bella Lajos országos nevű régész, az MTA levelező tagja, legendás történelem tanár.

Pozsonyban született 1850. december 29-én. Középiskoláit a pozsonyi királyi katolikus fıúgimnáziumban, felsőbb tanulmányait a budapesti királyi magyar tudományos egyetem bölcsészeti karán végezte Budapesten. Tanári pályáját a pozsonyi királyi katolikus fıúgimnáziumban kezdte meg és még ugyanebben az évben a soproni magyar királyi állami fıúreáliskola tanárává (ma: Széchenyi István Gimnázium) nevezték ki.Tevékenyen vett részt a Soproni Irodalmi és Művészeti Kör megalapításában. A város számos társadalmi egyesületének tagja volt (Kereskedelmi Kör, Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Férfidalkör, Torna Egylet). Létrehozta a Soproni Régészeti Társulatot, a város és környéke régészeti ásatásain megtalált leletekkel a városi múzeum kincseit gyarapította. Ásatásokat végzett a Várhelyen, a Váris-hegyen, a Károly-magaslaton és Balf-fürdő környékén, Kismartonban, Feketevárosban. Harmincöt éven át a reáliskolában a történelem és földrajz tanára volt. Bella Lajost, mint tanárt alapos szaktudásán kívül a tanulóifjúság iránt érzett és tanúsított szeretete jellemezte. Ritka szónoki tehetséggel volt megáldva, gyújtó hatású beszédeit, lelkesítő előadásait tanítványai szeretettel emlegették. Nyugdíjba vonulása után Budapestre költözött, 12 évig a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárában dolgozott, a régészeti osztály tagjaként. 1920-ban a bodrogkeresztúri rézkori temetőben vezetett régészeti kutatásokat. Sok tudományos cikke jelent meg, magyar és német nyelvű szaklapokban, legjelentősebb munkája Az őskor embere és kultúrája c. műve, amely régészeti irodalmunk úttörő munkája. A magyarországi barlangkutatások elindítójaként tartjuk őt számon. 1926-ban lett az MTA tagja.1937. július 8-án hunyt el Sződligeten.

A Soproni Múzeum munkatársai emlékművet állítottak emlékére, amelyet 1957. októberében avattak fel, a Várhelyen. A tervet Szakál Ernő szobrászművész készítette el: nagy terméskövekből csonka gúla, oldalán feliratos vörösmárvány-tábla, tetején pedig öntött vasból egy várhelyi urna pontos mása. Az emlékművet 2001-ben felújították.

Irodalom:
Sarkady Sándor (szerk.): Aranykönyv 2000. Sopron: Quint Reklámügynökség, 2000. p. 92.
Lauringer Ernő: Bella Lajos 1850-1937. In: Soproni Szemle 1. évf. 2. sz. (1937) p. 81-86.
Nováki Gyula: Bella Lajos emlékmű a Várhelyen In: Soproni szemle 12. évf. 4. sz. (1958). p. 369-370.

könyv
192.206db
cd
4383db
dvd
5111db
diafilm
3061db
hanglemez
3563db
hangoskönyv
2281db
to top