95 évvel ezelőtt hunyt el Rösch Frigyes Sopron tűzoltó-főparancsnoka

95 évvel ezelőtt, 1923. augusztus 10-én hunyt el Merényben (ma: Szlovákia) Rösch Frigyes, Sopron tűzoltó-főparancsnoka, főreáliskolai tanár, városunk díszpolgára.

Reutlingenben (Németország) született 1832. január 8-án.Középiskoláit szülővárosában, az egyetemet Stuttgartban végezte. Fiatalon, mint reáliskolai tanár tanított német városokban. Felsőlövőn 1853-tól dolgozott, mint középiskolai tanár, majd két évig tanítóképző intézeti igazgató. A soproni polgárokkal együtt kezdeményezte 1863-ban, hogy a városban tornaegylet létesüljön. Ebben az évben a kör tornászgárdája megkezdte szakszerű testedzési és tornagyakorlatait. 1866. április 26-án elsőként hazánkban hivatalosan is megalakult a Soproni Torna- és Tűzoltó Egyesület. Azt vallotta: „Csak jó tornász lehet jó tűzoltó és viszont”. Rösch 1868-ban egyesületi zenekart is szervezett, amely 1875-ig állt fenn.
1867 márciusában tornacsarnok építésére tett előterjesztést, és szeptember 22-én már fel is avatták az ország első tornacsarnokát a soproni Papréten. Az Országos Tornaszövetség alakuló ülését Pesten tartották meg 1870. december 5-én, Rösch elnöklete alatt. Kezdeményezésére 1868 októberétől a színház biztonságára állandó tűzőrség ügyelt városunkban. Az ő érdeme volt, hogy 1874. szeptember 5-8. között Sopronban rendezték meg a II. magyar országos tűzoltó ünnepet. Ferenc József 1887. január 30-án Rösch Frigyes tűzoltó főparancsnokot koronás aranyérdemkereszttel tüntette ki. Rösch számos jótékony egyesület tagja, városi képviselő és gyülekezeti presbiter is volt. 1906-ban munkásságáért a Ferenc József rend lovagkeresztjét is megkapta. 1911. május 31-én Sopron város díszpolgárává választották. Ez év júniusában leköszönt a tényleges főparancsnokságról, de élete végéig viselte a tiszteletbeli főparancsnoki címet. Kilencvenegy évesen 1923. augusztus 10-én a felvidéki Merényben hunyt el.

A soproni tűzoltólaktanyát Rösch Frigyes Tűzoltólaktanyának nevezték el. Emlékét a tűzoltólaktanya udvarán mellszobra is őrzi. 1991-ben állított emléktáblája egykori lakóházán, Sopron, Új utca 13. sz. ház falán látható. a tábla szövege: „E házban lakott Rösch Frigyes, a hazánkban elsőként, 1866-ban alakult Soproni Torna- és Tűzoltó Egyesület parancsnoka, a magyar tűzoltóügy fáradhatatlan szervezője.”

Irodalom:
Sarkady Sándor (szerk.): Aranykönyv 2002. Sopron: Quint, 2001. p. 42.
Kovács János (szerk.): A tűzoltóegylettől a hivatásos tűzoltóságig: 140 éve alakult meg a Soproni Torna és Tűzoltó Egyesület Kiadó: Quint Kft. 2006.
Internet:
Sopron anno weboldala. Hozzáférés: https://sopronanno.hu/bejegyzes/rosch-frigyes-1832-1923 Letöltés: 2018. 07. 31.
Soproni Széchenyi István Gimnázium weboldala: A soproni tűzoltók megkoszorúzták Rösch Frigyes iskolánkban lévő emléktábláját Hozzáférés: http://soproniszig.hu/news/454 Letöltés: 2018. 07. 31.
Sopron város weboldala: Ünnepeltek a soproni tűzoltók. Hozzáférés: http://www.sopron.hu/Sopron/portal/front_show?contentId=25179 Letöltés: 2018. 07. 31.

könyv
192950db
cd
4690db
dvd
6036db
diafilm
1527db
kotta
181db
hangoskönyv
1275db

vissza a teljes verzióra

to top