Mi történt október 21-én?

365 évvel ezelőtt, 1658. október 21-én született Széplakon (ma: Fertőszéplak) Balog György tanár, műfordító. Korán árvaságra jutott, kisgyermekként vette magához a soproni özv. Unger Joachimné, majd az itteni evangélikus iskola bezárása után négy évig Naumburgban,1680-tól a jénai egyetemen tanult két évig. Az 1681. évi soproni országgyűlésen hozott XXVI. törvénycikk csak egy iskola megnyitását engedélyezte városban és egyesítette a régebbi két iskolát. Ekkor tért haza Balogh György. Az iskolában 5 osztály, és ugyanannyi tanár volt, Ő a második osztály (Quarta) tanítója és Fridélius rektor mellett conrector volt. Balog György elsőként fordította le magyarra Cicerót és Cornelius Nepost, valamint Francke „Oktatás“ című munkáját is. 27 éven át tanított, majd 1709-ben betegsége miatt lemondott. 1726. április 8-án, 68 éves korában hunyt el.

könyv
191141db
cd
4738db
dvd
6356db
diafilm
1527db
kotta
181db
hangoskönyv
1324db

vissza a teljes verzióra

to top