155 évvel ezelőtt, 1869. szeptember 6-án született Gantner Antal
Gantner Antal
155 évvel ezelőtt, 1869. szeptember 6-án Nagycenken született Gantner Antal krónikás, fényképész, lapszerkesztő.
Kortársai soproni kuriózumként emlegették, hiszen a kaszinó ruhatárosaként kereste kenyerét, s közben a Kaszinó Egyesület könyvtárának történeti munkáit olvasta.
Autodidakta helytörténészként kigyűjtötte Szinnyei József magyar írókról szóló lexikonából a soproni és Sopron vármegyei születésűeket, a könyvekből kicédulázta a fontosabb városi eseményeket, a hírlapokból kivágta a történeti cikkeket, valamint gyűjtötte a Sopronnal kapcsolatos könyveket is. Az 1910-es években maga is könyvkiadással kezdett foglalkozni, krónikás naptáraiban eseménynaptárat, valóságos várostörténeti kronológiát jelentetett meg. Gyűjtötte a várossal kapcsolatos képeket, s mint ügyes fényképész, maga is sorra készítette a lebontásra ítélt házakat, utcarészleteket megjelenítő fotóit. Képsorozatban mutatta be például a régi Városháza lebontásának folyamatát. Felvételeit az 1912-ben indított Dunántúli Tárogató című lapjában is közzétette. (A lap 1943-ig évente rendszeresen megjelent, 1930-tól Képes Dunántúli Tárogató címen.) Három legfontosabb kötete: az 1933-as „Török-Tatár-Kuruc világ Magyarországon” című munkája, az 1936-os „A régi Sopron” és az 1941-ben kiadott „A soproni színház és színészet története”. Munkásságának egyik legfontosabb érdeme, hogy a város és a megye mindennapjait jeleníti meg, ezzel „emberivé teszi a történelmet”. Kiadványai nem tudós értekezések, hanem a mai értelemben vett ismeretterjesztő munkák, melyeket a saját pénzén állított elő és terjesztett.
Átélte Sopron bombázását és a II. világháború befejezését is, majd közlekedési balesetben vesztette életét 1945. július 15-én.
191141db
4738db
6356db
1527db
181db
1324db