130 évvel ezelőtt, 1894. szeptember 25-én született Faller Jenő

Faller Jenő

Faller Jenő bányamérnök, a Központi Bányászati Múzeum első igazgatója 1894. szeptember 25-én született a Selmecbánya melletti Szélaknán. A bányaügy szeretetét szinte családi örökségül kapta. Édesapja bányaorvos volt, nagyapja a selmeci akadémia Bányaműveléstani Tanszékének professzora.

Faller 1913-ban iratkozott be a Bányászati Akadémiára, de a világháború miatt tanulmányai félbe szakadtak. Csak 1921-ben, már Sopronban kapta kézhez bányamérnöki oklevelét. Az 1920-as években Salgótarjánban, Dorogon majd Nagynémetházán dolgozott. Vezetésével folytak a Dudar környéki szénmezők felmérő munkálatai. 1929-ben Várpalotán lett üzemvezető.

Nevéhez fűződik Magyarország első szkipaknájának üzembe helyezése, a torkrétozás bevezetése és az első vájárképző tanfolyamok beindítása. Az Észak-Magyarországi szénbányákban ő vezette be elsőként a frontfejtést. A nyilas hatalom idején 1944-ben állásából elbocsátották. A II. világháború után a szénbányászat talpra állításán fáradozott, az államosítások idején miniszteri biztos volt, 1948-49-ben Várpalotán vezérigazgatóként működött.

1950-ben nevezték ki a soproni egyetem Bányaművelési Tanszékének docensévé. Itt bányászattörténetet és bányagazdaságtant adott elő. 1956-ban jelentős szerepe volt a brennbergi szénbányászat újraindításában. Hét évi lelkes, fáradtságot nem ismerő munkával megteremtette a Központi Bányászati Múzeum alapjait. A múzeum – életének fő műve- 1957. október 17-én nyitotta meg kapuit. Faller 1959-ben nem követte Miskolcra az eltávozó bányamérnöki kart, Sopronban maradt, s hátralévő életét a városnak és a múzeumnak szentelte.

Kiemelkedő tudományos munkát végzett szakterületén. A Bányászati és Kohászati Lapokban négy évtized alatt, több mint kétszáz tanulmányt publikált. Aktív munkatársa volt a Soproni Szemlének is, cikkeiben a magyar bányászmúlt avatott kutatójának bizonyult. Munkáiban megörökítette a hazai bányamérnökképzés történetének legjelentősebb állomásait, feljegyezte a megtartó erejű diákhagyományokat.

A magyar bányászat nagyjai életének és munkásságának egész könyvet szentelt. Több lapnak volt szerkesztőbizottsági tagja és számos szakbizottságban dolgozott. Szaktekintélyét, tudományos összeköttetéseit Sopron javára kamatoztatta.

A Nehézipari Műszaki Egyetem 1960-ban doktorává fogadta. Számos kitüntetéssel ismerték el érdemeit: kétszer nyerte el az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület irodalmi pályadíját, valamint a Wahlner Aladár és Zorkóczy Samu emlékérmeket. 1955-ben „Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója” kitüntetést kapott.

A Központi Bányászati Múzeum létrehozásáért „A Bányászat Kiváló Dolgozója” címet kapott. 1962-ben bányászattörténeti kutatásaiért a „Munka Érdemérem”, 1964-ben pedig a Hazafias Népfrontban szerzett érdemeiért a „Munka Érdemrend ezüst fokozatát” adományozta számára a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa. A békemozgalomban kifejtett tevékenységéért megkapta a „Magyar Békemozgalom” aranyjelvényét is. Jeligéje volt: „Az életet élni kell; küzdve a jobbért, a szebbért, az emberibbért.”

1966. december 23-án hunyt el Sopronban. Várpalotán iskola viseli nevét (Faller Jenő Szakképző Iskola és Kollégium). Mellszobra a Központi Bányászati Múzeum udvarán áll és őrzi élete munkájának emlékét.