50 éve hunyt el Kelényi Ferenc helytörténész, tanár
1916. február 14-én született Szakonyban . Küzdelmes gyermekkora volt, szegényparaszt családba született, édesapját korán elveszítette. Középfokú tanulmányait – mivel falubeli tanítója felismerte tehetségét – a Líceumban folytatta, majd 1937-ben elvégezte a soproni tanítóképzőt kitűnő eredménnyel. 1938 januárjától árvaházi nevelőként dolgozott, majd elvégezte a Pedagógiai Szeminárium egy éves tanfolyamát és 1947-ig Budapesten volt tanító.
1940 és 1943 között katonai szolgálatot teljesített, harcolt a Don-kanyarban is. Egészsége megromlott, tífuszt és malária szerzett a hadszíntéren. 1944-ben zárt katonai alakulattal Németországba vezényelték, innen, mivel megtagadta a németek bevetési parancsát, Dániába küldték munkaszolgálatra, ahol bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba, majd megszökve a fogolytáborból hazatért.
1947-ben gyakorló iskolai tanítói bizonyítványt szerzett és a soproni tanítóképzőhöz került. Kollégiumi nevelőtanárként is dolgozott, majd iskolaigazgató lett. 1950-ben kinevezték tanulmányi felügyelőnek. 1951-ben magyar-történelem szakon tanári diplomát szerzett, majd a debreceni egyetemen a középiskolai tanári, ezzel párhuzamosan pedig az ELTE-n a pedagógia-lélektan szakot végezte el. Négy éven át a Széchenyi Gimnáziumban magyart, angolt, lélektant és logikát tanított. 1960-ban került át az Óvónőképző Intézethez, a Nyelvi Szakcsoportot irányította, magyar nyelvtant és beszédművelést oktatott.
A közéletben is szerepet vállalt, dolgozott a Soproni Szemlénél olvasószerkesztőként, a szakszervezetben, a TIT-ben, és egy ideig országgyűlési pótképviselő is volt.
Oktató-, nevelő- és közéleti tevékenysége mellett jelentős tudományos kutató munkássága is. Elsősorban neveléstörténeti, irodalomtörténeti, helytörténeti témákkal foglalkozott. Bölcsészdoktori értekezését, melynek témája „A soproni kisdedóvás története a XIX. században”, 1967-ben védte meg summa cum laude eredménnyel. Szerkesztőbizottsági tagja volt a Magyar Óvónőképző Intézetek Neveléstudományi Közleményeinek is.
Hirtelen érte a halál, infarktus következtében hunyt el 1975. október 18-án.
Irodalom:
Sarkady Sándor: Kelényi Ferenc (1916–1975). In: Soproni Szemle. 30 évf. 1. szám (1976). p. 75-79.
193038db
4738db
6438db
1527db
188db
1327db