A(z) Évfordulónaptár kategória archívuma
65 évvel ezelőtt,1959. április 1-jén született Sopronban Herbszt Zoltán költő
Herbszt Zoltán, a kitűnő tehetségű fiatal lírikus 1959. április 1-jén született Sopronban. A Széchenyi István Gimnázium kitűnő tanulója volt. 1977-ben a sárvári Diákírók és Diákköltők Országos Találkozóján tűnt fel először formailag kiérlelt, egyéni hangú verseivel. Az érettségi után a szegedi József Attila Tudományegyetem magyar-történelem szakán folytatta tanulmányait. Gyorsan érő tehetsége eljuttatta őt az országos fórumokig. Az útnak indító Soproni Füzetek után csakhamar a Kisalföld, a Műhely, az Ifjúsági Magazin, a Napjaink, a Tiszatáj és a Kincskereső közölte verseit.
Herbszt Zoltán műveivel igazolta, hogy érdemes a bizalomra. Kiállítás címen drámát írt a művészsors tragikus konfliktusairól. Bravúros kisregényt alkotott, a Rejtőzködő kamaszkort, amelyben a felnőtté váló gyermek belső viharairól vallott megkapó őszinteséggel. Az egyre szaporodó és egyre egyénibb ihletésű versek már az első kötetet ígérték, amikor váratlanul és irgalmatlanul közbeszólt a sors. Az életerős ifjú ember szinte minden előzmény nélkül megbetegedett és néhány hét alatt, 1981. június 20-án elhunyt Szegeden. Félbehagyott életműve így is több, mint ígéret; vers, novella, tanulmány, kisregény és dráma őrzi korán ellobbant élete maradandó értékeit. Költői világát, rövid élete gazdag termésének kivételes értékét legalaposabban két ember ismerte: Jánosy István, az atyai jóságú mentor és Csapody Miklós, a hajdani soproni iskolatárs és jó barát. Halála után két évvel beválogatták a fiatal szegedi költőket bemutató, 1983-ban megjelent A hazatérés lehetőségei c. antológiába. Öt év múlva jelent meg első posztumusz verseskönyve, a Kőtollú madár (1986). Válogatott verseinek újabb gyűjteménye a Zsoltár a sötétben (1992).
Vörös László így méltatta a költőt:
“Meggyőződésem, hogy a mai húsz év körüli költőgeneráció egyik legkiválóbbja volt… Nagyszerű ember volt és nagyszerű barát, költőként is a legjobbak közé emelkedhetett volna. Biztosíték volt erre kivételes költői felelősségtudata, a nemzeti és az egyetemes emberi egységben látása, annak az eszménynek középpontba állítása, amelynek számára az erkölcsi tisztaság és helytállás bármily megpróbáltatások árán is a legfontosabb; s biztosíték volt rá jó formakészsége és mesterségbeli tudása is.” Születésének 50. évfordulóján Edutech Kiadó ,,Egyszer még visszajövök” címmel megjelentette Herbszt Zoltán egybegyűjtött írásait. A soproni Katedra együttes több versét is megzenésítette, az együttes előadásában CD is jelent meg, Prizma-világ címmel. Sírja Szent Mihály temetőben áll, Szabolcs Péter alkotta a síremlékét.
Művei:
Egymás mellett élünk, de nem együtt (rádiójáték)
Kőtollú madár -válogatott versek, szerk. Vasy Géza, Bp.-Szeged-Sopron, 1986
Zsoltár a sötétben – válogatott versek, szerk. Villányi László, Győr, 1992
Egyszer még visszajövök – egybegyűjtött írások, Sopron, 2011
Irodalom:
Sarkady Sándor: “Egyszer még visszajövök” Ötven éve született Herbszt Zoltán In Várhely: Kultúra, művészet, irodalom, kritika. 14-15. évf. 5-6. sz. (2009). p. 176-185.
Emléket állít az iskola néhai diákjának In: Kisalföld 2009. május 25. (64. évf.) 121. szám p. 8.
Csapody Miklós: A metszet-lét végtelensége és a barátok szavai In: Soproni Füzetek (1983). p. 81-85.
Sarkady Sándor: Herbszt Zoltán emlékezete, Soproni Füzetek, 1982
Internet:
Sarkady Sándor: „Egyszer még visszajövök ”-Herbszt Zoltán emlékezete http://www.sopron.hu/Sopron/portal/front_show?contentId=26576 Letöltés: 2017. június 06.
Vörös László: “.sietős utam volt.” Herbszt Zoltán: Zsoltár a sötétben http://www.agt.bme.hu/varga/foto/voltak/bel/herbszt-z.html Letöltés: 2017. június 06.
Mi történt április elsején?
30 évvel ezelőtt, 1994. április elsején átadták a Matáv Rt. Oktatási Igazgatóságának épületét a Győri úton.
30 évvel ezelőtt, 1994. április elsején hunyt el Budapesten Benkő László nyelvész, egyetemi tanár. Soproni működése alatt az evangélikus líceum tanára és a Frankenburg Irodalmi Kör főtitkára volt, több műve is megjelent a városban. Szegeden született 1912. augusztus 7-én.
65 évvel ezelőtt, 1959. április elsején született Sopronban Herbszt Zoltán költő. A Széchenyi István Gimnáziumban tanult. Szegeden hunyt el, 1981. június 20-án.
195 évvel ezelőtt, 1829. április elsején alapította Kurzweil Ferenc (1792-1865) az ország első Zeneegyesületét (Musikverein) Sopronban.
Mi történt március 31-én?
105 évvel ezelőtt, 1919. március 31-én született Sopronban Kálmán Etelka táncosnő, balettmester, pedagógus. Budapesten hunyt el. 1984. június 16-án.
130 évvel ezelőtt, 1894. március 31-én született a Temesvár melletti Vadászerdőn Török Béla erdőmérnök, a faanyag-ismeret, fatechnológia első önálló oktatója. Sopronban hunyt el 1934. május 21-én.
140 évvel ezelőtt, 1884. március 31-én született Csornán Somogyi Gyula író, újságíró. A soproni gimnáziumban érettségizett. Budapesten hunyt el 1958. június 2-án.
Mi történt március 30-án?
145 évvel ezelőtt, 1879. március 30-án született Szadán Széki János kohómérnök, a selmecbányai, majd később a soproni egyetem tanára. Budapesten hunyt el 1952. november 14-én.
Mi történt március 29-én?
80 évvel ezelőtt, 1944. március 29-én a tűnt el a galíciai hadszíntéren Varjassy Károly főhadnagy, a 42. gyalogezred századparancsnoka. Sopronban született 1917. április 14-én.
130 évvel ezelőtt, 1894. március 29-én született Sopronban Berecz Dezső író, művelődéstörténész. Szülővárosában hunyt el 1985. június 30-án.
110 évvel ezelőtt, 1914. március 29-én a Soproni I.K.M.T.K. labdarúgócsapata az 1912-1913. évi vidékbajnokság győztesét, a Győri ETO csapatát látta vendégül. A mérkőzést 3:0-ra a vendégcsapat nyerte.
Mi történt március 26-án?
110 évvel ezelőtt, 1914. március 26-án Sopron város vezetése határozatot hozott egy városi közkönyvtár létesítéséről. A Széchenyi István Városi Könyvtár jogelődje 1915. március 27-én, a Színház utca 35. szám alatt nyílt meg.
Mi történt március 25-én?
80 évvel ezelőtt, 1944. máricus 25-én Ullein-Reviczky Antal soproni születésű magyar diplomata, stockholmi nagykövet megtagadta a németek szolgálatát. A svéd távirati irodának adott nyilatkozatában törvénytelennek minősítette a Sztójay-kormányt, és kijelentette, ő továbbra is „a független Magyarország utolsó legális kormányát” képviseli. Követi megbízatása alól felmentették, és állampolgárságától megfosztották.
155 évvel ezelőtt, 1869. március 25-én született Ivánban Baán Jenő római katolikus pap, felsőházi tag, kormányfőtanácsos. Bad Gasteinben hunyt el 1937. július 22-én.
185 évvel ezelőtt, 1839. március 25-én hunyt el Sopronban Doslern Miklós Ödön bencés áldozópap, tanár. A soproni gimnázium igazgatója volt 1826-1827-ben, majd 1827-1839 között spiritualis. Győrött született 1758. szeptember 27-én.
Mi történt március 24-én?
40 évvel ezelőtt, 1984. március 24-én hunyt el Sopronban Bayer Lipót soproni nyomdász. Sopronban született 1899. január 21-én.
130 évvel ezelőtt, 1894. március 24-én hunyt el Sopronban Fend János asztalos. A soproni Szent Mihály-templom művészi asztalosmunkáit és a soproni „Oroszlán” gyógyszertár berendezését ő készítette. Sopronban született 1811. szeptember 19-én.
Mi történt március 23-án?
105 évvel ezelőtt, 1919. március 23-án a Tanácsköztársaság nevében öttagú direktórium vette át a város és a megye vezetését. Tagjai: Berczeller Adolf, Knapp Gábor, Fischl László, Faragó Géza és Entzbruder Dezső voltak.
165 évvel ezelőtt, 1859. március 23-án született Nagycenken Kugler Alajos levéltáros. Középiskoláit Sopronban végezte, bölcsészeti tanulmányai után visszatért szülővárosába, a helyi lapokba és szakfolyóiratokba írt. 1909-ben jelent meg a soproni színészetről írt munkája. Sopronban hunyt el 1916. június 1-jén.
Mi történt március 22-én?
105 évvel ezelőtt, 1919. március 22-én született Sopronban Pantzer Gertrud harkai tanító, iskolaigazgató. Sopronban hunyt el 1994. november 28-án.
105 évvel ezelőtt, 1919. március 22-én történt a Tanácsköztársaság bejelentése Sopronban.
110 évvel ezelőtt, 1914. március 22-én a Soproni Városszépítő Egyesület elnökévé Heimler Károly (1877-1954) rendőrkapitányt választotta.
191141db
4738db
6356db
1527db
181db
1324db