A(z) Évfordulónaptár kategória archívuma
Mi történt október 19-én?
55 évvel ezelőtt, 1968. október 19-én újjáalakult a Soproni Városszépítő Egyesület, amely 1869-ben jött létre. A II. világháború után az Egyesületet feloszlatták. 1968-ban a Városszépítő Egyesület elnöke: Földi Lőrinc, az Óvónőképző Intézet igazgatója, alelnökei: Boronkai Pál ny. városi főmérnök és Lisiczky Lajos, a GYSEV igazgatója. Titkár: dr. Friedrich Károly, az Idegenforgalmi Hivatal főelőadója. Pénztáros: Mühl Nándor, jegyző: Kiss József.
10 évvel ezelőtt, 2013. október 19-én hunyt el Sopronban Szakál Péter középiskolai tanár, iskolaigazgató (1991-2001), egyetemi docens, a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztjének tulajdonosa. Sopronban született 1941. május 23-án. Születésének 75. évfordulóján emléktábla és emléktanterem avatással emlékeztek a hozzátartozók, egykori tanítványok, tanárok.
Mi történt október 18-án?
150 évvel ezelőtt, 1873. október 18-án született Sopronban szentgyörgyi Czeke Marianne, az első magyarországi női könyvtárigazgató és irodalomtörténész. Német, illetve osztrák elemi iskolákban tanult, majd a soproni felsőbb leányiskolában öt osztályt és egy éves felsőbb kereskedelmi tanfolyamot végzett. Tanulmányúton volt Angliában, Franciaországban, előadásokat hallgatott a Sorbonne-on. Hazatérése után érettségi vizsgát tett a soproni Szent Benedek-rendi Főgimnáziumban, a budapesti tudományegyetemen 1905-ben bölcsészdoktori, 1906-ban középiskolai tanári oklevelet szerzett. 1905-ben az Országos Nőképző Egyesület Leánygimnáziumába nevezték ki helyettes tanárnak, 1906-ban már rendes tanárként működött ugyanott. Ebben az évben lett az Egyetemi Könyvtár első női „könyvtárőre”. 1928-ban Czeke Marianne megvált az Egyetemi Könyvtártól, átkerült az Országos Pedagógiai és Tanügyi Könyvtárba, ahol hozzákezdett a könyvtár új szakrendjének kidolgozásához és a szakkatalógus kialakításához. A Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtárába (azaz az Országos Széchényi Könyvtárba) került 1934-ben. Mint címzetes könyvtárigazgató 1935-ben nyugdíjba ment. Budapesten hunyt el 1942. január 4-én.
Bővebben: https://www.szivk.hu/czeke-marianne/
20 évvel ezelőtt, 2003. október 18-án hunyt el Düsseldorfban Kotányi Attila költő, filozófus, író és építész. Sopronban született 1924-ben. Neve két olyan mozgalomhoz is kapcsolódik, amelyeket nagy hatású kísérleti irányok között tartanak számon a 20. század második felének történetével foglalkozó művészettörténészek. Ezek a Szituacionista Internacionálé (Situationist International) és az Egyetemes Várostervezés (Unitary Urbanism).
Mi történt október 16-án?
185 évvel ezelőtt, 1838. október 16-án a Halász utcában nyílt meg az első soproni óvoda. Az intézményt az 1768-ban megnyitott, majd évtizedek múltán anyagi gondokkal küszködő árvaházból hozták létre. A pozsonyi Hírnök című lap 1838. november 22-én így tudósított erről: „Azon több, idős czélszerű javítás és szépítés közt, mellyben Sopron város néhány év óta, leginkább Vághy Ferenc polgármester s most biró munkás buzgalma által, mellyel az minden jót s hasznost mindenkor előmozdítani törekvők, rövid idő óta kisdedóvó intézet is tündöklik. October 16-dikán nagyszámú gyülekezet előtt nyiták meg e hasznos intézetet. Mint igen szép példája a valódi polgári érzelmeknek említendő, hogy az intézet megnyittatását követett napon a városi tisztújítás után dr. Töpler Károly indítványára a 10 újonnan választott tanácstag 200 pgd forintot ajándékozott az intézeti pénztár gyarapítására.”
Mi történt október 15-én?
230 évvel ezelőtt, 1793. október 15-én született Tamásiban (ma: Rábatamási) Szegh József Pál ciszterci szerzetes. Az itáliai Monteortonéban hunyt el 1848. szeptember 6-án.
Mi történt október 14-én?
115 évvel ezelőtt, 1908. október 14-én Bakonybélben hunyt el Récsey Viktor Alfonz bencés tanár, könyvtáros, régész. Nagyszombaton született 1858. Július 11-én. 1874-ben lépett a bencés rendbe, 1881-ben szentelték pappá. A rend tagjaként Sopronban és Esztergomban volt tanár. A Sopron megyei Régészeti Társ.aság főtitkáraként Sopron római kori régészeti emlékeit kutatta. 1894-1905 között a pannonhalmi főapátság központi könyvtárának igazgatója és a levéltár őre. Nyugalomba vonulása után Bakonybélben élt. Munkáinak legtöbbje a régészettel és a könyvtártudománnyal kapcsolatos. Fontosabb munkái: Sopron ókori neve (Scarbantia) és a sopronm. róm. feliratok. Sopron, 1887; Pannonia ókori mythológiai emlékeinek vázlata Bp., 1893; Ősnyomtatványok és régi magyar könyvek a pannonhalmi könyvtárban Bp., 1903-1904.
80 évvel ezelőtt, 1943. október 14-én született Sopronban Asbóth Miklós könyvtárigazgató, helyismereti könyvtáros, helytörténész. Szülővárosában végezte általános és középiskoláit, és itt kezdte pályáját 1961-ben könyvesbolti gyakornokként, majd eladóként. Kalocsán volt könyvtárigazgató és jelentős helyismereti kutatásokat végzett. Kalocsán hunyt el, 2014. július 23-án.
35 évvel ezelőtt, 1988. október 14-én hunyt el Budapesten Fekete Zoltán talajkutató, agrogeológus és agrokémikus, a Kertészeti Egyetem tanára, Fekete Zoltán (1877-1962) erdőmérnök professzor fia. Alap- és középfokú tanulmányait a Soproni Evangélikus Líceumban végezte. A Bars vármegyei Zsarnócán született 1911. március 31-én.
30 évvel ezelőtt, 1993. október 14-én avatták fel Házi Jenő főlevéltáros emléktábláját, a nevét viselő utcában. A Soproni Városszépítő Egyesület kezdeményezését a Magyar Tudományos Akadémia támogatta, a domborműves bronz táblát Sz. Egyed Emma szobrászművész készítette el. Az ünnepségen Kubinszky Mihály és Kosáry Domonkos mondott beszédet.
Mi történt október 12-én?
65 évvel ezelőtt, 1958. október 12-én ünnepélyes keretek között Sopronhorpácson felavatták Szentirmai Elemér emléktábláját szülőházán, amelyet Steiger Károly soproni kőfaragó készített.
35 évvel ezelőtt, 1988. október 12-én hunyt el Sopronban Walter Mihály, a XX. századi Sopron iparos világának ismert személyisége, iparos nemzedékek tanítója, nevelője, iskola-igazgató. Walter Mihály mellszobrát Kutas László alkotta, amelyet a Vitnyédi utcai sétányon adtak át, 2004-ben. 1902. szeptember 17-én született Sopronban.
Bővebben: https://www.szivk.hu/walter-mihaly/
Mi történt október 10-én?
175 évvel ezelőtt, 1848. október 10-én a nemzetőrség vereséget szenvedett Lövőnél a többszörös horvát túlerővel szemben. (A horvát haderő létszáma – a martalóc hordákkal együtt – megközelítette a 15.000 főt.) Az összecsapás után a horvátok felégették Völcsejt, Horpácsot, Lédecet és Zsirát.
Mi történt október 8-án?
360 évvel ezelőtt, 1663. október 8-án született Kismartonban Esterházy Krisztina Josefa, a kismartoni ágostonrendi kanonokapácák fejedelemasszonya, Esterházy Pál nádor lánya. Ő volt a kolostor elöljárója, vezetője, spirituális és gazdasági értelemben is, pályája egy 18. századi női karrier. Elhunyt 1728. december 7-én.
Mi történt október 7-én?
75 évvel ezelőtt, 1948. október 7-én született Budapesten Prof. Dr. Kárpáti László, a Fertő-Hanság Nemzeti Park alapító igazgatója, a Soproni Egyetem címzetes egyetemi tanára, Ászár és Sarród községek, valamint Sopron Megyei Jogú Város díszpolgára. Egész életét a hazai természetvédelemnek, valamint a kapcsolódó tudományoknak és a fiatalabb nemzedékek tanításának, oktatásának szentelte. Munkássága eredményeképpen a Fertő-Hanság Nemzeti Park egyike lett a legelismertebb határon átnyúló nemzeti parkoknak Európában, míg a Fertő-táj ma már két országhoz tartozó közös világörökségi terület. Sarródon hunyt el 2021. június 27-én.
Mi történt október 6-án?
115 évvel ezelőtt, 1908. október 6-án a soproni 76. gyalogezred a custozzai csatában (1866) és a későbbi boszniai hadjáratban (1878) elesett bajtársainak emléke előtt tisztelegtek a Szent Mihály templomban. 1881 október 6-án ünnepség keretében avatták fel az emléktáblát, melyet Mechle József, soproni kőfaragó mester készített. Az emléktáblán nyolc tiszt, 57 altiszt és gyalogos neve szerepel.
105 évvel ezelőtt, 1918. október 6-án kezdődött a tanév a selmecbányai Magyar Királyi Bányászati és Erdészeti Főiskola hallgatói számára. Az I. világháborút követő cseh megszállás miatt az intézménynek menekülnie kellett, a tanévet 1919-ben már Sopronba költözve fejezték be.
90 évvel ezelőtt, 1933. október 6-án Győrben hunyt el Fetser Antal római katolikus püspök. Nagykárolyban született 1862. január 14-én. 1914 decemberétől lett győri püspök. Szanyi birtokán hadikórházat létesített saját költségén, amit később árvaházzá alakított át. Püspöksége idején számos győri templomot felújíttatott. 1926-ban Rábacsanakon építtetett neoromán plébániatemplomot. Nevéhez fűződik a kórházi lelkészség megszervezése.
40 évvel ezelőtt, 1983. október 6-án adták át Fertődön a Muzsikaházat, amelyben a községi tanács, a könyvtár, a zeneiskola, a Haydn-kiállítás és az ifjúsági klub kapott otthont.
191141db
4738db
6356db
1527db
181db
1324db