A(z) Évfordulónaptár kategória archívuma
Mi történt július 5-én?
55 évvel ezelőtt, 1968. július 5-én hunyt el Budapesten Proszt János vegyészprofesszor, Kossuth-díjas kutató, a MTA levelező tagja, az Erdőmérnöki Főiskola Vegytani Tanszékének tanára, az intézmény rektora. 1892. február 6-án született Budapesten.
30 évvel ezelőtt, 1993. július 5-én hunyt el Csanits Imre borkereskedő, kávéháztulajdonos, a hienc szájhagyományok gyűjtője és közreadója. Rohoncon (ma: Rechnitz, Ausztria) született 1917. január 3-án.
Mi történt július 4-én?
175 évvel ezelőtt, 1848. július 4-én született Inzersdorfon (ma: Ausztria) felsőbüki Nagy István földbirtokos, országgyűlési képviselő, a főrendiházi hivatal titkára, Felsőbüki Nagy Pál fia. Középiskoláit Sopronban végezte. Sopron megye lövői kerületében 1878-ban választották meg képviselőnek és a kerületet képviselte öt országgyűlési cikluson keresztül. Bükön hunyt el 1927. március 9-én.
130 évvel ezelőtt, 1893. július 4-én a mai városháza építése során megtalálták az egykor a római Scarbantia fórumán állt capitoliumi hármas istenség (Jupiter, Juno és Minerva) szobrát.
45 évvel ezelőtt, 1978. július 4-én a Kisalföld napilap arról írt, hogy Sopronban az Ibolya úti lakótelep első nyolcvannyolc lakásának műszaki átadása megtörtént. A hónap végén már be is költözhettek a lakók a kétszoba-hallos, illetve egy szoba, két félszobás otthonokba.
30 évvel ezelőtt, 1993. július 4-én hunyt el Sopronban hunyt el Gergácz Berta festőművész. Zalaegerszegen született 1956. március 18-án.
Bővebben: https://www.szivk.hu/gergacz-berta/
15 évvel ezelőtt, 2008. július 4-én felavatták a balfi munkaszolgálatos tömegsírnál levő emlékhelyet. Az emlékművet a 2005-ben súlyosan megrongált helyén állították fel, az 1944 telén, 1945 tavaszán a magyar határvidéken épített erődvonal munkatáboraiban meggyilkolt zsidó kényszermunkások és más foglyok tiszteletére. Az új nemzeti kegyeleti hely széles körű közadakozás mellett – az EU, a kormányzat, a soproni városvezetés, Ausztria és a Holocaust Közalapítvány – összefogásával valósult meg. Kutas László szobrászművész és Winkler Barnabás építész tervei alapján épült, 15 millió forintos költséggel.
Mi történt július 3-án?
110 évvel ezelőtt, 1913. július 3-án született Földi Lőrinc pedagógus, a Soproni Felsőfokú Óvónőképző igazgatója. Sopronban hunyt el 1970. június 21-én.
Bővebben: https://www.szivk.hu/foldi-lorinc/
85 évvel ezelőtt, 1938. július 3-án a soproni evangélikus egyházmegye közgyűlést tartott. A lemondott Scholtz Ödön esperes helyébe Ziermann Lajos (1874-1952) igazgatólelkészt választották. Augusztus 11-én iktatták be hivatalába. 36 éven át pásztorolta gyülekezetét, ő lett az egyházközség igazgató lelkésze és a soproni felső egyházmegye esperese is. Mindent elkövetett annak érdekében, hogy a teológiai akadémia Sopronban maradjon. Gusztáv Adolf Segélyszolgálat vezetői tisztét 1922-től több mint 30 éven át töltötte be.
85 évvel ezelőtt, 1938. július 3-án tűzvész pusztított Pinnyén, ahol 18 pajta és 3 lakóház leégett. A kár 53.000 pengő volt.
30 évvel ezelőtt, 1993. július 3-án átadták a látogatóknak a helyreállított Scarbantia Fórumát, a Szent György utca 2. számú saroképületében, a Vasaló-házban, a pinceszinten.
Mi történt július 2-án?
85 évvel ezelőtt, 1938. július 2-án kezdték el a Tschurl-átjáró (Széchenyi-tér 3. számú ház) lebontását, hogy a belváros és a vasúti pályaudvar közötti összeköttetés a Mátyás király utca megnyitása révén megvalósulhasson.
35 évvel ezelőtt, 1988. július 2-án hunyt el Budapesten Major Jenő településtörténész. Líceumi évei alatt a Nyugati Őrszem című diáklap egyik szerkesztője volt és címlapját is ő tervezte. Felsőszakonyban (1927 óta Szakony község része) született 1922. február 15-én.
35 évvel ezelőtt, 1988. július 2-án rendezték meg először az erdésznők országos találkozóját, Sopronban, az egyetem KISZ-házában.
10 évvel ezelőtt, 2013. július 2-án megnyitotta kapuit a 21. VOLT fesztivál, amelyre 100.000 fesztiválozót vártak. Hazánk egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválját 1993 óta majd minden évben megrendezték, az utolsó 2022-ben volt.
Mi történt július elsején?
50 évvel ezelőtt, 1973. július 1-jén átadták a felújított Tűztornyot. Az avató beszédet dr. Dercsényi Dezső, az OMF igazgatóhelyettese tartotta. Az öt és fél millió forintos műemléki helyreállítást dr. Kissné Nagypál Judit tervezte, a várostorony környéki feltárásokat pedig az OMF soproni építésvezetősége végezte. A régészek Holl Imre, Póczy Klára, Tóth Sándor és Gömöri János voltak.
15 évvel ezelőtt, 2008. július 1-jén Fertőszentmiklós városi rangot kapott. 2005-ben lakossági fórumokon mérték fel a helyiek igényeit, a testület 2006-ban döntött a majdani várossá válásról, az önkormányzat 2007. decemberben adta be az ehhez szükséges pályázatot. Dr. Sólyom László Köztársasági Elnök Úr a nagyközségnek 2008. július 1-jei hatállyal városi címet adományozott.
10 évvel ezelőtt, 2013. július 1-jén látogathatóvá vált a környék egyik legérdekesebb római kori emléke a Fertőrákos határában lévő Mithrász-szentély, amelynek üzemeltetési jogát Fertőrákos kapta meg.
Mi történt június 31-én?
175 évvel ezelőtt, 1848. június 31-én a kivonuló császári csapatok a soproni Szentháromságszobor tövében máglyát raktak és rajta elégették a városban összeszedett Kossuth-bankókat, mintegy 150000 darabot.
Mi történt június 30-án?
230 évvel ezelőtt, 1793. június 30-án született Bőn Kozmár Pál római katolikus esperes plébános. Káptalanvisen (ma: Répcevis) hunyt el 1866. március 30-án.
45 évvel ezelőtt, 1978. június 30-án nyitotta meg kapuit a brennbergi úttörőtábor, amely 45 millió forintba került. 192 gyermeket és 18 vezetőt tudtak itt fogadni egyszerre.
30 évvel ezelőtt, 1993. június 30-án az EMDSZ-SLC labdarúgócsapata 5:0 arányban legyőzte a Diósgyőri FC együttesét. Győzelmével először jutott soproni csapat az első osztályú labdarúgó bajnokságba. Az SLC első hazai mérkőzését 1993. augusztus 14-én rendezték, amelyen a csapat 2:0-ra legyőzte az Újpesti TE együttesét.
Mi történt június 29-én?
60 évvel ezelőtt, 1963. június 29-30-án a Soproni Ünnepi Hetek alatt rendezték meg az első magyarországi dalostalálkozó (1863) centenáriumi ünnepségsorozatát.
Mi történt június 28-án?
180 évvel ezelőtt, 1843. június 28-án hunyt el báró Lakos János író, tábornok, a Líceumi Magyar Társaság egyik alapítója, a magyar nyelvű soproni színjátszás megteremtője. Ajkán született 1774. március 20-án.
Bővebben: https://www.szivk.hu/lakos-janos-2/
160 évvel ezelőtt, 1863. június 28-29-én Sopronban tartották az első magyar dalosünnepélyt, amelynek emlékét a Daloshegyen emléktábla őrzi.
15 évvel ezelőtt, 2008. június 28-án Sopron testvérvárosi szerződést kötött Selmecbányával.
Mi történt június 27-én?
175 évvel ezelőtt, 1848. június 27-én megválasztották Sopron vármegye országgyűlési követeit. A következő személyek voltak: nagymartoni kerület: Tar János, kismartoni kerület: Glózer Ferenc, nyéki kerület: gróf Széchenyi István, lövői kerület: Niczky Sándor, kapuvári kerület: Lukinich Mihály, csornai kerület: Csupor Gábor.
45 évvel ezelőtt, 1978. június 27-én hunyt el IV. Seltenhofer Frigyes, a Seltenhofer család utolsó tagja. A felső ipariskolát Kassán végezte, majd 1913-tól 1914-ig egy szászországi gyárban képezte tovább magát. Apja 1914-ben a gyár vezetését rá, a legidősebb, akkor 23 éves fiúra, Frigyesre hagyta. A világhírű gyárban harangöntés és a tűzoltó-eszközgyártás folyt. 1945 után Frigyes kérvényezte a cég államosítás alóli mentesítését, de nem fogadták el kérvényét. Frigyest teljesen mellőzték, különféle gyárakban és hivatalokban csak alacsony beosztásokban foglalkoztatták.
Sopronban született 1891-ben.
192034db
4746db
6606db
1535db
188db
1333db







