A(z)   Évfordulónaptár kategória archívuma

Mi történt április 9-én?

 2023.04.09.

160 évvel ezelőtt, 1863. április 9-én született Sopronban Rátz László matematikus, tanár, gimnáziumigazgató. A a soproni magyar királyi állami Főreáliskola IV., V., VI. és VII. osztályt végezte az 1879/80-as tanévig, majd a soproni Evangélikus Gimnáziumban érettségizett 1882-ben. Úttörő szerepet játszott a középiskolai a matematikaoktatás megreformálásában, bevezette a gimnáziumi tananyagba a differenciálszámítást. Húsz éven át szerkesztette a Középiskolai Matematikai Lapokat. Tanítványaiban felismerte a tehetséget és minden lehetőséget megadott továbbfejlődésükhöz. Közülük, olyan kiválóságok kerültek ki, mint Neumann János matematikus, és Wigner Jenő Nobel-díjas fizikus. Budapesten hunyt el 1930. szeptember 30-án. Emlékére alapították a középiskolai tanárok számára a Rátz Tanár Úr Életműdíjat. A Bólyai János Matematikai Társulat a középiskolai matematika tanároknak évenként Rátz László vándorgyűlést szervez. Tiszteletére emléktáblát avattak 2021-ben szülőházánál, a Várkerület 110. szám alatt.

Bővebben: https://www.szivk.hu/ratz-laszlo/

125 évvel ezelőtt, 1898. április 9-én született Toponáron Haracsi Lajos erdőmérnök, egyetemi tanár. Sopronban hunyt el 1978. március13-án.

75 évvel ezelőtt, 1948. április 9-én Csepregen hunyt el kőmáli Flandorfer Ignác földbirtokos, gazdasági főtanácsos, országgyűlési képviselő. Sopronban született 1878-ban. A magyaróvári gazdasági akadémián végezte tanulmányait. 1907-ben Zala vármegye gazdasági felügyelője lett. A világháborúban Przemysl hősi védői közt harcolt. A háború után aktívan részt vett a közéletben. Tagja volt a Sopronvármegye törvényhatósági bizottságának, a Sopronmegyei Gazdasági Egyesületnek. A kormányzó gazdasági főtanácsossá nevezte ki. 1926-ban a csepregi kerületben országgyűlési képviselőnek választották.

45 évvel ezelőtt, 1978. április 9-én hunyt el Budapesten Kapi-Králik Jenő orgonaművész, zeneszerző. Sopronban született 1906. szeptember 23-án. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán zeneszerzési végbizonyítványt, majd tanítóképzői zenetanári oklevelet szerzett, az orgonatanszakot is elvégezte. Zenekari műveket, kórusműveket és orgonaműveket írt. Zenetanítással kapcsolatos tankönyvek írásában is közreműködött.

Bővebben: https://www.szivk.hu/kapi-kralik-jeno/

Mi történt április 8-án?

 2023.04.08.

100 évvel ezelőtt, 1923. április 8-án született Sopronban vitéz megyesi Medgyesy (Schwartz) Miklós katonatiszt, huszárhadnagy. A soproni bencés gimnáziumban érettségizett, majd jogot hallgatott a budapesti tudományegyetemen. A soproni népszavazás sikeres lebonyolítása érdekében kifejtett tevékenységéért Nemzetvédelmi Keresztet kapott. 1939-től Munkácson, illetve Nagyváradon szolgál. Részt vett a Gyorshadtest hadműveleteiben. 1943-ban testvérbátyjaival együtt megvált német nevétől és az előnevet megtartva megyesi Medgyesy-re magyarosított. A nyilas hatalomátvételt követően letartóztatták, szabadlábra kerülése után ezredesként ismét a Katonagondozónál szolgált. Sopronban szovjet hadifogságba esett, 1948 nyaráig szovjet táborok foglya volt. 1949-ben a tényleges állományból elbocsátották, 1950 nyarától nyugellátását megszüntették. Innsbruckban (Ausztria) hunyt el 1999. február 15-én.

90 évvel ezelőtt, 1933. április 8-án elhelyezték a Lackner-házon (más néven: Tábornok-ház, Fő tér 7. sz.) a néhai polgármester Lackner Kristóf emléktábláját. Baumann Béla szobrászművészt bízta meg Sopron városa ennek elkészítésével.

Mi történt április 6-án?

 2023.04.06.

105 évvel ezelőtt, 1918. április 6-án született Rábapordányban Pozsgai Vilmos vegyészmérnök, a tudományok kandidátusa (1962). Budapesten hunyt el 1984. május 7-én. Híradástechnikai vegyi anyagok kísérleti és ipari gyártásával foglalkozott. A félvezető ipar számára nélkülözhetetlen nagytisztaságú fémek előállítását kutatta. A hazai tisztafémgyártás egyik megalapozója volt. Jelentős eredményeket ért el az ultratiszta alumínium előállítása területén. Kutatásait az ipar (híradástechnika, hűtőgépgyártás) igen jól hasznosította.

Mi történt április 5-én?

 2023.04.05.

120 évvel ezelőtt, 1903. április 5-én alakult meg Sopronban az első vidéki turistaegyesület, Dunántúli Turista Egyesület (DTE) néven, amely az egész Dunántúl természetbarátait egyesítette, céljuk az idegenforgalom fellendítése volt. Hatvan Ferenc kezdeményezésére alakult meg a DTE, amelynek haláláig elnöke volt. A későbbiekben kilátót, menedékházat, szánkópályát adtak át. Az egyesület a második világháború után megszűnt.

Mi történt április 4-én?

 2023.04.04.

225 évvel ezelőtt, 1798. április 4-én Eszterházán hunyt el Basilius Grundmann festő, rézkarcoló. Weimarban született 1726-ban. 1768-ig a Lichtenstein hercegek szolgálatában állt Bécsben. 1762. október elsejétől Esterházy Miklós udvari festője volt 1794-ig. Ezermester-féle, aki a művészi mesterség összes járható útjait végigpróbálta: volt – különösen fiatal éveiben – rézmetsző, majd tájképfestő, később allegórikus faliképeket, majd színházi díszleteket festett, a hercegi lakosztály és képtár megrongálódott képeit restaurálgatta nem kis szakértelemmel. A fertődi kastély földszinti és emeleti termeit díszítette freskóival. Holland mesterek stílusát követő tájképeit a kismartoni múzeum, a Szépművészeti Múzeum őrzi, illetve egy képe a győri múzeum tulajdonában van.

30 évvel ezelőtt, 1993. április 4-én tartották az első Volt Fesztivált a soproni Sportcentrumban. A szervezők, Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert szerint a rendezvény célja: „a VOLT műfajoktól függetlenül csupa olyan programnak adjon otthont, amelyet ők maguk színvonalasnak, izgalmasnak, érdekesnek tartanak”. Az elnevezés Müller Péter „Sziámi” ötlete volt, a jegyár 220 Ft, 5 fellépő és 800 résztvevő volt.

Mi történt április 3-án?

 2023.04.03.

30 évvel ezelőtt, 1993. április 3-án hunyt el Sopronban Szabó Alajos grafikus. Röjtökmuzsajon született 1927. július 31- én. Sopronban a bencés gimnáziumban, majd a reálgimnáziumban tanult, ahol mestere volt Horváth József és Janesitz Henrik. 1955-től a vendéglátóiparban dekoratőrként dolgozott, csoportos kiállításokon vett részt. Üvegmozaikokat (GySEV pályaudvar), Sopron, Győr és Pécs városcímerét tervezte. Munkahelye, a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút segítségével, ahol üzemi grafikus volt, műteremlakáshoz jutott a Móricz Zsigmond utcában. Nagy feltűnést keltett „1985 GYSEV – RÖEE – Rekviem egy vasutért” képsorozatával, mellyel a sopron-celldömölki vasútvonal tönkremenetelét ábrázolta. Számos közös és 15 egyéni kiállításon vett részt.

Mi történt április 2-án?

 2023.04.02.

90 évvel ezelőtt, 1913. április 2-án kezdték meg Sopron közkórházának építését. Az építkezés helyén a bizottsági tagok kíséretében megjelent Töpler Kálmán polgármester. Az összegyűlt több száz munkáshoz lelkes beszédet intézett. Beszéde végén felkérte az összegyűlteket, hogy jövő évi április 1-én ismét jelenjenek meg, mert Sopron város köztörvényhatósági bizottsága elhatározta, hogy ezentúl minden év április hó 1-én ,,emlékeztető ünnepséget” fognak ülni, hogy az unokák se feledkezzenek meg arról, hogy a soproni közkórház építésének ügyét Sopron minden polgárának az idők végtelenségéig szívén kell viselnie. Az intézményt 1919-ben nyitották meg.

Mi történt április elsején?

 2023.04.01.

105 évvel ezelőtt, 1918. április elsején Nyugat-magyarországi Serfőzde és Malátagyár néven működött tovább az egy évvel korábban a kőbányai sörgyár tulajdonába került Első Soproni Serfőzde és Malátagyár.

Mi történt március 31-én?

 2023.03.31.

185 évvel ezelőtt, 1843. március 31-én született Bécsben Esterházy Pál herceg, országgyűlési képviselő, Sopron vármegye örökös főispánja. Elhunyt Lékán (ma: Lockenhaus, Ausztria) 1898. augusztus 22-én.

15 évvel ezelőtt, 2008. március 31-én megalakult a Soproni Önkéntes Állatmentők Szervezete. mint civil kezdeményezés, azzal a céllal, hogy a város környékén elkallódott állatok gazdáinak segítséget nyújtsanak. A szervezet 2012-ben beolvadt a Soproni Állat- és Természetvédelmi Egyesületbe.

Mi történt március 30-án?

 2023.03.30.

30 évvel ezelőtt, 1993. március 30-án hunyt el Miskolcon id. Reményi Viktor bányamérnök, Bindtbányán (Kis-Hnilec része, ma Szlovákia) született 1900. július 26-án. A második ágfalvi csata után Sopronban a népszavazás előtti agitációban vett részt, a többi bányász-erdész hallgatóval. 1925-ben bányamérnöki oklevelet szerzett, 1927-től Vajk Artúr bányaigazgatónál dolgozott Brennbergben. Több beruházás valósult meg vezetésével, többek között az Új-Hermesz akna mélyítése, valamint a Borbála és Új-Hermesz-akna közötti alapvágat kihajtása. Megírta a „Brennbergbánya története 1759-1933” című művét. Ez a mű forrásul szolgált a későbbi „Magyarország Évezredes Története” című könyvsorozat második kötet „Brennbergbánya” című fejezetének. 1975-ben átvehette aranyoklevelét, 1985-ben gyémántoklevelét, 1990-ben pedig vasoklevelét a Miskolci Egyetemen. Reményi Viktorról 2017-ben utcát neveztek el Brennbergbánya- Borbála telep között.

könyv
192034db
cd
4746db
dvd
6606db
diafilm
1535db
kotta
188db
hangoskönyv
1333db

vissza a teljes verzióra

to top