A(z) Évfordulónaptár kategória archívuma
Mi történt május 5-én?
90 évvel ezelőtt, 1932. május 5-én avatták fel a Soproni Egyetem kertjében a főiskolás felkelők és az elesett főiskolások emlékoszlopát, amit ma Tüzek a végeken vagy Őrtüzek néven ismerünk. Alkotója Baumann Béla szobrászművész.
90 évvel ezelőtt, 1932. május 5-én avatták fel a Népszavazás emlékművét a Széchenyi téren. „Az 1921-es voksoláson tett hűségének elismeréséért készítették, melyen Sopron és a környező falvak lakói Magyarországhoz való tartozásukat bizonyították.” A zászlórúd tetején turulmadár ült őrködve a magyar nép felett.
Így írtak erről a korabeli lapok: „1932-ben, az átadáskor 9 órától este 6 óráig egyetemi ifjak, frontharcosok, turulisták és cserkészek álltak díszőrséget. Délelőtt 11 órakor valamennyi gyár szirénája megszólalt. A munka mindenütt félbeszakadt és a lakosság egyperces felállással fejezte ki tiltakozását Trianon ellen. A hűségzászlónál egybegyűlt közönség és egyetemi ifjúság a szirénabúgás elhangzása után áhítatos csendben várta az egy perc leteltét, majd a Hiszekegy után Gerecs Szaléz bencés tanár néhány szavas fohászt mondott és az ifjúság a elénekelte Himnuszt. A hazafias manifesztációt az ifjúság díszmenete fejezte be.”
1997. december 14-én a soproniak összefogásának köszönhetően, dr. Gömöri János régész kezdeményezésére, megújult a Széchenyi téri népszavazási emlékmű. A Hűségzászló csúcsára visszahelyezték a turult, restaurálták a koronát. Minden évben december 14-én a város új díszpolgára a zászlónál mondja el az ünnepi beszédet, a város vezetői és a civil szervezetek pedig megkoszorúzzák az emlékművet.
Mi történt május 4-én?
50 évvel ezelőtt, 1972. május 4-én született Sopronban Bokor Zoltán közlekedésmérnök, egyetemi tanár, dékán. Okleveles közlekedésmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karán szerzett 1995-ben, majd 1996-ban közgazdász diplomát nyert a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. 1995 és 1998 között a BME Közlekedésgazdasági Tanszékének PhD-ösztöndíjasa volt. A GYSEV Rt. Soproni Igazgatóságán is dolgozott, kutatásai középpontjában a vasúti gazdálkodási rendszerek korszerűsítése volt. 2016-tól a Széchenyi István Egyetem munkatársa lett. Számos hazai és nemzetközi szakmai szervezet és vezetői bizottság tagja, elnöke volt. 2016. márciusban hunyt el.
Mi történt május 3-án?
410 évvel ezelőtt 1612. május 3-án hunyt el Németújváron (ma: Güssing, Ausztria) Beythe (Bejthe) István püspök, egyházi író, természettudós, botanikus. Sopronban 1574-től magyar prédikátor, 1585-től a Fertő és a Balaton közti kerület szuperintendense volt. Munkásságának fontos része a növénytan tudományos kutatása. A magyar növényszavak gyűjtése Beythe érdemének tekinthető, de a gyűjtött nevek Clusius munkájában láttak napvilágot. Műve az első magyar flóraleírásnak tekinthető. Németújváron született 1532-ben.
Mi történt május 2-án?
115 éve hunyt el 1907. május 2-án Palánkán Illés Nándor erdőtiszt, főerdőtanácsos, a magyar erdészeti szakirodalom jelentős úttörője, a selmeci botanikus kert megalapítója. Királyfiapusztán (ma: Szlovákia) született 1836. május 15-én.
Mi történt április 30-án?
100 évvel ezelőtt 1922. április 30-án Sopron városa emlékművet állított az 1919. július 4-i nagycenki ellenforradalom két mártírja Szántó Róbert főhadnagy és Fennesz Rezső önkéntes tizedes emlékére. 1919-es tevékenységükért a rögtönítélő törvényszék ítélete golyó általi halál volt, július 4-én a soproni temetőben végezték ki őket. Az emlékművet 1948-ban elpusztították. Helyébe 1999. július 4-én az önkormányzat, valamint a Szántó, Komlós és Vörös családok emléktáblát helyeztek el.
Mi történt április 28-án?
135 évvel ezelőtt 1887. április 28-án született Magyaróváron Modrovich Ferenc erdőmérnök, egyetemi tanár. Sopronban hunyt el 1947. július 15-én.
Mi történt április 26-án?
135 évvel ezelőtt 1887. április 26-án hunyt el Kismartonban Király József Pál evangélikus lelkész, természettudomány- és nyelvtanár, líceumi igazgató, költő, az evangélikus tanítóképző egyik szervezője, igazgatója. A magyar tanítóképzés fejlesztése terén jelentős érdemei vannak. 1859-ben létrehozta a Liederkranz nevű, német nyelven éneklő férfidalegyletet. 1869-ben Király József Pál evangélikus teológusokból, a tanítóképző és a líceum növendékeiből megalapította az Ifjúsági Zenetársaságot, melynek védnökéül Liszt Ferencet kérték fel, aki a patronálást szívesen vállalta. Nyíregyházán született 1810. január 20-án.
Mi történt április 25-én?
135 évvel ezelőtt 1887. április 25-én született Purbachban Garami György Elek az utolsó soproni bencés házfőnök és a katolikus gimnázium igazgatója, aranymisés áldozó pap, tanár. 1916-tól visszakerült szülőfalujába Feketevárosba, ahol német tanár, majd 1942-50-ig házfőnök és igazgató volt. Ezután Sopronbánfalvára költözött, itt a volt kármelita apácazárdában élt. Sopronban hunyt el 1970. május 11-én.
35 évvel ezelőtt, 1987. április 25-én hunyt el Győrben Nagyzsadányi Endre okleveles kohómérnök, a Városszépítő Egyesület tagja, a Soproni Vasöntöde igazgatója, a TIT és Kitaibel Pál Természettudományi Asztaltársaság tagja. Sopronban született 1915. október 3-án.
Mi történt április 24-én?
95 évvel ezelőtt 1927. április 24-én hunyt el Budapesten Edvi Illés Aladár gépészmérnök, technikatörténész. A soproni Evangélikus Gimnázium és a reáliskola diákja volt. Kapuváron született 1858. január 6-án.
30 éve 1992. április 24-én ismét megalakult Ágfalván a nemzetiségi énekkar 30 fővel, és felvette a régi énekkar („Hajnalpír”) „Morgenröte” nevét.
Mi történt április 23-án?
160 éve 1862. április 23-án hunyt el Matzleinsdorfban (Ausztria) Vághy Xavér Ferenc (Wágner) törvény,- és jogtudós, polgármester (1835-1838) és főbíró (1838-1842), 1811-től 1840-ig öt országgyűlésen Sopron város követe, a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági tagja. Sopronban, más források szerint Darázsfalván (Trausdorf) született 1776. április 7-én.
191141db
4738db
6356db
1527db
181db
1324db