Ennio Morricone emlékére
Elhunyt Ennio Morricone (Róma, 1928. november 10. – Róma, 2020. július 6.) olasz zeneszerző, karmester. Ennio Morricone 91 éves volt.
Morricone a filmtörténelem egyik legnagyobb hatású zeneszerzője volt. Leginkább az olasz és amerikai westernfilmekhez (Egy maréknyi dollárért, A Jó, a Rossz és a Csúf, Volt egyszer egy Vadnyugat) írt zenéi miatt vált ismertté, de több Tarantino-filmen (Volt egyszer egy Hollywood, Aljas nyolcas) és modern amerikai produkciókon is dolgozott, mint például A Mars-mentőakció. Szintén ő szerezte a Sorstalanság zenéjét is.
Bár a legnagyobb filmzeneszerzők között tartják számon, karrierje során mindössze egyetlen Oscar-díjat kapott, 2016-ban az Aljas nyolcasért – kilenc évvel azután, hogy a Filmakadémia életmű-Oscart adott neki. Az Oscar mellett három Grammy-díjat, négy Golden Globe-ot, hat BAFTA-díjat nyert el.
Karrierje során több mint 500 filmhez és tévés produkcióhoz írt zenét, és olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint John Carpenter, Brian De Palma és Oliver Stone. Élete során, és több mint 70 millió példányban keltek el a lemezei.
A Médiatár tematikus ajánlója Morricone emlékére készült, mely válogatva tartalmazza a könyvtár állományában lévő dokumentumokat.
Zeneajánló
- Arena Concerto : Live Recorded (2003)
- Haley Westenra : Paradiso (2011)
- Once Upon a Time In the West (2004)
- The Mission : Original sound track from the film (2003)
Filmajánló
- Aki legyőzte Al Caponét (1987), rend. Brian De Palma
- Aljas nyolcas (2015), rend. Quentin Tarantino
- Baaria (2009), rend. Giuseppe Tornatore
- Bugsy (1991), rend. Barry Levinson
- Célkeresztben (1993), rend. Wolfgang Petersen
- Cinema Paradiso (1989), rend. Giuseppe Tornatore
- Egy maréknyi dollárért (1964), rend. Sergio Leone
- Huszadik század (1976), rend. Bernardo Bertolucci
- Karol 1 : az ember, aki pápa lett (2005), rend. Giacomo Battiato
- Karol 2. : A pápa, aki ember maradt (2006), rend. Giacomo Battiato
- Kill Bill 1. (2003), rend. Quentin Tarantino
- Lolita (1997), rend. Adrian Lyne
- Malena (2000), rend. Giuseppe Tornatore
- A misszió (1986), rend. Roland Joffé
- Az óceánjáró zongorista legendája (1998), rend. Giuseppe Tornatore
- Pár dollárral többért (1965), rend. Sergio Leone
- Sorstalanság (2005), rend. Koltai Lajos
- Vatel (2000), rend. Roland Joffé
- Volt egyszer egy Amerika (1984), rend. Sergio Leone
- Volt egyszer egy vadnyugat (1968), rend. Sergio Leone
- Az oroszlánkirály 3. (2004), rend. Bradley Raymond
Bővebb információt szerezhetünk életéről, munkásságáról az alábbi linkekre kattintva
https://hu.wikipedia.org/wiki/Ennio_Morricone
https://fidelio.hu/jazz-world/meghalt-ennio-morricone-olasz-zeneszerzo-156337.html
https://www.filmtett.ro/cikk/4184/harom-lepes-a-sikerhez-ennio-morricone-utja-a-csucsra
https://index.hu/kultur/cinematrix/2020/07/06/meghalt_ennio_morricone/
191826db
4690db
5724db
1517db
180db
1232db