Festetics Tasziló

Tolnai gróf Festetich Tasziló főúr, kamarás, tábornok 1813. június 21-én született Bécsben. Gróf Festetics László (1785–1846) és Hohenzollern-Hechingen Josefine hercegnő első gyermeke volt, testvére Györgynek (1815–83) és Lajosnak (1823–89).

Szombathelyen járt gimnáziumba, majd elvégezte a pozsonyi jogakadémiát. 1834-ben katonai pályára lépett. Az osztrák hadseregben szolgált, mint hadnagy, főhadnagy, ezredes, másodkapitány, kapitány. Angliában részt vett Viktória királynő koronázásán. Bár kamarás lett, folytatta a katonáskodást.

Apja halálakor, 1846-ban szállt rá a hitbizomány, a lótenyésztés fejlesztésével foglalkozott. Egy év múlva a birtokokat öccsére bízta, újra a katonai pályát választotta. 1846-ban császári és királyi őrnagyként részt vett a krakkói felkelés leverésében. Ezután hazatért birtokára gazdálkodni, a városban, a Kisfaludy gőzös számára kikötőt építtetett. Később, a Georgikon megszűnése után az ásvány-, növény- és állatgyűjteményt, valamint a taneszközöket felajánlotta Eötvös József közoktatási miniszternek az ország részére. Az 1848-as jobbágytörvényeket nehezen fogadta el, nem akart lemondani a robotról. Bár nem értett egyet mindenben a forradalom követőivel, nem csatlakozott a császári csapatokhoz, hanem a Jellasics elleni védelmet szervező Vas megyei kormánybiztos mellett működött. A zalai honvédzászlóalj keszthelyi önkénteseinek pénzt és fegyvert, ágyúcsöveket adott.

1849-ben ismét a császári és királyi hadsereghez állt. Itáliába került, mint önkéntes őrnagy. Még abban az évben a Windischgrätz-dragonyosok alezredesévé léptették elő, majd egy év múlva a 7. Reuss-Köstritz huszárezredben ezredesi rangot kapott. Festetics Tasziló 1857-ben lett tábornok, 1858-ban Milánóba vezényelték. Jelentős szerepe volt az 1859-es olasz hadjáratban, később is itt teljesített katonai szolgálatot, brigadéros, lovashadtest-parancsnok, majd 1864-ben altábornagy lett. Sopronba 1865-ben került, a soproni lovashadosztály parancsnoka lett, részt vett különböző protokollutakon. Még ebben az évben a 2. számú, Wrangel vértesezred parancsnoki rangját kapta meg. 1866-ban a 4. hadtestet vezetve harcolt a königgrätzi csatában, ahol meg is sérült, emiatt egyik lába lebénult, melyet amputálni kellett. 1877-ben a 2. sz. dragonyosezred tulajdonosává, 1879-ben lovassági tábornokká nevezték ki.

Kitüntetései: a toscanai Szent József Rend lovagja (1851), a Hohenzollern herceg házirend első díszkeresztese (1853), a Vaskorona Rend II. osztálya (1859), az I. osztályú Lipót Rend nagykeresztje (1860), az orosz I. osztályú Szaniszló Rend (1864), a porosz I. osztályú Sas Rend (1864), az orosz I. osztályú Szent Anna Rend (1865) vitéze, a Lipót Rend nagykeresztese (1866), az Aranygyapjas Rend vitéze (1869). Belső titkos tanácsos, császári és királyi aranykulcsos volt.

Nyugdíjazása után Bécsben és Keszthelyen élt. A hitbizomány, testvérével, Györggyel 1867-ben kötött egyezség szerint Györggyé lett, ő csak a fenékpusztai ménessel foglalkozott. Sokat jótékonykodott Vörsön (tégla-, cserépadományok, faiskola, temetőbővítés). Védnökséget vállalt a megalakuló Tűzoltóegyesület felett, telket és építési anyagokat adományozott az őrtanya és szertár építésére.

Festetics Tasziló Bécsben hunyt el, 1883. február 5-én, végrendeletében 40 ezer forint alapítványt tett iskolai célokra.

Irodalom:
Bontz József: Keszthely város monográfiája. 1896. 301. p., p. 400-401.
Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. 1987–1988. 2. köt. 162. p.
Internet:
Keszthelyi Életrajzi Lexikon hozzáférés: http://763c087d1e5b.sn.mynetname.net/eletrajzilexikon/?dir=F#FESTETICS%20TASZIL%C3%93%2C%20gr.%20tolnai Letöltés: 2023. 05. 30.