Halper János

Halper János orgonaépítő mester 1817. február 17-én született a Vas vármegyei Lődösön (ma: Litzelsdorf) Sopronban is tanonckodott, a Nyugat-Dunántúlon tizenkét általa épített orgonán ismerünk.

Apja Halper Márton asztalosmester volt. Ekkor az orgonaépítés elsajátítása az asztalosmesterséggel kezdődött, ezért ezt a tudást apja műhelyében szerezte meg. Utána a szombathelyi Dorner Gáspár Albertnél tanult. 1837-ben elhunyt édesapja, de János nem vehette át apja üzemét, mert még a kötelező vándorút előtt álltt. A fontosabb dunántúli műhelyekben kibővítette orgonaépítő ismereteit, tapasztalatairól „Vándorló könyv”-ében számolt be, ez fennmaradt és fontos forrásként szolgál útjairól. Tanult Felsőőrött (Oberwart), Keszthelyen Tischler István orgona- és zongorakészítőnél, Veszprémben Wilde (Vilde) József orgonaműhelyében, Pesten, Pozsonyban.

Sopronba folytatta vándorútját, ahol a városi hatóság láttamozta vándorkönyvét és több hónapig Seidelmann Károly műhelyében dolgozott. A legjelentősebb és Halper későbbi munkájára leginkább hatással lévő mester Klügel József volt. Kőszegen két részletben közel kilenc évet töltött el. Klügel 1850. augusztus 12-i elbocsátó írásával Halper befejezte vándoréveit. Szombathelyen telepedett le, megnősült. Feleségül vette Kecskeméty Juliannát, házasságukból három fiú született. Halpernek jelenleg 12 orgonáját ismerjük (pl.: Kemenessömjén, Kemenesmihályfa, Aszófő), ezek egy része már csak szétszedett állapotában tekinthető meg, de orgonajavítási munkáiról is maradtak fenn adatok.

38 éves önálló működése alatt Halper sok más, ma már nem létező vagy általunk nem ismert orgonát építhetett, de a meglevők alapján végigkövethető egész munkássága. Ez az időszak az orgonaépítészet történetében is jelentős volt, ekkor ment végbe az átmenet a késő barokkból a romantikus ízlés felé.
Halper János 1888. március 17-én hunyt el Szombathelyen.

Irodalom:
Szigeti Kilián: Halper János (1817–1888) orgonaépítő mester élete és működése In: Soproni szemle 26. évf. 4. sz. (1972). p. 307-320.
Kormos Gyula: Sopron orgonaépítői az elmúlt öt évszázadban In: Soproni szemle 56. évf. 4. sz. (2002). p. 347-375.

Halper János

könyv
191015db
cd
4690db
dvd
5964db
diafilm
1517db
kotta
181db
hangoskönyv
1240db

vissza a teljes verzióra

to top