50 évvel ezelőtt hunyt el Faller Jenő

f-j50 évvel ezelőtt
hunyt el Sopronban
Faller Jenő bányamérnök

Faller Jenő Selmecbánya-Szélaknán született 1894. szeptember 25-én. A bányaügy szeretete a családot is jellemezte. Apja dr. Faller Gusztáv bányaorvos, nagyapja a Bányászati Akadémia Bányaműveléstani Tanszékének egykori tanára. A középiskolát Selmecbányán végezte jeles eredménnyel, 1913-ban beiratkozott a Bányászati Akadémiára.
1915-ben az első világháború miatt meg kellett szakítania a tanulmányait, így csak 1921-ben kapta kézhez bányamérnöki oklevelét – már Sopronban. Bányamérnöki munkáját Tatabányán kezdte a Magyar Állami Kőszénbánya RT szolgálatában. 1922. novemberében Dorogra került a Salgótarjáni Kőszénbánya RT SKB üzemeihez. 1924 és 1926 között vezetésével folytak a nagynémetegyházi, majd 1926–1927-ben a Dudar környéki jelentős szénelőfordulások kutatási munkálatai. 1929-ben megnősült és Várpalotára költözött, ahol üzemvezető lett. Nevéhez fűződik Magyarország első szkipaknájának üzembehelyezése, a torkrétozás bevezetése és az első vájárképző tanfolyamok elindítása. 11 év várpalotai szolgálat után a Borsod megyei Bánfalvára került, ahol bányaigazgatói posztot töltött be. Elsőként vezette be az észak-magyarországi szénbányászatban a frontfejtést. 1944-ben a nyilasok hatalomátvételének idején elbocsátották állásából. 1945 januárjában súlyos tragédia érte, elveszítette feleségét.

A felszabadulás után a szénbányászat talpraállításán dolgozott, az államosítás idején miniszteri biztos volt. 1948/49-ben pedig Várpalotán vezérigazgatóként működött. 1950 februárjában a Soproni Műszaki Egyetemi Karok Bányaműveléstani Tanszékére tanárnak majd később doncensnek nevezték ki. Bányászattörténetet és bányagazdaságtant tanított. Megteremtette a Központi Bányászati Múzeum alapjait, mely 1957. október 17-én nyitotta meg kapuit. Ennek létrehozásáért hosszú éveken át fáradozott. Mikor 1959. szeptemberében a Bányamérnöki Kar Miskolcra költözött, Ő Sopronban maradt és életét a Központi Bányászati Múzeumnak és a városnak szentelte.
Irodalmi munkássága jelentős, nevét szakcikkeivel már diákkorában ismertté tette. A Bányászati és Kohászati Lapok 1926. évi 20. számában jelent meg első jelentős szaktanulmánya, melyet számos másik követett. Több, mint kétszáz tanulmányt publikált. Aktív munkatársa volt a Soproni Szemlének. Cikkeiben megörökítette a hazai bányamérnökképzés történetének fontos állomásait, feljegyezte a diákhagyományokat, a magyar bányászat nagyjainak életét és munkásságát pedig egy külön kötetben jelentette meg. A brennbergi bányászat történetének oknyomozó elemzésével, Sopron és a brennbergi üzemek kapcsolatainak felderítésével nagy és örökérvényű érdemeket szerzett. Haladó gondolkodású, mindig újat akaró, aktív társadalmi munkát végzett egész életén át. Az országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületben 1919 óta tevékenykedett. A felszabadulás után az OMBKE újjászervezését csaknem egészében egymaga végezte el. 1945–46-ban az Egyesület elnökévé választotta. Tagja volt a Bányászati Lapok, a Soproni Szemle, a Technikatörténeti Szemle szerkesztőbizottságának, továbbá részt vett az MTA Műszaki Történeti Bizottságának, a TIT Győr-Sopron megyei és Sopron Városi Elnökségének munkájában. A selmecbányai, prágai, pozsonyi, freibergi, bochumi szakmúzeumokkal is folyamatos tudományos kapcsolatban állt.
Szaktekintélyét, tudományos összeköttetéseit Sopron város javára kamatoztatta, sokat tett a város anyagi és kulturális felemelkedéséért. A Nehézipari Műszaki Egyetem 1960-ban doktorává fogadta. Kétszer elnyerte az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület irodalmi pályadíját, valamint a Wahlner Aladár és Zorkóczy Samu emlékérmeket. 1955-ben „Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója” kitüntetést kapott. A Központi Bányászati Múzeum létrehozásáért elnyerte „A Bányászat Kiváló Dolgozója” címet. 1962-ben bányászattörténeti kutatásaiért a „Munka Érdemérem”, 1964-ben pedig a Hazafias Népfrontban szerzett érdemeiért a „Munka Érdemrend” ezüst fokozatát adományozta számára a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa. A békemozgalomban kifejtett tevékenységéért pedig megkapta a „Magyar Békemozgalom” aranyjelvényét is.

1966. december 23-án hunyt el. Jeligéje volt “Az életet élni kell, küzdve a jobbért, a szebbért, az emberibbért.” Mellszobra a Központi Bányászati Múzeum udvarán áll és őrzi élete munkájának emlékét.

Irodalom:
Sarkady Sándor – ifj. Sarkady Sándor: Aranykönyv 2000. Sopron: Quint Reklámügynökség, 1999. 164. p.
Internet:
Zambó János: Dr. techn. Faller Jenő 1894-1966. In: Soproni Szemle. 21. évf. 3. sz. (1967). p. 284-286.

könyv
192.206db
cd
4383db
dvd
5111db
diafilm
3061db
hanglemez
3563db
hangoskönyv
2281db
to top