Játék versekkel: 7 vers a költészet napjára

Ünnepeljük együtt a magyar költészet napját!
Az idén sajnos nincs mód arra, hogy személyesen adhassuk át kedvenc verseinket Olvasóinknak.
Ezért készültünk online játékkal, amelynek versei városunkhoz kapcsolódnak.

Feladat:
Nincs más teendő, mint kitalálni, hogy ki írta a verset, mi a címe
és a költő hogyan kapcsolódik Sopronhoz.
A megfejtéseket a lajber.zsuzsi@szivk.hu e-mail címre várjuk 2021. április 19-ig (hétfőig).

A nyerteseket e-mailben értesítjük.
A megfejtéseket és a helyes megfejtőket honlapunkon és Facebook oldalunkon közzétesszük.
A jutalmakat a könyvtár nyitását követően lehet majd átvenni.

1.

Ez kell nekem, ez a csoda.
Erdők, erdők és lomb-zenék.
Rigófüttyel kicifrázva
fűszál, faág és fönt az ég.

Ez a finom, lenge bozót.
E sugaras, fátylas vadon.
Ez kell nekem. Ez az én szép
hazám. Ez az én csillagom.

Ez röpíti a lelkemet,
szívemet ez gyógyítja meg.
Ez súg nekem bűvölően
számtalan édes éneket.
Ez emel: a fenyő-zengés.
A gyertyánok, tölgyek dala.
S persze, az is: lent a látvány,
a szépségnek holdudvara.

Ahogy lassan a párából
a könnyed, kis város kiszáll,
s tetőivel, tornyaival
lobogni kezd a völgyi táj.

Ahogy a halk Ikva-parton
virág-füstöt lenget a szél,
s a lányhajú füzek sora
szerelemről tereferél.

Ez kell nekem, ez a csoda.
Ezt vihessem, ha elmegyek.
Szememben e vad virágzást,
a szívemben a hegyeket.

2.

Boltívek. Csipkés gót tornyok. Zegzugos utcák.
Ódon-barna kapuk. Mustszagú pincehomály.
Tűztorony égbeszökő halványzöld fémkupolája.
Szivárvány-ablak ó zsinagóga falán.
Várkerület: lőrés peremén fű halk neszezése.
Márványtáblákra hinti porát az Idő.
Széchenyi súlyos léptétől visszhangzik a kő itt,
s hallod gördülni Berzsenyi szikla-szavát.
Hívnak az árnyas kertek, lombos gesztenyeallék,
Bújócskát játszó gyöngykavicsos patakok,
Gombaszagú erdők ösvényei, tűlevelű csend,
karcsú északi lány: zöldhajú nyírfa susog.
Sopron: időtöltés, csodalátvány az idegennek,
nekem a Város vagy, létemet összefogó,
Tűzvész, háborúk üszke alól dacosan kimagasló,
hogyha neved hallom: zeng a harangszavu múlt.

3.

Sopron, Sopron!
sárga levelek takarják
szüreti vigalmad,
s az est sokhordós
szekere lassan
sárba tapossa őket.

Teli már a pince
elült a seregély-dáridó;
új év forr a mustban
s a lanyha dombok
csupasz hassal
ülnek csak feletted.

Utcáid árnyékköpenybe bújtak
őrzik a mostan élőket,
majdani múlásunkat
ugyanúgy nem hiszik
a kövek, mint magunk
sem hisszük soha.

Ráfagy a dér a
harangokra – nem rázzák
le, csak a versíró gondja
üti el az éjfélt,
lábadhoz kuporodott ősszel
miről álmodsz városom?

4.

Itt szállt meg Zrínyi, ott Goldmark lakott,
Kis János, Gyóni Géza, Liszt s amott,
a vén patinás, szűk utcákon át,
követni lehet Berzsenyi nyomát.

Döbrentei, Pákh, Vajda Péter, itt
ostromolták a Szellem várait,
s vitte őket, át a Lövéreken,
az erdőbe az első szerelem.

És itt volt az a kaszárnya, ahol
a legnagyobbat gyötörte a kor,
itt silbakolt, ahol a posta állt,
alacsony sorban, közlegény gyanánt.

És eget-földet mélyen átitat
a permetegként hulló áhitat,
mert óriások fénybe merülő
ujjain pereg át a nagy idő.

Ódon, hűs falak, emlékezzetek
majd rám is, aki egykor köztetek
tanultam meg: e rettentő egű
tájon semmi sem tart meg, csak a mű.

5.

Századok omlanak el, de te itt állsz híven a völgyben,
S őrzöd a vén várost, kőderekú Kapuőr.
Próbát próbált, harcban helytállt, légy a tanúja:
Új haza híve maradt régi idők kövein.

Üszkös romokból talpra állt,
Hű népe küzd, akar;
Épül, virágzik, újra szép;
Erős vár – és magyar.

A nagy világon e kivül
Számára nincs haza;
Vezesse útján égi jel,
A Hűség csillaga!

Eljön az új ezer év, véle eljön az új Magyarország;
Óva tekints le reá, soproni hű Kapuőr!
Bástyánk voltál, jelkép lettél; lélek, erő légy,
S tettre hevítve a mát, múltra, jövőre vigyázz!

6.

A völgyön

átkacsáz,

parti füvet

dédelget,

korhadt ágat

ölelget,

végigsimítja

a köveket,

átbotlik a

kanyarokon,

hidak alatt

fütyörész,

benne kéklő

pisztrángok

fogócskáznak,

fenyvesek

fésülködnek,

van hol a vén

országúttal

kart karba

öltenek;

s mire a

házak közé

beér,

bebújik az

alagútba,

házak,

utcák

alatt visz

az útja!

7.

Emlékszem, ebben a házban lakott,
ezen a lépcsőn kopogott a botja,
erre vonult el a nyugalmazott
tábornok hibbant özvegye naponta,
szoknyáján macskaszőr, némán mozgó, aszott

ajkán rúzs és szitok. Emitt a lírai
lelkű fogorvos – a várószobában
maga festette tájképek tucatjai.
Amott a pék, aki szerelmi bánatában
öngyilkos lett. És még ki tudja, ki:

egy gyarmatáru-nagykereskedő?
Egy órás pártában maradt leánya?
Egy könyvelő és betegeskedő
kibírhatatlan anyja? És még ki tudja, hány a
sokból, akit benyelt a láp idő:

Kötélverők, rézöntők, bábsütők,
házat vettek, vagy szőlőt, ölre mentek,
pert indítottak, egyszer tűz ütött
ki, másszor a pestis jött, eltemettek
két-három feleséget, nyolc gyerekből ötöt…

Rossz év a borra: fagy, gyér napsütés.
Szekeret rángattak ki őszi sárból.
Egymás szívének szegezték a kést,
cseresznyét árultak fonott kosárból…
Kevés öröm, több gond, sok rettegés.

Kampóról függő fél disznón legyek.
Egy ágyban szültek, haltak – váladék, vér.
Jég verte a sötét szőlőhegyet.
Borogatást cseréltek gyertyafénynél,
ecettel tisztítottak pecsétes szőnyeget.

Szennyvíz és csillagfény, kútban halott
magzat, a házak közt földek sötétje.
A tél, mikor a térig jöttek a farkasok…
A tűz, mikor megolvadt a nagyharangok érce…
Lement a búza ára, vérszínre vált a Hold…

Szeles tavaszt aszályos nyár követ.
Minden valaminek a folytatása.
A név kitart: névtáblák, sírkövek…
Az újszülött halott ükanyja képe mása.
Kevés jóindulat, sok gyűlölet.

A háztetőkre nap süt, jég kopog.
Csontok, törött cserépedény a mélyben,
az utcakő alatt. Őscápafog
nyoma a pestisoszlop mészkövében.
A háztetők fölött holt csillagok.

könyv
184308db
cd
4455db
dvd
5271db
diafilm
1459db
hanglemez
2509db
hangoskönyv
1138db
to top