Jéhn Vilmos

Jéhn Vilmos 1856. április 24-én a Pest vármegyéhez tartozó Tinnyén született, édesapja, Jéhn Alajos itt vállalt munkát, édesanyja Ebenhöch Mária volt. Gyermekkorát Dunaföldváron töltötte. Középiskolai tanulmányait Kalocsa főgimnáziumában kezdte. Apja 1870-ben bekövetkezett halála megrendítette a család helyzetét, a gyermekek tanulmányai kis időre megszakadtak.

Vilmos Bécsben kezdte meg egyetemi tanulmányait, de már 1878-ban Sopronban élt és gyakornokként dolgozott az Oroszlánhoz címzett gyógyszertárban. Diplomáját 1880-ban vehette át, de saját gyógyszertárat nem nyithatott (ez csak 1893-ban történt), még hosszú évekig az Oroszlán gyógyszertárban dolgozott beosztottként. Már 40 éves elmúlt, amikor 1897-ben feleségül vette a Tolna megyei Korbuly (Ramosch) Máriát. Házasságukból négy gyermek született. Jéhn Vilmos ekkor Sopron társadalmának ismert és elismert tagja, kiváló fotós, szakmájának komoly becsben álló művelője lett. Patikája, „Vörös Kereszt” névvel, az akkori Élesszög 1. sz. alatt (ma: Rákóczi u. 51. sz.) nyílt meg. A Vörös Kereszt gyógyszertár rövidesen nagy forgalmat és biztos vevőkört tudhatott magáénak. Jéhn Vilmost 1895-én tagjává választotta a Királyi Magyar Természettudományi Társulat. 1903-ban Jéhn Vilmos patikáját az Élesszögből az Újteleki u. 54. szám alá helyezte át, amely az Arany Kereszt nevet viselte (ma: Than Károly Gyógyszertár). A biztos vevőkörből, a határozott kézzel vezetett üzletpolitikából, a megfelelő szaktudásból fakadó bevételek egy részét Jéhn Vilmos visszaforgatta patikája fejlesztésébe, amelynek fontosságát mindig szem előtt tartotta.

Felesége 1911-ben bekövetkezett halála után egy évvel ismét házasságot kötött, Szép Stefániát vezette oltár elé. A már idősnek számító nejétől (elmúlt 40 éves) született Jéhn Antal, aki aztán apja pályájára lépve tovább vitte az Arany Kereszt patikát. Az I. világháború kitörése idején a családfő minden erejét patikája irányítására fordíthatta, igyekezett árkedvezményekkel segíteni a rászoruló egyesületeket, szervezeteket. Az 1930-as évek második felében Jéhn Vilmos mellett fia, a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen 1935-ben gyógyszerészi oklevelet szerzett Antal is a családi gyógyszertárban dolgozott.

Jéhn Vilmos a II. világháború magyarországi pusztítását, majd szeretett gyógyszertára 1950. évi államosítását nem érte meg: 1940. március 19-én elhunyt.

Irodalom:

Gyógyszerészet, 2002. p. 432-433., ; Katona Csaba: A Jéhn-család két nemzedéke. In: Soproni Szemle. 57. évf. 3. sz. (2003) p. 237-247.

Internet:

http://www.gyogyszeresztortenet.hu/wp-content/uploads/2013/10/J%C3%A9hn-Antal.pdf

Jéhn Vilmos

könyv
190.297db
cd
4350 db
dvd
5052db
diafilm
3018db
hanglemez
3563 db
hangoskönyv
2256db
to top