Kapi-Králik Jenő

Kapi-Králik Jenő

Kapi-Králik Jenő orgonaművész, zeneszerző, zenepedagógus Sopronban született 1906. szeptember 23-án. Nagyapja volt Kapi Gyula tanítóképző-intézeti igazgató, zeneszerző, zenepedagógus, a magyarországi evangélikus egyházzene egyik kiemelkedő alakja. Zenei tanulmányait Sopronban Kárpáti Sándor zenepedagógusnál kezdte.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Siklós Albert növendékeként végzett. 1929-ben zeneszerzési végbizonyítványt, majd 1930-ban tanítóképzői zenetanári oklevelet szerzett. 1933-ban elvégezte az orgonaszakot is, Zalánfy Aladár volt a tanára. Főiskolás korában rendszeresen orgonált a budapesti Dohány utcai zsinagógában.

Később a Deák-téri evangélikus templomban orgonált és az Evangélikus Leánygimnáziumban ének-zenét tanított (1933–1942). A kelenföldi evangélikus gyülekezet kántora (1942–1954), a budapesti VII. kerületi tanítóképző intézet ének-zene tanára (1954–1958), majd a budapesti (soroksári) ének-zene tagozatos általános iskola tanára (1958–1962) volt.

A soproni Stark-féle virginálkönyvről, a magyar zenetörténet legrégibb emlékéről alapos és szakszerű ismertetést írt a Soproni Szemle számára.

Karácsonyi ének címmel 1939-ben megjelent vegyeskari műve elsősorban az evangélikus egyházi énekkarok számára készült (Kapi-Králik Jenő: Karácsonyi Ének. Luther-Társaság kiadása, Budapest, 1939.). Vezérdallama egy régi magyar korál, amelyet a szerző újszerű zenei keretbe helyezett.

Zenekari műveket, kórusműveket és orgonaműveket írt. Zenetanítással kapcsolatos tankönyvek írásában is részt vett, társszerzője volt a Zongoraiskola a tanítóképzők IV. osztálya számára c. tankönyvnek.

Kapi-Králik Jenő Budapesten hunyt el, 1978. április 9-én. Sírja a Farkasréti temetőben 2004 óta védett.

Irodalom:

Kapi-Králik Jenő: A soproni Stark-féle virginálkönyv 1689-ből In: Soproni Szemle, 1937. (1. évf.) 3-4. sz. p. 205-209.

Kapi-Králik: “Térj magadhoz, drága Sion”, korálelőjáték In: Soproni Szemle, 1938. (2. évf.) 3. sz. p. 173.

Kapi-Králik Jenő: Karácsonyi Ének In: Soproni Szemle 1939. (3. évf.) 5-6. sz. p. 353.

Internet:

https://intezet.nori.gov.hu/national-tombs/budapest/farkasreti-temeto/kapi-kralik-jeno/

http://mek.niif.hu/00300/00355/html/ABC07165/07358.htm

Kapi-Králik Jenő https://www.szivk.hu/wp-content/uploads/2023/04/Kapi_kralik2.pdf

könyv
191015db
cd
4690db
dvd
5964db
diafilm
1517db
kotta
181db
hangoskönyv
1240db

vissza a teljes verzióra

to top