Médiatár

A Bélier család = La famille Bélier
2014-ben készült, francia-belga zenés filmvígjáték, 105 perc
.
rendező: Eric Lartigau
forgatókönyvíró: Victoria Bedos (történet), Thomas Bidegain, Stanislas Carre de Malberg, Eric Lartigau
operatőr: Romain Winding
zene: Evgueni Galperine, Sacha Galperine
szereplők: Karin Viard (Gigi Bélier), Francois Damiens (Rodolphe Bélier), Eric Elmosnino (Fabien Thomasson), Louane Emera (Paula Bélier), Roxane Duran (Mathilde), Ilian Bergala (Gabriel Chevignon), Luca Gelberg (Quentin Bélier)
forgalmazó: Fantasy Film Kft.
információhordozó: DVD
.
Paula Bélier első látásra egy átlagos tinédzser életét éli egy francia kisvárosban: gimnáziumba jár, fiúzni akar, legjobb barátnőjével bandázik iskola után és nagyon szeretne énekfakultációra járni. Egy fiú kedvéért. Már a meghallgatáson kiderül, hogy kivételes zenei tehetsége van, és tanára komoly esélyét látja, hogy a lány egy menő párizsi iskolában fejleszthesse hangját. Ám a lehetőség Paulát nem várt dilemma elé állítja: családjában ő az egyetlen, aki nem süket-néma, ami miatt szülei és farmjuk gazdálkodásában elengedhetetlennek tűnik a segítsége. Főleg, amikor édesapja hirtelen ötlettől vezérelve indulni akar a helyi polgármester választáson és politikai ambícióinak népszerűsítését-tolmácsolását csak a lány tudja segíteni. De vajon ez elég ok, hogy családja visszatartsa a tehetséges lányt álmai valóra váltásától?
.
Az ételművész = Burnt
2015-ben készült, amerikai filmvígjáték, 90 perc
.
rendező: John Wells
forgatókönyvíró: Steven Knight, Michael Kalesniko
operatőr: Adriano Goldman
zene: Rob Simonsen
szereplők: Bradley Cooper (Adam Jones), Sienna Miller (Helene), Matthew Rhys (Reece), Sarah Greene (Kaitlin), Sam Keeley (David)
forgalmazó: Pro Video Film & Distribution Kft.
információhordozó: DVD
.
Adam Jones elviselhetetlen alak, akinek drogfüggősége még rá is tesz erre egy lapáttal. A séfnek mindene megvolt és mindent elvesztett. A két Michelin-csillaggal kitüntetett szakács igazi rocksztárnak számított a pályáján, az ehhez kapcsolódó rossz szokásokkal együtt. Nem is csoda, hogy sztárséf karrierje tönkremegy. A párizsi gasztronómiai élet fenegyereke mindig különcnek számított a szakmájában és kizárólag az érdekelte, hogy bombasztikus ízkombinációkat és ételkölteményeket találjon ki…
Amikor többé-kevésbé sikerül rendbe szednie életét, megpróbálkozik egy londoni étteremben visszaszerezni régi dicsőségét.
.
Everest
2015-ben készült, amerikai-angol katasztrófafilm, 116 perc
.
Rendező: Baltasar Kormákur
forgatókönyvíró: Simon Beaufoy, Lem Dobbs, Mark Medoff
operatőr: Salvatore Totino
zeneszerző: Dario Marianelli
szereplők: Robin Wright (Peach Weathers), Jake Gyllenhaal (Scott Fischer), Keira Knightley (Jan Hall), Clive Standen (Ed Viesturs), Josh Brolin (Beck Weathers), Jason Clarke (Rob Hall)
forgalmazó: Botonfilm
információhordozó: DVD
.
1996 májusában következett be az Mount Everest történetének addigi legsúlyosabb katasztrófája, amelyben 8-an veszítették életüket, ám mivel közülük hárman indiaiak voltak – és egy másik útvonalon haladtak -, Baltasar Kormákur filmje csak azzal az öt mászóval és túlélő társaikkal foglalkozik, akik fejlett országokból érkeztek.
Ez a két expedíció az emberiség által tapasztalt egyik legdurvább hóviharral találja szemben magát. A hegymászók kitartását a bolygó legkönyörtelenebb elemei teszik próbára, csaknem lehetetlen akadályokkal kell megküzdeniük, és életük szenvedélye a túlélésért folytatott lélegzetelállító harccá válik. Egy profin leforgatott munkához profi színészek kellenek, és ez is kipipálható. Az eddig csak karakterszínészként használt Jason Clarke élete legnagyobb szerepét kapta az egyik „kereskedelmi” expedíció vezetőjeként, él is a lehetőséggel, noha a sokkal karizmatikusabb Jake Gyllenhaal, aki az egyik barátját és egyben riválisát játssza a változatosság kedvéért, és most csak mellékszereplő, rendre lepipálja. Szintén vaskos szerepet kapott Josh Brolin fizető ügyfélként, de ő mindig jó mióta megöregedett, és ha van igazi erénye a filmnek, az az, hogy nem úgy vezeti fel karaktereit, hogy már az elején tudjuk, ki veszíti majd az életét a hegyen – van, akiről rögtön tudni, de nem mindenkiről -, és egy katasztrófafilmnél ez bizony nagy erény.
Kormákur otthon van a krimi, a dráma, a thriller és a katasztrófafilm világában, ahogy azt most is demonstrálja. Az Everest ugyanis színtiszta katasztrófafilm, nem is akar többnek látszani, amely az egyszerűség kedvéért vagy jogi okok miatt nem igazán néz a tények mögé.
A hegymászás szerelmesei és azok, akik izgalmasnak találják a témát, nem fognak csalódni, a film tisztelettel és a megfelelő szakértelemmel kezeli a csúcsot és az őt megmászni készülőket – az ehhez elengedhetetlen serpákra juthatott volna több idő is. Akiket hidegen hagy a mászás, azok az alaptábor érzkletesen bemutatott hangulatát és a szereplők felvezetését élvezik majd, hiszen tényleg remek színészekrők van szó a legkisebb szerepekben is. Profi, remekül összerakott munkáról van szó, amely a megtörtént események vázához ragaszkodik, de annál többet nem akar mutatni, így a legvégén nem válik igazán emlékezetessé, bár remek moziélmény.
.
Legenda = Legend
2015-ben készült, angol életrajzi krimi, thriller, 126 perc
.
rendező, forgatókönyvíró: Brian Helgeland
operatőr: Dick Pope
zene: Carter Burwell
szereplők: Tom Hardy (Ronald Kray / Reginald Kray), Emily Browning (Frances Shea), Christopher Eccleston (Nipper Read), Paul Anderson (Albert Donoghue), Colin Morgan (Frankie / Franck Shea), Chazz Palminteri (Angelo Brun)
forgalmazó: Pro Video Film & Distribution Kft.
információhordozó: DVD
.
Ron és Reggie Kray mindig is elválaszthatatlanok voltak. A sármos és népszerű Reggie, aki az East-End hercegeként a fényűző londoni éjszakában filmsztárokkal, és bűnözőkkel múlatja az idejét, gyerekkora óta vigyáz a kiszámíthatatlan és erőszakos Ronra. Hűségesen óvja fivérét a bajtól. Miután elintézi, hogy az elmegyógyintézetből kiengedjék őrültnek nyilvánított testvérét, már semmi nem áll az útjukba: együtt söprik le a színről nagy riválisaikat, a Richardsonokat, és egy csapásra átveszik az uralmat a londoni alvilág felett.
A mostani film elsődleges érdekessége, hogy az ikertestvéreket, a sármos és népszerű Reggie-t, és a pszichopata Ront ugyanaz a színész játssza, és ami még fontosabb, ez a színész nem más, mint a népszerűsége csúcsán lévő Tom Hardy. A film jó eséllyel inkább erről a színészi és stílusbravúrról szól.
.
A szüfrazsett = Suffragette
2015-ben készült, angol filmdráma, 102 perc
.
rendező: Sarah Gavron
forgatókönyvíró: Abi Morgan
operatőr: Eduard Grau
zene: Alexandre Desplat
szereplők: Carey Mulligan (Maud Watts), Meryl Streep (Emmeline Pankhurst), Helena Bonham Carter (Edith Ellyn), Ben Whishaw (Sonny Watts), Brendan Gleeson (Arthur Steed felügyelő)
forgalmazó: Botonfilm
információhordozó: DVD
.
Az 1920-as évek elején kibontakozó feminista mozgalom krónikája – a nők szavazati jogáért folytatott harcot először békés, majd radikálisabb eszközökkel vívták Angliában Emmeline Pankhurst és követői. A film főhősnője, Maud (Carey Mulligan) története egyszerre szívszorító és inspiráló – akár szabadságát, családját, életét is áldozná az egyenjogúságért. A szüfrazsett sokkal több, mint a múlt egy szeletét feldolgozó kosztümös film. Ahogy a feminista mozgalmak is előzményüknek tekintik a szüfrazsettek szervezetét, úgy a film is arra tesz kísérletet, hogy a jelennel összekötve szerezzen nyomatékot Emmeline Pankhurst (Meryl Streep) és társnői történetének. Az 1912-től megerősödött brit mozgalom tagjai kétségbeesett küzdelmet folytattak, hogy felhívják magukra a figyelmet. A cél szentesíti az eszközt: a nők dacoltak a börtönnel, a tömegtüntetések éhségsztrájkba, robbantássorozatba és hasonló erőszakos megmozdulásokba fordultak át. A magát a lovak elé vető Emily Davison története ismerős lehet a történelemkönyvekből is. Bár a tevékenységük egyre nagyobb nyilvánosságot kapott, a kormányzat mégsem akart róluk tudomást venni – végül korlátozott szavazójogot 1918-ban, általánosat pedig csak tíz évvel később nyertek az angol nők. A szüfrazsett jól bevált dramaturgiai fogást választott: a mozgalmat egy újonnan érkezett lány (Carey Mulligan) szemével mutatja be. A gyerekkora óta mosónőként dolgozó Maud történetében a szüfrazsettekkel kapcsolatos összes viszonyulás és probléma megjelenik. A kezdeti bizalmatlanság, az azonos célok felismerése és a fokozatos bevonódás során Maudnak rá kell döbbennie, hogy a nőket sújtó igazságtalanságoknál (egyenlőtlen bérezés) is rosszabb, mikor értetlenségbe ütköznek (akár a férjük részéről) vagy felőrlődnek az ellentétes szerepek között, melyeknek mind meg kellene felelniük (anya, feleség, munkás és öntudatos nő). Aktuális, ugye?
A szüfrazsett filmtörténetileg is példaértékű mű, hiszen a férfiak uralta filmgyártásban csupa nő készítette: szégyenletes, hogy 2015-ben megdöbbentett a sok egymást követő női név a stáblistán. A rendező Sarah Gavron, a forgatókönyvíró Abi Morgan (neki egy másik nőtörténetet is köszönhetünk, A Vasladyt), de a kilenc producer kétharmada is nő; természetesen nem a számokon van a hangsúly, hanem a szakértelmen: jól működött a csapat. A film nagyszerűsége abban rejlik, hogy eközben nem túlságosan elfogult: feminista kirohanás helyett „szinte” objektív képet kapunk a szüfrazsettekről, a hihetetlen energia és tenni akarás mellett résztvevők kétségeit és a mozgalom árnyoldalait is bemutatja a mű.
.
Tétova félrelépők = Late Bloomers
2011-ben készült, francia-belga-angol filmvígjáték, 95 perc
.
rendező: Julie Gavras
forgatókönyvíró: Julie Gavras, Olivier Dazat, David H. Pickering
operatőr: Nathalie Durand
zeneszerző: Sodi Marciszewer
szereplők: William Hurt (Adam), Isabella Rossellini (Mary), Doreen Mantle (Nora), Kate Ashfield (Giulia), Aidan McArdle (James)
forgalmazó: MTVA
információhordozó: DVD
.
Marynél egy emlékezetkieséssel kezdődnek, vagyis inkább annak kapcsán tudatosulnak a változások. Az asszony lassan, lépésről lépésre ugyan, de beletörődni látszik a sorsába, igyekszik alkalmazkodni a helyzethez, megpróbálja kihozni belőle a maximumot. Adam a feleségével ellentétben ösztönösen harcba száll, anélkül, hogy megfogalmazná, mi ellen küzd. Az öregedés gondolata befészkeli magát mindkettejük tudatába. Mary (Isabella Rossellini) megijed az emlékezetkieséstől és orvoshoz fordul, aki nem diagnosztizál semmilyen komoly betegséget, de azt ajánlja a néhány éve nyugdíjas Marynek, hogy kezdjen el sportolni és találjon magának valamilyen hasznos elfoglaltságot. Mary követi a tanácsot, beiratkozik vízi aerobikra és elhatározza, hogy csatlakozik egy önkéntesekkel dolgozó jótékony szervezethez. Sajnos mindkét alkalommal csalódnia kell. Ekkor vásárolni kezd: felszereli a lakást óriási nyomógombú telefonkészülékkel, távirányítós, állítható támlájú ággyal, a kád fölé és a WC mellé fogódzkodókat szerel, körbeveszi magát öregség kellékeivel. Adamot (William Hurt), a sikeres, bár nem túl érdekfeszítő pályát maga mögött tudó építészt kitüntetik, és ezzel végleg a letűnt korszak tehetségei közé sorolják, majd megbízást kap egy öregek otthona megtervezésére. A főnöke-haverja az impotencia-problémáit ecseteli neki, a felesége minden mondatával és minden új szerzeményével szintén az öregségre emlékezteti. Adam besokall, fellázad. Néhány fiatal, lelkes kollégával szövetkezve nagy fába vágja a fejszéjét: létrehoz egy éjszakánként fusizó csapatot, hogy három hónap alatt kidolgozza az “új Louvre” építészeti koncepcióját. Adam a munkájába menekül, farmernadrágba és melegítőpulcsiba bújik, majd miután Maryvel megromlik a viszonya, az irodába költözik. Mary az első pofonok után erőre kap. Önálló oktatási programba kezd, immáron nem önkéntes alapon és eljár az uszodába, amihez nem utolsó sorban a szimpatikus tulajdonos hozza meg a kedvét. Mary önbecsülését valamelyest helyreállítják a nála tíz évvel fiatalabb férfi bókjai, a nő egyre nehezebben áll ellen a csábításnak. Adam jól bírja a munkát, halad a projekttel, élvezi, hogy a fiatalok felnéznek rá, az egyik lány szerelemmel határos csodálata különösen imponál neki. Egy ideig úgy látszik, mind a ketten felfrissülve, megerősödve jönnek ki a krízisből, aztán kiderül, hogy valami mégsem az igazi.
A film nagyrészt párhuzamba állítva dolgozza fel a házaspár öregség-harcát, a sikereket és kudarcokat. Ez a téma eleve nem könnyed vagy szórakoztató, ráadásul, bár a filmből nem hiányzik a humor, a rendezőnő meglehetősen ritkán tompítja viccelődéssel a helyzet élét. Egy kis hozzáadott könnyedségről az előttük járó és az utánuk következő generáció gondoskodik: Mary édesanyjának, Norának (Doreen Mantle) a jelenléte mindig üdítően hat, az egymástól merőben különböző gyerekeik szerepeltetése is lazítja a hangulatot.