Mi történt december 27-én?

160 évvel ezelőtt, 1863. december 27-én Répceszemerén megalakult a Dunántúli Történetkedvelők Társasága, amely Magyarország egyik legrégebben működő civil egyesülete, az 1867-ben életre hívott Magyar Történelmi Társulat elődje. Alapítói Ráth Károly akadémikus, alsószopori Nagy Imre kúriai bíró, történész és Véghely Dezső joggyakornok. Az egyesület megalakulásának 150. évfordulóján a Répceszemeréért Egyesület, Répceszemere Önkormányzata és a Magyar Történelmi Társulat emléktáblát avatott a községben.

100 évvel ezelőtt, 1923. december 27-én Sopronban született Dévényi György kohómérnök, egyetemi tanár, műszaki igazgató, az MTA tagja. Középiskoláit szülővárosában az Evangélikus Líceumban végezte. Oklevelét a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen szerezte meg. Pályája kezdetén Sopronban, később Miskolcon az egyetem Kohó-géptani Tanszékén adjunktus volt több mint másfél évtizedig. 1962-től a Kohó- és Gépipari Minisztérium Vaskohászati Igazgatóságán dolgozott, de egyetemi oktató munkáját is tovább folytatta. 1968-tól a Magyar Vas- és acélipari Egyesülés műszaki igazgatója volt. 1972-74 között az Lenin Kohászati Művekben létesült Nemesacél Hengermű felépítését irányította. Mintegy 25 szakcikke jelent meg a szaklapokban. Budapesten hunyt el 1975. június 13-án.

könyv
191015db
cd
4690db
dvd
5964db
diafilm
1517db
kotta
181db
hangoskönyv
1240db

vissza a teljes verzióra

to top