Mi történt május 8-án?
175 évvel ezelőtt, 1848. május 8-án Sopronban a belügyminiszter rendeletét végrehajtva megtörtént Sopron teljes lakosságának összeírása. A város lélekszáma ekkor 16.766 fő volt.
130 évvel ezelőtt, 1893. május 8-án született Nemeskéren Mechle József a soproni Evangélikus Tanárképző rajztanára, cserkészvezető. Linzben hunyt el 1955. február 2-án.
80 évvel ezelőtt, 1943. május 8-án Budapesten hunyt el Kédly Gyula író, színész. Csepregen született Kedl Gyula néven 1901. július 3-án. Az első világháború alatt a soproni 18. honvédgyalogezred egyéves önkénteseként szolgált. 1925. május 31-én végezte el a Színművészeti Akadémiát. 1925-ben dr. Bárdos Artúr igazgatása alatt levő a Renaissance- és a Belvárosi Színház tagja volt. 1928. augusztus 27-től a pozsonyi magyar színtársulat tagja lett. Játszott Pozsonyban, Érsekújváron, Komáromban, Léván, Debrecenben a Vígszínházban, majd Művész és a Pesti Színházban lépett színpadra. 1939-től haláláig a soproni színtársulatnál rendezett. Írt több novellát és egy ideig a Soproni Hírlap munkatársa volt.
65 évvel ezelőtt, 1958. május 8-án a tetőszerkezet felújításával elkezdődnek a pusztuló nagycenki Széchenyi-kastély állagmegóvási munkálatai.
190125db
4738db
6353db
1527db
181db
1321db