Mi történt november 27-én?

185 évvel ezelőtt, 1838. november 27-én született Sopronban sárvár-felsővidéki gróf Széchenyi Pál országgyűlési képviselő, földművelési, ipar- és kereskedelmi miniszter. Budapesten hunyt el 1901. október 28-án.

30 évvel ezelőtt, 1993. november 27-én a Deák téren Szabad György, az Országgyűlés elnöke avatta fel az új hősi emlékművet, a második világháború soproni áldozatainak emlékére. Az MDF soproni szervezetének kezdeményezésére, önkormányzati és lakossági adományokból a Niké-szobor helyére került az emlékmű. A fertőrákosi kőből faragott kétoszlopos emlékmű Pál Mihály és Pál András szobrászművészek alkotása. Felirata: „A II. világháború áldozatainak. A katonák, polgárok, kitelepítettek, elhurcoltak emlékére. Állíttatta Sopron város közönsége 1993-ban.”

30 évvel ezelőtt, 1993. november 27-én Sopronban hunyt el Sterbenz Károly grafikus. Sopronban született 1901. január 1-én, ifjúkorában apja mellett, majd ifj. Storno Ferenc környezetében tanult. Az Iparművészeti Iskolában 1921-ben szerzett díszítőfestő oklevelet. Először a Soproni Képzőművészeti Kör 1923. évi tárlatán szerepelt, főként kisgrafikáival, de freskót, szekkót és táblaképet is festett és restaurált. Kedvenc műfajai: rézkarc, fametszet, akvarell. Dolgozott könyvillusztrátorként, kiállítás-rendezőként. Önálló művei közül kiemelkedik a Szent István-templom bibliai epizódjai, a GYSEV palota nagyméretű hármas faliképe, az evangélikus templom és az Árvaház kápolnájának freskói, a Bányászati Múzeum, a városháza és a volt megyeháza termeit díszítő falfestmények. Ex librisei nemzetközileg is elismertté váltak. Munkásságát 1971-ben Lackner-éremmel, 1979-ben Pro Urbe Sopron kitüntetéssel ismerték el.

Bővebben: https://www.szivk.hu/sterbenz-karoly/

25 évvel ezelőtt, 1998. november 27-én hunyt el Szombathelyen Perényi Irén (Vadon Benjaminné) festőművész, művésztanár. Győrben született 1904. március 10-én. Az Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán Vaszary János növendéke volt. 1957-ben Sopronba költöztek és itt éltek férjével. A Ferenczy János utcai iskolában (ma: Gárdonyi iskola), majd a József Attila Leánygimnáziumban tanított. Sajátos festőanyagot és technikát dolgoztak ki, eredményeikkel külföldön is figyelmet keltettek, számos kiállításon vettek részt.

10 évvel ezelőtt, 2013. november 27-én hunyt el Kalmár Sándor repülőmodellező, többszörös Világ és Európa-bajnok, Világkupa győztes. A körrepülő sebességi kategóriában világbajnok, többszörös világrekorder, tízszeres világkupa győztes, a FAI-CIAM Penaud diplomájának (poszthumusz) 2013-as kitüntetettje, sokszoros magyar bajnok és rekorder modellező. Sopronban született 1947. május 6-án.

könyv
191015db
cd
4690db
dvd
5964db
diafilm
1517db
kotta
181db
hangoskönyv
1240db

vissza a teljes verzióra

to top