Mi történt november 6-án?
160 évvel ezelőtt, 1862. november 6-án született Sopronban Kőszegi (Kőszeghi)-Brandl Gusztáv festőművész, festő, rajztanár. Apja jó nevű soproni kereskedő volt, fiát is erre a pályára szánta. Budapesten és Münchenben folytatott művészeti tanulmányokat, előtte kereskedelmi iskolát végzett. Sopronban dolgozott, a Soproni Képzőművészeti Kör (1897) megalapításában is részt vett. 1902-ben a főváros költözött, ahol rajziskolát nyitott. Elsősorban portrékat és életképeket festett. Budapesten hunyt el 1908. március 21-én.
135 évvel ezelőtt, 1887. november 6-án hunyt el Diem Gusztáv levéltáros, az Illustrirter Führer durch Oedenburg und seine Umgebungen. (Oedenburg, 1886) társszerzője. A régi városháza rossz állapota miatt a levéltár átköltöztetését is Ő szervezte meg. 1855-ben született.
95 évvel ezelőtt 1927. november 6-án Sopron város képviselői a fővárosi Kossuth-ünnepen vettek részt. Sopron városát a Kossuth-szobor leleplezésén dr. Thurner Mihály polgármester és Schindler András dr. helyettes polgármester képviselték, akik a város nevében koszorúztak.
191826db
4690db
5724db
1517db
180db
1232db