Mi történt október 16-án?

185 évvel ezelőtt, 1838. október 16-án a Halász utcában nyílt meg az első soproni óvoda. Az intézményt az 1768-ban megnyitott, majd évtizedek múltán anyagi gondokkal küszködő árvaházból hozták létre. A pozsonyi Hírnök című lap 1838. november 22-én így tudósított erről: „Azon több, idős czélszerű javítás és szépítés közt, mellyben Sopron város néhány év óta, leginkább Vághy Ferenc polgármester s most biró munkás buzgalma által, mellyel az minden jót s hasznost mindenkor előmozdítani törekvők, rövid idő óta kisdedóvó intézet is tündöklik. October 16-dikán nagyszámú gyülekezet előtt nyiták meg e hasznos intézetet. Mint igen szép példája a valódi polgári érzelmeknek említendő, hogy az intézet megnyittatását követett napon a városi tisztújítás után dr. Töpler Károly indítványára a 10 újonnan választott tanácstag 200 pgd forintot ajándékozott az intézeti pénztár gyarapítására.”

könyv
191826db
cd
4690db
dvd
5724db
diafilm
1517db
kotta
180db
hangoskönyv
1232db

vissza a teljes verzióra

to top