Mi történt szeptember 26-án?
150 évvel ezelőtt, 1873. szeptember 26-án született Sopronban Roth Gyula erdészmérnök, Kossuth-díjas egyetemi tanár, a mezőgazdasági (erdészeti) tudományok doktora. Az Evangélikus Líceumban tanult, nagy szerepe volt abban, hogy a Selmecbányai bánya- és erdőmérnöki főiskola Sopronba került. Jelentős szakmai és szakirodalmi munkássága. Sopronban hunyt el hunyt el 1961. január 7-én.
135 évvel ezelőtt, 1888. szeptember 26-án született Bogyoszlón Szarka Gyula tanító, iskolaigazgató, a Sopronvármegyei Általános Tanító Egyesület elnöke. 1907-ben Lövőn, majd 1922-től Sopronban tanított. A Liszt Ferenc Zeneegyesületben, a Dalfüzér Férfi Dalegyesületben dolgozott. Tagja volt a Soproni Népművelési Bizottságnak. Cikkei jelentek meg a Soproni Hírlap és a Sopronvármegye című helyi lapokban; a Soproni Újságban; sportbeszámolói az Oedenburger Zeitungban, a Dunántúli Tanítók Lapjában. 1938-ban a soproni katolikus konvent fiúiskoláinak tiszteletbeli igazgatóvá nevezték ki. 1946-ban került Papp Kálmán püspök a soproni általános fiúiskola (az előbbi Petőfi téri róm. kat. fiúiskola) igazgatójává nevezte ki, miután azt az új iskolát is megszervezte. 1967-ben vehette át gyémántdiplomáját. Sopronban hunyt el 1969. április 4-én.
191826db
4690db
5724db
1517db
180db
1232db