Bejelentkezés

Az olvasói belépéshez szükséges az olvasójegyen található vonalkód, továbbá a jelszó, ami a születési dátum nyolc számjeggyel, pl.: 20120821. A jelszó belépés után módosítható.

Gyorskeresés a katalógusban



Keresés a honlapon

Azok a könyvek, melyek a könyvtárak polcain szunnyadnak, még nem készek, vázlatosak, magukban semmi értelmük. Ahhoz, hogy értelmet kapjanak, te kellesz, olvasó. Kosztolányi Dezső

Tisztelt Olvasónk!

Szeretettel köszöntjük a Széchenyi István Városi Könyvtár honlapján!
Honlapunkkal szeretnénk megfelelni az új kihívásoknak, célunk az otthonról is elérhető könyvtár megteremtése. Bízunk benne, hogy intézményünk új honlapja, és az olvasócentrikusan fejlődő szolgáltatásaink elnyerik tetszésüket.
Mivel legfőbb célunk az olvasók elégedettsége, ezért köszönettel és örömmel fogadjuk előremutató, fejlesztő szándékú észrevételeiket!

110 évvel ezelőtt született Peéry Rezső

 Megosztás a Facebookon 2020.03.27.   Aktualitások
110 évvel ezelőtt, 1910. március 27-én született Pozsonyban Peéry Rezső, író, kritikus és műfordító. 1950-től a soproni Leánygimnázium, majd a Berzsenyi Dániel Gimnázium igazgatója, a Soproni Szabadegyetem vezetője. Stuttgartban hunyt el 1977. november 11-én.  bővebben  

Könyvtárak. Pont. Neked!

 Megosztás a Facebookon 2020.03.26.   Aktualitások
A Könyvtári Intézet gondozásában működő weboldal valamennyiünk számára értékes, a tanulást, tanítást, gyereknevelést, kikapcsolódást támogató, folyamatosan aktualizált információkat gyűjt össze az egész ország területéről.  bővebben  

Online könyvajánló: Jojo Moyes trilógia

 Megosztás a Facebookon 2020.03.26.   Aktualitások
Bár a könyvtár zárva tart, könyvtárosaink próbálnak minden lehetőséget megadni az Olvasóknak, hogy ne érezzék a könyvek hiányát. Elindult online könyvajánlónk!  bővebben  

80 évvel ezelőtt született Környei Attila

 Megosztás a Facebookon 2020.03.26.   Aktualitások
80 évvel ezelőtt, 1940. március 26-án született Téten Környei Attila történész, muzeológus, az Országos Széchenyi Kör létrehozója és titkára, a nagycenki Széchenyi István Emlékmúzeum igazgatója.  bővebben  

Adatbázisok távoli elérése

 Megosztás a Facebookon 2020.03.25.   Aktualitások
A rendkívüli helyzet miatt kiemelt szerepet kap az online adatbázisok távoli használata, ezért az eduID-s azonosítás mellett a kiadók mindenki számára elérhetővé teszik tartalmaikat.  bővebben  

Beszerzési javaslatok leadása

 Megosztás a Facebookon 2020.03.25.   Aktualitások
Továbbra is folytatjuk a könyvek beszerzését és feldolgozását, ezért szeretnénk felhívni figyelmüket arra, hogy várjuk beszerzésre vonatkozó javaslataikat üzenetben vagy e-mailben.  bővebben  
könyv
193038db
cd
4738db
dvd
6438db
diafilm
1527db
kotta
188db
hangoskönyv
1327db

vissza a teljes verzióra

to top