Scheidl II. József

Scheidl II. József, olimpikon, a SFAC labdarúgója 1913. január 26-án született Sopronban. Téglagyári munkáscsalád sarjaként az Anger-réten kezdett futballozni. Az 1900. szeptember 4-én alapított Soproni Football és Atletikai Club (SFAC) labdarúgójának tehetsége már korán megmutatkozott. A soproni futballrajongók által becenevén, Pepsként ismert focista jobbszélsőként lőtte a gólokat és cselei is híresek voltak. Bár számos budapesti nagycsapat hívta, sőt a bécsi Rapid Wien is érdeklődött utána, mindvégig ragaszkodott szülővárosához. A soproni városháza altisztjeként, mint kézbesítő dolgozott.

Az 1930-as években vált szét a labdarúgás professzionális és amatőr ága. A világ sportvezetése úgy döntött, hogy a világbajnokság a hivatásos, az olimpia az amatőr labdarúgók versenye lett. Így került az 1936-os berlini olimpián részt vett magyar válogatottba két soproni fiatalember, Scheidl II. József és az SVSE-ben szereplő Kőmíves Imre. Pályára végül Soproni II. József néven csak Peps lépett, ám a magyar válogatott már első mérkőzésén 3:0 arányban kikapott a lengyel válogatottól, így búcsúzott a tornától. Scheidl II. József számára azonban a tizedik nyári olimpia azért is emlékezetes maradhatott, mert találkozott – sőt barátságot kötött – az olimpia abszolút sztárjával, a rövidtávfutó Jesse Owensszel. (Ugyanezen az olimpián a szintén százöt éve született és Sopronban, bombatámadás áldozataként elhunyt úszó, Csik Ferenc aranyérmet szerzett.)

A berlini olimpia után Peps visszatért csapatába. A SFAC színeiben, 1944 pünkösdvasárnapján játszotta ötszázadik bajnoki mérkőzését. Ekkor a csapat a harmadosztályban szerepelt. Bár a soproni születésű Keglovich László (1940) a mexikói olimpián aranyérmes lett és az elmúlt évtizedekben is szerepeltek soproni futballisták a nemzeti válogatottban, Scheidl II. József sportkarrierje attól különleges, hogy pályafutása csúcsán sem hagyta el a Hűség Városát. 1993-ban, nyolcvan éves korában, a „soproni futballkirály” Sopron Sportjáért díjat kapott, születésnapján az 1954-es világbajnok német csapat kapitánya, Fritz Walter küldött üdvözlő sorokkal ellátott fényképet. Scheidl II. József szülővárosában hunyt el 2000. május 21-én.

Irodalom:
Keresztényi József: Soproni kis olimpiatörténet. In: Soproni szemle. 35. évf. 2. sz. (1981) p. 172-174.
Internet:
A Notice About This Site Closing József Scheidl
http://www.sports-reference.com/olympics/athletes/sc/jozsef-scheidl-1.html Letöltés: 2018. 01.02.
Két soproni futballista emlékére
http://www.kisalfold.hu/sport/ket_soproni_futballista_emlekere/1189331/ Letöltés: 2018. 01.02.
A nevében is soproni volt
http://www.kisalfold.hu/sport/a_neveben_is_soproni_volt/2177558/ Letöltés: 2018. 01.02.
Olympic Football Tournament Berlin 1936 http://www.fifa.com/tournaments/archive/mensolympic/berlin1936/index.html Letöltés: 2018. 01.02.
Olympic Football Tournament Berlin 1936 : Match Report : Poland – Hungary http://www.fifa.com/tournaments/archive/tournament=512/edition=197041/matches/match=32340/report.html Letöltés: 2018. 01.02.

Scheidl II. József

könyv
191015db
cd
4690db
dvd
5964db
diafilm
1517db
kotta
181db
hangoskönyv
1240db

vissza a teljes verzióra

to top