Tompos Ernő

1907. március 2-án született Sopronban Tompos Ernő építészmérnök, heraldikus.

A Neuberger régi soproni polgárcsalád sarja, a Tompos vezetéknevet 1933-ban vette fel. Reáliskolai évei után a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója volt, majd 1936-ban építészmérnöki oklevelet kapott. Rómában művészettörténeti előadásokat hallgatott, később a Miskolci Jogakadémián folytatta tanulmányait és jogi doktorátust szerzett. Ezután Sopron város mérnöki hivatalában kezdett dolgozni. Először a mérnöki hivatal napidíjasa, majd statikusa és mérnöke lett. A háború idején a légoltalom soproni szervezeténél, majd katonaként Szombathelyen látott el mérnöki feladatokat. A háború után visszatért Sopronba, 1945-ben megházasodott. Lánya a múzeumi pályán találta meg hivatását. Tompos Ernő 1945 és 1959 között Sopron város mérnöki hivatalában és városi cégeknél építészmérnökként, műszaki vezetőként dolgozott. Részt vett a háborús károk helyreállításában, és számos tanulmányt írt a soproni műemlékekről. Építészeti tanulmányai közül kiemelkedik a soproni városháza történetével foglalkozó írása. A hatvanas években négy évig a soproni Ipari Tanulóintézet mérnöktanára, majd három évig a Fertődi Építőipari KTSZ építészmérnöke volt. 1967-ben nyugdíjazták, de továbbra is dolgozott. Utolsó munkahelye a Bányászati Múzeum volt, ahol tárlatvezető teremőrként dolgozott. Részt vett a művészetbarátok mozgalmában és tagja volt a Soproni Helytörténészek Baráti Körének is. Nyugdíjas évei alatt kiteljesedtek címertani kutatásai. Feldolgozta Lackner Kristóf, Rauch András és más polgárok, a soproni céhek címereit, kutatta a város középkori heraldikai emlékeit, de foglalkozott kortárs művészek érmeinek, plakettjeinek elemző leírásával is.

Magyar szakemberek közül elsőként kapta meg a Nemzetközi Címertani Akadémia javaslatára az Arvid Berghman díjat, amelyet 1981-ben vett át a svéd nagykövetségen. Sopronban hunyt el 1989. május 13-án.

Irodalom:
Sarkady Sándor (szerk.): Aranykönyv 2002. Sopron: Quint, 2001. p. 212.
Tompos Lilla: Emlékek. Részletek Tompos Ernő (1907–1989) családtörténeti jegyzeteiből. In: Soproni Szemle 54. évf. 2. sz. (2000). p. 189-193.
Molnár László: Tompos Ernő (1907-1989). In Soproni Szemle 43. évf. 4. sz. (1989). p. 362-367.

Tompos Ernő

könyv
190.297db
cd
4350 db
dvd
5052db
diafilm
3018db
hanglemez
3563 db
hangoskönyv
2256db
to top