A(z) Évfordulónaptár kategória archívuma
mi történt május 7-én?
130 évvel ezelőtt, 1893. május 7-én hunyt el Pinnyén Simon Gyula királyi tanácsos. Moson vármegye alispánja majd főispánja, Sopron vármegye törvényhatósági bizottságának tagja volt. 1838. április 5-én született.
55 évvel ezelőtt, 1968. május 7-én avatták fel a mártírok emlékművét. 1947-ben, Füredi Oszkár soproni építész tervei alapján készült egy emlékmű, majd ennek helyére 1968-ban egy dombormű. A munkaszolgálatosok menetelését ábrázoló dombormű Fodor János újkéri pedagógus munkája volt, amely megsemmisült. Balfot 1944-ben német alakulatok szállták meg, itt volt a járás egyik legnagyobb munkaszolgálatos tábora. Itt vesztette életét Szerb Antal irodalomtörténész-író, Sárközi György költő és Halász Gábor esztéta, Vasvári Miklós európai hírű ornitológus. 2008-ban avatták fel Balfon a meggyilkolt zsidó munkaszolgálatosok emlékére emelt szoboregyüttest. Az emlékmű Kutas László szobrászművész és Winkler Barna építész tervei alapján készült.
10 évvel ezelőtt, 2013. május 7-én az Ágfalván élő Csoltóiné Szalai Mártát és Csoltói Józsefet a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség szervezésében Isaszegen megrendezésre került Fülöp Ferenc Hagyományőrző Szólótánc Versenyen Fülöp Ferenc-díjjal tüntették ki. A házaspár a Testvériség Táncegyüttes vezetője.
Mi történt május 6-án?
105 évvel ezelőtt, 1918. május 6-án hunyt el dr. Laehne (Lähne) Vilmos tanintézet-tulajdonos, főgimnáziumi igazgató, királyi tanácsos. Sopronban 1862. február 24-én született, gimnáziumi tanulmányait Eisenachban végezte, Pozsonyban érettségizett. A budapesti tudományegyetemen elvégezte a bölcsészetet. 1891-ben apja halála után vette át a soproni intézetet, melyet nagy hozzáértéssel vezetett, az ún. kézügyesség tantárggyal bővítette az iskola kínálatát. Közéleti szereplése jutalmául 1912-ben a király a királyi tanácsosi címmel tüntette ki. Tagja volt a régészeti társaságnak, ő szervezte a háború kitörése idején a napközi otthont, társelnöke volt a rabsegélyző egyletnek, elnöke a városi pártnak és tagja majdnem valamennyi városi bizottságnak.
85 évvel ezelőtt, 1938. május 6-án Házi Jenőt a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. Székfoglalóját A városi kancellária kialakulása Sopronban címmel tartotta.
Mi történt május 5-én?
315 évvel ezelőtt, 1708. május 5-én született Rozsnyón Gömöry Dávid (Gömöri) orvos, aki Sopronban is tanult. A magyar nyelvű orvosi irodalom egyik úttörője volt. Győrben hunyt el 1795. október 14-én.
Mi történt május 3-án?
180 évvel ezelőtt, 1843. május 3-án hunyt el Pozsonyban Járius Vilmos József evangélikus lelkész, író. Sopronban született 1772. március 12-én.
155 évvel ezelőtt, 1868. május 3-án hunyt el Sopronban Kutrovich Antal jogász, bölcsészdoktor, ebergőci földbirtokos.
Mi történt május 2-án?
80 évvel ezelőtt, 1943. május 2-án született Sopronban Lobenwein Tamás fotóművész, fotóriporter. Sopronban hunyt el 2005. július 9-én.
Bővebben: https://www.szivk.hu/lobenwein-tamas/
140 évvel ezelőtt, 1883. május 2-án született Sopronban Aistleitner József filológus, római katolikus pap, nyelvész, orientalista, egyetemi tanár, pápai prelátus. A Szent István Akadémia és a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Budapesten hunyt el 1960. szeptember 9-én.
Mi történt május elsején?
225 évvel ezelőtt, 1798. május 1-jén hunyt el Varasdon felsőpászthory Pászthory Sándor Fiume kormányzója, híres jogtudós, a Szent István-rend lovagja. 1749. június 8-án született Egyházasfaluban. Iskoláit Sopronban és Nagyszombatban végezte. A királyi kúriánál, majd az udvari kancelláriánál szolgált, mint titkár és királyi tanácsos, köztiszteletet érdemelt ki. II. József megtette a magyarországi iskolai ügyek referensévé. 1790-ben a felvilágosult magyar nemesi ellenzék egyik vezéralakja volt. Szerepe volt az 1790–91-es országgyűlés által elfogadott törvények világos megfogalmazásában és szentesítésük megvalósításában. 1791-től mint fiumei kormányzó sokat tett a magyar külkereskedelem fellendítéséért.
100 évvel ezelőtt, 1923. május 1-jén született Kapuváron Reigl Judit (névvariáns: Némedy Reigl Judit; Reigl Marianna Judit) franciaországi Kossuth-díjas magyar festőművész. Felsőfokú tanulmányokat a budapesti Magyar Képzőművészeti Főiskolán (1941–1945) folytatott, ahol Szőnyi István volt a mestere. 1950-ben elhagyta az országot és Párizsban, majd Marcoussis-ban telepedett le. Művészete az ötvenes évek közepétől vett kirobbanó fordulatot, amely a háború utáni absztrakt művészet kiemelkedő képviselőjévé tette. 80 éves kora után vált ismertsége és sikere valóban nemzetközivé, művei, amellett, hogy a műkereskedelemben is igazi áttörést értek el, bekerültek a világ legrangosabb modern és kortárs múzeumaiba. Reigl Judit az egyetlen olyan magyar kortárs festő, akinek művei megtalálhatók a világ nagy múzeumaiban a párizsi Pompidou Központtól a New York-i Metropolitan Múzeumon át a londoni Tate Modernig. Az európai absztrakt expresszionista művészet képviselőjeként világszerte számon tartott művészi munkásságáért 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki, művészi életútja elismeréseként Kossuth-díjat kapott (2011), melyet a Párizsi Magyar Intézetben vett át. Marcoussis-ban hunyt el 2020. augusztus 7-én.
Bővebben: https://www.szivk.hu/reigl-judit/
25 évvel ezelőtt, 1998. május elsején adták át Kópházán a művelődési házat.
Mi történt április 30-án?
130 évvel ezelőtt, 1893. április 30-án született Győrszentmártonban Horváth Detre (Teodorik) Mihály bencés pap, gimnáziumi tanár. Történelem-földrajz szakos tanári oklevelet szerzett és doktorált. 1918-1928 között Sopronban házgondnok és gimnáziumi tanár volt. Művei között megtalálható például A soproni Katolikus Kör könyvtárának jegyzéke. 1923. (I-III. pótjegyzéke Uo., 1925-27) Sopron, 1923, A soproni Katolikus Kör tagjainak névsora. Sopron, 1925. Pannonhalma. Útikalauz Sopron, 1959. Pannonhalmán hunyt el 1962. szeptember 1-jén.
30 évvel ezelőtt, 1993. április 30-án ünnepélyes keretek között elhelyezték a soproni tehermentesítő (elkerülő) út alapkövét. A kormány részéről a közlekedési miniszter dr. Schamschula György és a város polgármestere Fejes Zoltán nyitotta meg a rendezvényt.
Mi történt április 29-én?
125 évvel ezelőtt, 1898. április 29-én hunyt el Sopronban Altdörfer Keresztély orgonista és zeneszerző, a soproni Dalfüzér férfikar alapítója és karnagya. Az egyházi zenei munkásságán kívül is jelentős Altdörfer Keresztély tevékenysége városunk zenetörténete szempontjából: megalapítója és karnagya volt a Dalfüzér (Liederkranz) férfidalegyletnek, amely az egyházközségi kórusból nőtt ki. Gutenbergben (Ma: Gutenberg-Stenzengreith, Ausztria) született 1825. jún. 16-án.
Bővebben: https://www.szivk.hu/altdorfer-keresztely/
225 évvel ezelőtt, 1798. április 29-én hunyt el Óbudán (más forrás szerint: Vácon) Veszelszki Antal orvosdoktor, jeles botanikus. Az 1730-as években született Sopronban. A növény-plántákországából való erdei és mezei gyűjtemény… című könyve (Pest, 1798) 528 növényfajt sorol fel a lelőhely megjelölésével, ezért a magyarországi flórakutatás hasznos segédkönyve volt. Az 1700-as évek végén több tudományos és népszerűsítő könyvet publikált, melyek közel húsz év alatt négy-öt kiadást is megértek.
Mi történt április 28-án?
85 évvel ezelőtt, 1938. április 28-án Sopron városa elhatározta, hogy az 1921. évi népszavazás megörökítésére a „Zrínyi” tiszti leánynevelőintézet falán – amely intézetben a szavazás eredményének összeszámlálása megtörtént – emléktáblát helyeznek el.
Mi történt április 27-én?
285 évvel ezelőtt, 1738. április 27-én született a Gömör megyei Kúntapolcán Wietoris Jonathán evangélikus lelkész, a soproni líceum rektora. Sopronban hunyt el 1802. október 31-én.
Bővebben: https://www.szivk.hu/wietoris-jonathan/
192034db
4746db
6606db
1535db
188db
1333db







