A(z) Évfordulónaptár kategória archívuma
Mi történt október 17-én?
65 évvel ezelőtt, 1957. október 17-én nyílt meg a Központi Bányászati Múzeum a volt Eszterházy palotában, a Templom utca 2. szám alatt. A múzeum alapítását első igazgatója, Dr. Faller Jenő (Selmecbánya/Szélakna, 1894. szeptember 25. – Sopron, 1966. december 23.) okleveles bányamérnök, a soproni Bányászati és Erdészeti Főiskola Bányamérnöki Karának tanára szorgalmazta.
Mi történt október 11-én?
90 évvel ezelőtt 1932. október 11-én hunyt el Klebelsberg Kunó kultúr- és tudománypolitikus. Magyarpécskán született 1875. november 13-án. 1921-1922 között belügyminiszter, 1922-1931 között vallás- és közoktatásügyi miniszter. Mint kultuszminiszter népiskolai programja keretében 5000, főként tanyai iskolát létesített, megreformálta a középiskolai oktatást, bevezette a reálgimnáziumot. Nagyszabású egyetemi építkezésekkel Szegeden, Debrecenben és Pécsett megteremtette a felsőoktatás korszerű műhelyeit. A tudós utánpótlás biztosítására szervezte a Collegium Hungaricumokat. Felismerte az önálló kutatóintézetek létrehozásának szükségességét, programjának első lépéseként megalapította a tihanyi Biológiai Intézetet. Az 1921-es népszavazás idején ő volt Sopron város országgyűlési képviselője (1920-1922), az ő kezdeményezésére adományozták a „Civitas Fidelissima” címet. Neki köszönheti a város a bányamérnöki és erdőmérnöki főiskola véglegesítését és elhelyezését, a borászati szakiskola felállítását, a polgári leányiskola államosítását, a teológiai akadémia egyetemi fakultássá való kiépítését és Sopronban való maradását. Sopron város fejlesztéséért, érdemei elismeréséül 1928-ban „Sopron Város Díszpolgára” címet adományoztak számára. A városban a Kurucdombon teret neveztek el róla, 2012-ben. Itt áll szobra, melyet Hunyadi László, Magyar örökség díjas erdélyi szobrászművész alkotott.
Mi történt október 10-én?
135 évvel ezelőtt 1887. október 10-én született a Krassó-Szörény megyei Stájerlakaninán Breuer György ornitológus, a Sopron-környéki erdők és a Fertő kutatója. Nagykanizsán hunyt el 1955. június 11-én.
Bővebben:https://www.szivk.hu/breuer-gyorgy/
130 évvel ezelőtt 1892. október 10-én született Mihályiban Zsirai Miklós finnugor nyelvész, egyetemi tanár, a MTA tagja, Kossuth-díjas. Munkássága elismeréséül 1949-ben Kossuth-díjat kapott. Budapesten hunyt el 1955. szeptember 9-én.
Bővebben: https://www.szivk.hu/zsirai-miklos/
Mi történt október 8-án?
170 évvel ezelőtt 1852. október 8-án született Sopronban Zettl Gusztáv ecetgyáros, festő és archeológus, szenvedélyes műgyűjtő. Sopronban hunyt el 1917. február 23-án. Emléktáblát és a domborművet helyeztek el 2002. július 8-án a Zettl-Langer gyűjteménynek helyet adó szülői háza falán.
110 évvel ezelőtt 1912. október 8-án született Kapuváron Kerényi Olaf Lajos bencés szerzetes, pedagógus, szerkesztő.1944-ben tábori lelkészként szolgált, a kórházzal került Nyugatra. A háború után Bajorországban élt, 1947-től Sao Paulo-ban. Itt magyar főlelkészként szolgált, magyar rádióórákat szervezett, egyházközségi lapot szerkesztett. 1963-tól 1977-ig a magyar kolónia Szent István Egyházközség főlelkésze. Sao Pauloban hunyt el 1977. augusztus 24-én.
Mi történt október 5-én?
30 évvel ezelőtt, 1992. október 5-én hunyt el Győrben Kovács György kanonok. Sopronkövesden született 1912. február 27-én. A teológiát Innsbruckban végezte, ahol 1936. július 26-án pappá szentelték. Ezután a Soproni Városplébánia káplánja lett. 1946-tól 1954-ig a győri szeminárium vicerektora, 1947-től 1954-ig egyházmegyei számvevő is, 1947-ben teológiai doktor és püspöki tanácsos.
90 évvel ezelőtt 1932. október 5-én született Sopronban Hertay Mária Anna grafikusművész, Munkácsy Mihály-díjas (2011), a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt tulajdonosa, Sopron város díszpolgára (2015). Elsősorban képgrafikákat készített. Nagy beleérző képességgel, részletgazdagsággal készített litográfiái és rézkarcai különös érzékenységgel jelenítik meg a természet egy-egy szegmensét. Zománcművei számos templomban megtalálhatóak. (Röjtökmuzsajon, Agyagosszergényben, Fertőszéplakon, Ikrényben, Sopronban a Szent Margit templomban). Budapesten hunyt el 2018. május 5-én.
90 évvel ezelőtt, 1932. október 5-én született Nyírbátorban Andrássy Péter középiskolai tanár, szaktanácsadó, a Líceum biológia tanára. Munkásságát Rátz Tanár Úr Életműdíjjal (2008) ismerték el. Több száz publikációt írt, tizenkét tankönyvet és kézikönyvet hozott létre, melyek több mint százezer példányban jelentek meg. Húsznál is több tankönyvet lektorált, a Természetbúvár című folyóiratnak évtizedeken át szerkesztőbizottsági tagja volt. Sopron Díszpolgára címmel tüntették ki 2008-ban. Sopronban hunyt el 2021. június 2-án.
Mi történt október 4-én?
100 évvel ezelőtt, 1922. október 4-én született Sopronban Jándy Géza mérnök, egyetemi tanár, a műszaki tudományok doktora. Az Információfeldolgozási, Kibernetikai és Operációkutatási Központi Szakosztály egyik kezdeményezője (ebből jött létre a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság). Budapesten hunyt el 1988. szeptember 20-án.
Mi történt október 3-án?
130 évvel ezelőtt 1892. október 3-án született Petőházán Bársony Kálmán cukorgyári igazgató. Középiskoláit Sopronban, a főreálban (ma: Széchenyi István Gimnázium) végezte, 1928-tól volt a gyár igazgatója. Több nyelven (német, orosz, francia) beszélt. A Soproni Automobil Egyesület alelnökeként az ő kezdeményezte a nemzetközileg is elismert Sopron-Brennberg autó- és motorverseny megrendezését, a turizmus fellendítése érdekében. A Kapuvári Általános Takarékpénztár Rt. elnöke volt, a Magántisztviselők Országos Nyugdíjegyesületének igazgatósági tagja, a Felsődunántúli Mezőgazdasági Kamara tagja, a magyar országgyűlés felsőházának póttagja, illetve vármegyei törvényhatósági bizottsági tag.
65 évvel ezelőtt 1957. október 3-án hunyt el Sopronban Scheiber Ferenc, levéltáros. Feldolgozta a soproni levéltárban az 1809-es francia megszállás idegen nyelvű iratanyagát. Pancsován született 1873-ban.
Bővebben: https://www.szivk.hu/scheiber-ferenc/
Mi történt október elsején?
75 évvel ezelőtt, 1947. október elsején átadták a felújított pusztacsaládi iskolát. A németek az iskolát benzinnel leöntötték és meggyújtották. A község vezetősége saját erejéből újjáépíttette, a község lakói 900 önkéntes munkanapot dolgoztak. A felújításhoz a kultuszminisztérium 5000 forintot, az újjáépítési minisztérium 1000 forintot adott. Az ünnepségen részt vett Papp Kálmán megyéspüspök és Pozsgay Antal dr. vármegyei főjegyző.
Mi történt szeptember 30-án?
50 évvel ezelőtt 1972. szeptember 30-án hunyt el Nagybányán Sebestyén Ferenc (Sebestény, Sebesta Loydolt Ferenc) festőművész, szobrász, gimnáziumi tanár. A Képzőművészeti Főiskolán szerzett oklevelet, itt tanított az iparművészeti tanszékén. Tájképei mellett jelentősek gobelin- és üvegablaktervei (tervei (Dunaújváros, Arany Csillag Szálló, margitszigeti kápolna, Postamúzeum). Sopronban Lehár Ferenc emléktábláját készítette el (ma: Lehár F. utca, régen: Malom u. 5. sz.). Sopronban született 1907. február 14-én.
Mi történt szeptember 29-én?
175 évvel ezelőtt 1847. szeptember 29-én született Bezdán (ma: Szerbia) Schwartz Ottó fizikus, matematikus, a selmeci akadémia tudós tanára és igazgatója. Selmecbányán hunyt el 1910. március 15-én.
30 évvel ezelőtt 1992. szeptember 29-én a Soproni Városvédő Egyesület elhatározta, Rosenstingel Antal építész, elnökségi tag javaslatára, hogy óta minden évben egy jól sikerült építkezést emléktáblával tüntet ki, szeptember 29-én Sopron védőszentje, Szent Mihály ünnepén. A város őszi rendezvényén az alkotás építtetőjének, építész-tervezőjének és kivitelezőjének oklevelet adnak át és az épületre helyezhető emléktáblát adományoznak.
192034db
4746db
6606db
1535db
188db
1333db







