125 éve hunyt el Fleischhacker Mór Fridolin főreáliskolai tanár, író

1856. február 26-án született Ágfalván. Édesapja Fleischhacker Károly evangélikus lelkészesperes. Fia Andorka Rudolf (1891-1961) magyar honvéd vezérőrnagy, diplomata; unokája Andorka Rudolf (1931-1997) szociológus.

Középiskolai tanulmányait a soproni líceumban végezte. Budapesten bölcselet és filológia szakon tanult és szerzett középiskolai német-magyar tanári diplomát. 1878. szeptemberében elutazott a párizsi világkiállításra, melyet hat hétig tanulmányozott, emellett beiratkozott a Sorbonn-ra Gaston Paris és Darmesteter román filológusok előadásaira. A College de France-on az ifj. Guizot és az École des beaux arts-otn Taine irodalomtörténeti s esztétikai előadásait hallgatta. Nyelvi, irodalmi és széptani tanulmányait tovább bővítette hosszabb svájci, stuttgarti és müncheni tartózkodása alatt.

1879-ben hazatért, és tanári pályáját a soproni Lähne-féle reálgimnáziumban kezdte meg. Innen került a csurgói református főgimnáziumba, ahol megalapította a Csokonai-kört. 1882-ben nevezték ki a soproni állami főreáliskolába tanárnak, itt dolgozott haláláig. Kiemelkedő pedagógusként széles körben elismerést és tiszteletet vívott ki, mind a diákok, mind kollégái körében.

Számos írása jelent meg, első sorban tankönyvek, német nyelvkönyvek („Német nyelvtan”, „Német olvasókönyv I-IV.” és „Deutsche Sprachlehre”), melyek sikerét és elismertségét jól mutatja, hogy többszöri újrakiadásuk vált szükségessé. Segédszerkesztője volt a Gyorsírászati Lapoknak és 1875-ben megjelent „A gyorsírászat rövid története” című munkája. A soproni lapokban is publikált cikkeket politikai, társadalmi, szépirodalmi témákban. Hosszabb ideig volt a Soproni Újság munkatársa.

Aktív szerepet vállalt Sopron városának vallási és kulturális életében az iskola falain kívül is. Részt vett számos emberbaráti, közművelődési egyesület munkájában, továbbá sokáig volt a soproni felső evangélikus egyházmegye jegyzője, előadója. Tagja volt az Országos Philológiai Társulatnak is.

1900 februárjában hirtelen rosszul lett az iskolában. Orvosi javallatra, tüdőbaja gyógyítására, az olasz tengerpartra, Nervibe utazott, a kúra sajnálatos módon nem hozott eredményt, június 6-án elhunyt Sopronban.

Irodalom:

Vendl Aladár: Fleischhacker Mór Fridolin. In: A Soproni M. Kir. Állami Főreáliskola XXV. évi értesítője. 1899-900. Sopron. 1900. p. 3-6.

Internet:

Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Fleischhacker Mór Fridolin: https://adt.arcanum.com/hu/view/SzinnyeiMagyarIrok_03/?query=fleischhacker+fridolin&pg=280&layout=s (letöltés: 2025. 05. 08.)

125 éve született Storno Gábor

Storno Gábor

1900. május 22-én született Sopronban. Édesapja, ifj. Storno Ferenc festőművész, édesanyja Ackerler Anna. Nagyapja, id. Storno Ferenc 1845-ben fiatal kéményseprőként költözött a városba, ahol aztán megalapította Sopron egyik legjelentősebb művész dinasztiáját. A család férfi tagjai mind nagy tehetséggel rendelkeztek a képzőművészetek terén.

A festészet, restaurálás, épület- és tárgytervezés mellett Id. Storno Ferenc jelentős műgyűjteményt hozott létre, melyet fiai és unokái megőriztek és folytatták a műtárgyak, kézműves remekek és régiségek gyűjtését, feldolgozását. Ifj. Storno Ferenc tudatosan folytatta a gyűjtést, minden tárgyat katalogizált, feljegyezte az összes lehetséges adatot. Létrehozott külön régészeti- és fegyvergyűjteményt is, és kiemelt figyelmet fordított a Széchenyi Istvánhoz kapcsolódó emlékekre.

Storno Gábor eleinte keveset foglalkozott a családi örökséggel, mert iparművészként főként Budapesten dolgozott. Később, nyugdíjasként lett a gyűjtemény utolsó őre.

1920-ban érettségizett, majd beiratkozott a bécsi egyetem filozófia szakjára. Mivel saját bevallása szerint nem tetszett neki a tanulás, elhatározta, hogy iparos lesz. Tanoncideje letelte után, 1921-ben asztalossegédként kezdett dolgozni Sopronban. 1923-ban Németországba ment, ahol különböző cégeknél volt segéd. Emellett esti tanfolyamon továbbképezte magát belső lakberendezővé. 1925-ben sikeres asztalosmesteri vizsgát tett és önálló asztalosműhelyt nyitott, mely 1929-re tönkrement. 1931-1938-ig bútortervezéssel, iparművészeti tárgyak és játékok készítésével foglalkozott. 1938-1939-ben légószolgálatot teljesített Sopronban – feladata volt a házak légópincéinek felmérése, térképre rajzolása. 1939-ben Stuttgartban helyezkedett el tervezőként egy bútorgyárban – 1940 elején azonban hazautazott, mert politikai okokból nem akarta felvenni a német állampolgárságot. 1941-ben egy rövidebb ideig a Szigetközi Árvízmentesítő társulatnál dolgozott Győrben, majd 1942-1945 között Budapesten az asztalosmesterek Kiviteli Szövetségénél volt műszaki tisztviselő.

1945-től intenzíven részt vett a háború utáni helyreállítási munkálatokban asztalossegédként. Később iparigazolványt kapott és kölcsönszerszámokkal kezdte meg az önálló munkát. Eleinte csak javításokat vállalt, illetve alkalmanként dekorációkat készített kiállításokra, május 1-jére. Műhelyét 1949-ben felszámolta, beiratkozott a képzőművészeti iskolába és a Szabadság Állami Áruházban helyezkedett el dekoratőrként, majd 1952-től a Néphadsereg Központi Tisztiháza keretébe tartozó dekorációs osztály modellező részlegének vezetője lett.

Storno Gábor második felesége, Katona Ágota szintén művész – tervezőgrafikus és dekoratőr volt. A budapesti Corvin Áruházban dolgozott ruharajzolóként, majd a dekorációs osztályon. A kirakatrendezés mellett számos reklámgrafika, plakát, katalógus készítése fűződik a nevéhez.

A Storno-gyűjteményt 1950-ben nemzeti érdekű magángyűjteménnyé nyilvánították. A család megmaradt tagjai Storno Miksa, majd külföldre távozása után, Storno Pál lakta a Storno-házat és gondozta a gyűjteményt. 1957-ben nyugdíjasként költözött vissza Storno Gábor feleségével Sopronba, ahol ellátta a gyűjtemény körüli feladatokat, kalauzolta a látogatókat utolsóként a családból. 1976-ban kezdődött a Storno-ház műemléki felújítása, erre az időre áthelyezték a gyűjteményt a Rejpál-házba.

Storno Gábor 1980-as halála után az állam – három Ausztriában élő örökösétől – megvásárolta a gyűjteményt és a házat. 1987-ben nyílt meg a Soproni Múzeum állandó kiállítása : az első emeleten a helytörténeti kiállítás, a második emeleten a felújított Storno-gyűjtemény kapott helyet.

Irodalom:

Grászli Bernadett – Kiss Melinda: Egy művészcsalád története. A soproni Storno család munkássága és műgyűjteménye. Soproni Múzeum Alapítvány, Sopron, 2013

Kiss Melinda: A Storno család Széchenyi-gyűjteménye. In: Soproni Szemle, 2017 (71. évf.) 4. szám p. 478-487.

125 éve született Ratkovszky Ferenc

Ratkovszky Ferenc

125 éve született Ratkovszky Ferenc Kossuth-díjas gépészmérnök, a magyar erősáramú elektrotechnika kiemelkedő alakja, az MTA tagja.

1900. május 18-án született Sopronban. Egyetemi tanulmányait a budapesti Műegyetemen végezte, 1922-ben szerzett gépészmérnöki diplomát. Ezután a Ganz-féle Villamossági Gyárban helyezkedett el, ahol egyetemi évei alatt is dolgozott gyakornokként. Itt Bláthy Ottó közvetlen munkatársaként tevékenykedett és többek között új turbógenerátor típust dolgoztak ki. Szakmai sikereinek köszönhetően 1924-ben főmérnöknek nevezték ki és a Transzformátorszámítási és Szerkesztési Iroda vezetője lett (1925-1929). 1929-ben a gyár helyettes igazgatója, 1934-ben igazgatója, majd 1939-től ügyvezető igazgató.

A Ganz gyár 1927-től mintegy 50 szabadalmát jelentette be és valósította meg. Legjelentősebb eredményeit a feszültségszabályozók, transzformátorok és nagy teljesítményű turbógenerátorok fejlesztése terén érte el. Az általa szerkesztett transzformátorok világviszonylatban elismertséget nyertek nagy teljesítőképességük és kis súlyuk miatt. Korszerűsítette a nagyfeszültségű készülékek gyártását és irányította a teljes erősáramú ipar műszaki fejlődését. Továbbfejlesztette a Kandó-féle 50 Hz frekvenciájú, egyfázisú váltakozó árammal táplált villamosmozdony-rendszert – megalkotta a BoCo típusú tetszőleges teljesítményre és sebességre alkalmas, fázis-és periódusváltós, forgóalvázas, egyedi tengelyhajtású, 3200 lóerős nagyvasúti mozdonyt, mely külföldön is nagy elismerést aratott –, amit a Francia Államvasutak is alkalmazott.

1932-ben a budapesti Műegyetemen, 1936-ban a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerzett magántanári képesítést. 1939-ben a MTA Berzeviczy-díjjal tüntette ki a relé nélküli automatikus feszültségszabályozó találmányáért.

Ratkovszky jelentős szerepet játszott az ország villamosításában. 1941-1944 között ő töltötte be a Budapest Székesfőváros Elektromos Művei vezérigazgatói tisztségét, illetve 1942-1944 között Budapest székesfőváros nagyüzemeinek (villamos-, gáz-, és vízművek) központi vezérigazgatója volt. 1944-ben valamennyi tisztségéből leváltották, de a II. világháború után visszahelyezték, és 1960-ig az Elektromos Művek vezérigazgatói tisztét tötltötte be. A háború után megszervezte a gyors újjáépítést: az Elektromos Művek sérült berendezéseinek javítását, a villamosenergia-szolgáltatás újraindítását, korszerűsítését. 1948-1960 között az Erőműtervező és –építő Iroda műszaki vezetője, irányítása alatt épült a Mátravidéki Hőerőmű. Emellett számos újítás fűződik a nevéhez, például az országos elektromos hálózat 100 kV-os feszültségének 120 kV-ra való felemelése, mely jelentős gazdasági megtakarítást eredményezett és megkönnyítette az nagy mennyiségű energiaátvitelt.

1960-as nyugdíjba vonulása után szakértői feladatokat látott el az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság állandó tanácsadójaként. 1965. március 9-én hunyt el Budapesten, a Farkasréti temetőben nyugszik.

Munkássága elismeréseként 1953-ban Kossuth-díjjal tüntették ki, 1951-ben az Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1954-ben rendes tagjává választották.

Irodalom:

Sitkei Gyula: A magyar elektrotechnika nagy alakjai. Energetikai Kiadó Kht. 2005

Internet:

Kovács L. Ödön: Megemlékezés Dr. Ratkovszky Ferencről. In: Villamosság. 13. évf. 1965. 5. sz. p. 149: https://adt.arcanum.com/hu/view/Villamossag_1965/?query=ratkovszky+ferenc&pg=174&layout=s (letöltés: 2025. 04. 28.)

Magyar életrajzi lexikon: https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/r-775E4/ratkovszky-ferenc-776D1/ (letöltés: 2025. 04. 23.)

Szendy Károly: Ratkovszky Ferenc. In: Magyar Tudomány. 7-8. sz. 1965: https://real-j.mtak.hu/119/1/MATUD_1965.pdf#page=599 (letöltés: 2025. 04. 28.)

https://www.nevpont.hu/palyakep/ratkovszky-ferenc-64986 (letöltés: 2025. 04. 28.)

150 éve halt meg Kugler Pál Ferenc

150 éve, 1875. április 11-én halt meg Kugler Pál Ferenc, a magyar késő klasszicista szobrászat egyik utolsó képviselője.

1836. február 12-én született régi soproni polgárcsaládban. Testvérei Kugler Henrik cukrász és Kugler Mihály mérnök. Távolabbi ősei között több művészt is ismerünk. Közvetlen családjából nagyatyja kertész, apja cukrász volt, mindkettő Sopronban. Legközelebbi művész rokona János nagybátyja festő, Kőszegen élt.

Művészi tanulmányait a bécsi Képzőművészeti Akadémián 1860–62 között Hans Gassernél folytatta,  akinek akadémikus, maradi ízlésű klasszicizmusa hatott a művészi ízlésének kialakulására. Kugler az 1860-as években Olaszországban folytatta tanulmányait. Legkiemelkedőbb műveit, Liszt Ferenc és Ormos Zsigmond képmását ott készítette el.

Liszt Ferenc mellszobra a Vasárnapi Újság korabeli tudósítója szerint „természet után” készült, és a szobrász 1865-ben küldte haza Rómából. Részt vett 1861-ben három pályaművével a budapesti Széchenyi szoborpályázaton. A szoborhoz tervezett egyik gipszvázlata a Magyar Tudományos Akadémia gyűjteményébe került. A neves magyar szobrászok Izsó Miklós és Engel József mellett Kugler pályaműve nem jöhetett számításba. Az egyik mintát, amely jobb kezében írást tartva egy oszlopféléhez támaszkodva ábrázolja Széchenyit, évtizedekkel később Kugler Mihály, a művész öccse kőből kifaragtatta és a fővárosnak ajándékozta. Így került felállításra 1920 körül a kamaraerdei szeretetotthon területén.

A fiatal Kugler az 1860-as évek elején dolgozott Sopronban és közben szerepelt a pesti Műegylet kiállításain, mérsékelt sikerrel. 1864-ben készítette el Brassay Sámuel mellszobrát gipszből, melyet jelenleg a Soproni Levéltárban őriznek, majd 1965-ben Deák Ferencet mintázta meg. 1865-ben a Szent Mihály templom restaurálásakor megbízást kapott Máriát és Szent Józsefet ábrázoló kőszobrok készítésére. Az elkészült szobrok ma is a templom szentélyében találhatók. Kugler valószínűleg ekkor (1864-68 között) mintázta meg néhány jeles soproni szobrát, pl. Handler József építész és fia Nándor építészeket, Storno Ferenc restaurátort, Fend János műasztalost és Frankenburg Adolf irodalomszervezőt.

Ormos Zsigmond főispán megbízásából Temesváron is dolgozott, a Vármegyeháza előcsarnokának falában helyezték el domborművét, amely Ferenc József látogatására készült. Kugler a romantika korszakában, lelkesedéssel foglalkozott klasszicizáló szobortárgyakkal. Petrovics Elek: „elkésett klasszicistának” nevezte. Épületszobrászi munkái miatt ismertebb volt Budapesten.

Számos jelentős mellszobrot alkotott, melyekből több mint harminc ismert, ezek a korabeli Magyarország arcképcsarnokát jelenítik meg (Petőfi Sándor, Madarász Viktor, Andrássy Gyula, Széchenyi Béla, Pulszky Ferenc, Prielle Kornélia, Liszt Ferenc). Érmek készítésével is próbálkozott. Munkáival kapcsolatban komoly kritikát kapott a korabeli lapokban. Valószínűleg a pesti elmarasztaló megjegyzések is hozzájárultak ahhoz, hogy élete végén áthelyezte műtermét Bécsbe, ahol 39 évesen, 1875. április 11-én hirtelen elhalálozott.

Családja Budapesten, a Kerepesi úti temetőben helyeztette örök nyugalomra. Bár munkássága alig másfél évtizedre korlátozódott, termékeny szobrász volt. Művei sorában, főleg portréi között, jó néhány alkotás, pl. Ormos Zsigmond és Liszt Ferenc márvány képmása maradandó értékkel bírt. Alkotásai megtalálhatóak a kassai és soproni múzeumban, illetve a Magyar Nemzeti Galériában. Művei egy része a mai napig lappang, vagy örökre elveszett. Múlt századi szobrászatunk egyik legszorgalmasabb mestereként tisztelték az azóta meglehetősen elfeledett Kugler Pál Ferencet.

125 éve született Horváth József a soproni zeneiskola igazgatója

125 éve született Horváth József zenész, zenetanár, karnagy, hegedűművész, a soproni zeneiskola igazgatója.

1900. március 19-én született Szombathelyen. Családja 1905-ben Pécsre költözött, ahol édesapja a Hammerli gépgyár művezetője. Középiskolai tanulmányait is itt végezte, érettségi után azonnal bevonult katonának, majd 1919-től a budapesti Zeneakadémiára járt, ahol a 4 évfolyamot 3 év alatt végezte el, utána az Operaház zenekarában helyezkedett el hegedűsként. Munkája mellett Weiner Leótól tanult zeneszerzést.

1925. szeptember 1-étől tanított a soproni „Államilag Engedélyezett Zeneiskolában”, 1930 szeptemberétől pedig az igazgatója lett. Az első világháborút követő visszaesés után, Horváth munkásságával párhuzamosan fellendült az 1829-ben megalapított városi Zeneegyesület élete, kiváló képességű zenészekkel bővül a zenekar és a zeneiskola.

Horváth József felesége Dessewffy Izabella, „Sopron csalogánya”, a kiváló operaénekes 1926-ban feladta operaházi karrierjét és vállalta a soproni zeneiskola énekszakának vezetését. Házasságukból két gyermek született, Róbert és leányuk Dessewffy-Horváth Marietta hegedűművész és –tanár, író, szobrász.

Első nagyszabású zenekari művét „Simfonia vernaica” címen 1927-ben mutatta be a Zeneegyesület. Az egyesület 1929-ben felveszi Liszt Ferenc nevét, majd 1930-tól nyugdíjazásáig Horváth lesz a zenekar és a közel 100 fős vegyeskar elhivatott karnagya. Augusztinovicz Elemér írja sikereiről: „Lassú, de szívós és következetes munkával … a város zenekedvelő közönségét úgyszólván meghódítva, pezsgő zenei életet teremtett Sopronban. Olyan műveket adott elő, mint Bach Máté passiója (1941), Haydn Évszakok (1943) című műve; vendégművészei között voltak a budapesti művévszi élet olyan kiválóságai, mint Báthy Anna, Zathureczky Ede, Basilides Mária, Fischer Annie, stb.” A harmincas években már a rádió is közvetített hangversenyeket a soproniak előadásában Horváth vezényletével – saját, Gárdonyi és Kárpáti szerzeményeit. A nem hivatásos zenészekből és énekesekből álló együttesek elnyerik a szakma elismerését.

A második világháború súlyos károkat okozott a zenekar és a zeneiskola életében is, épületét lebombázták (eleinte a tanárok a saját lakásukon tanítottak), mégis a háború után hamarosan újraindult a tanítás és a zenekar vasárnaponként (kamara) hangversenyt ad a Városi moziban. 1946. szeptember 29-én rendezték első igazi nagy hangversenyüket, 1950 áprilisában pedig az Országos Bach versenyen hat díjat nyertek a növendékek. Innentől kezdve rohamosan emelkedett a zeneiskola növendékeinek száma, míg 1940-41-ben 285 tanuló iratkozott be, számuk az 1950-51-es tanévre elérte a 860-870 főt.

Horváth József több, mint 300 koncerten vezényelte zenekarát, nyugdíjazása előtti utolsó hangversenyén, 1964-ben, Fischer Annie Beethoven G-dúr zongoraversenyét játssza. 1955-1971 között részt vett a Soproni Szemle Szerkesztő Bizottságának munkájában.

1979. december 19-én hunyt el, a Szent Mihály-temetőben nyugszik felesége mellett.

Munkásságát 1971-ben Lackner Kristóf érdemrenddel, 1973-ban Pro Urbe-díjjal ismerték el. Halálának tizedik évfordulóján emléktáblát avattak tiszteletére a művelődési központban, melyet később áthelyeztek a zeneiskola Szélmalom utcai új épületének bejáratához. A zenész arcmását ábrázoló dombormű leánya, Horváth Marietta alkotása.

Irodalom:

Augusztinovicz Elemér: Horváth József (1900-1979). Soproni szemle, 1980. XXXIV. évf. 1. szám, p. 83-85.

Dessewffy-Horváth Marietta: Régi jó soproniak, érdekes emberek, történetek. Kiadja Perkovátz Tamás, Sopron, 2002.

Nagy Alpár: 175 év a soproni zeneoktatás

Nagy Márta: Csodákkal teli iskolatörténet. Kisalföld, 2014. 69. évf. 290. sz. december 13.

Sarkady Sándor (szerk.): Aranykönyv 2002. Budapest: Quint Reklámügynökség, 2002. p. 162-163.

Internet:

https://www.sopronmedia.hu/cikkek/fejezetek-varosunk-egy-kivalo-intezmenye-a-zeneiskola-tortenetebol (letöltés: 2025. 02. 28.)

https://sopronanno.hu/bejegyzes/horvath-jozsef-1900-1979

75 éve, 1950 március 6-án hunyt Hillebrand Jenő antropológus, régész

50 éve hunyt el báró Solymosy László biológus, zoológus, ornitológus, etnográfus

Báró Solymosy László 1909. április 27-én született Zalaegerszegen. Édesapja loosi és egervári báró Solymosy Ödön nagybirtokos, édesanyja zichi és vásonkői gróf Zichy Angela.

Már gyermekként hamar megmutatkozott természetszeretete és az élővilág iránti érdeklődése. A madártani ismeretek elsajátításában Csörgey Titusz, a Madártani Intézet későbbi igazgatója volt a tanítómestere. 8 éves korától követte mesterét madártani megfigyelésekre a Dunántúl különböző tájain, a családi birtokokon, a Balaton és a Fertő vidékén. Első tudományos munkáit még a gimnazistaként írta: legelső tanulmánya 1926-ban jelent meg Magyarország gémvilága, a következő 1927-ben A madárvédelem címen.

Egyetemi tanulmányait Budapesten, a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományi Egyetemen végezte természetrajz-földrajz szakon. 1933-ban doktori fokozatot szerzett A madárlép szövettani szerkezete című tanulmányával. 1926-tól rendes megfigyelője, 1939-től rendkívüli tagja volt a Magyar Madártani Intézetnek. Ezen kívül tagja volt a Magyar Madártani Egyesületnek és a Német Ornitológiai Társaságnak (DDOG) is. A madártan mellett etnográfiai kutatásai is jelentősek.

Madártani megfigyeléseit az Aquila és a Természet 368 című folyóiratokban publikálta. Legfontosabb tanulmányait a fehér lúdról, a vörösnyakú vöcsökről, a fekete harkályról, a fekete gólyáról, a galléros túzokról, a havasi csókáról, a pehelyrécéről és a fülespacsirtáról írta. A madártan mellett, egyéb zoológiai kutatásokat is végzett Sopron megyében, például a rovarevőkről, denevérekről és rágcsálókról. A Rovartani Közleményekben közli az Egervár környékén megfigyelt 38 féle cincérről szóló írását. Az 1944-ben Bécsben megjelent, a Fertő tó madárvilágát bemutató könyvben (Beiträge zur Kenntnis der Vogelwelt des Neusiedler Seegebiets) szerepel Solymosy egy tanulmánya is (Von der Nebenmilz der Vögel).

Solymosy László 1935-ben vette feleségül Csáford-jobbaházai Bolla Gizellát, akivel kezdetben Nagylózson éltek, később Egervárra költöztek. Két gyermekük született. A II. világháború végén behívták katonának, majd Ausztriában amerikai hadifogságba került. Felesége és gyermekei 1944-45 telén Ausztriába, majd Bajorországba menekültek, ahonnan 1946-ban tértek haza.

A háború alatt elpusztult a teljes tudományos anyaga, jegyzetei, madár-, és rovargyűjteménye. 1947-ben megfosztották a családot nemesi címüktől, birtokaikat elvették, Újkérre, az intéző egykori házába költöztek, majd onnan is kiköltöztették őket és a volt erdészházban kaptak lakhelyet. Solymosy a TSZ elnökséget visszautasította, egyszerű falusi életet élt, de a falubeliek továbbra is báróként tisztelték. ’56-ban testvére felajánlotta, hogy külföldre viszi a családot, de ő visszautasította. 1959-től a TSZ-ben dolgozott fuvarosként. 1975. február 26-án soproni kórházban hunyt el baleset következtében, ráborult a farakománya.

Solymosy a háború utáni mostoha környezetben sem állt le teljesen a kutatásaival, bár 1945 után csupán néhány tanulmánya jelenhetett meg, élete végéig folytatta megfigyeléseit, madarakat gyűrűzött, madárhangokat vett fel.

2010-ben emléktáblát avattak a neves ornitológus emlékére Újkéren, az egykori lakóhelye előtt, amely ma óvodaként működik.

Mi történt december 31-én?

120 évvel ezelőtt, 1904. december 31-én született Sopronkőhidán Németh Alajos püspöki tanácsos, plébános, történetíró.
Sopronban hunyt el 1993. szeptember 15-én.

Mi történt december 27-én?

265 évvel ezelőtt, 1759. december 27-én született Kralován Kralovánszky András pedagógus, zoológus.
Sopronban hunyt el 1809. november 14-én.

Mi történt december 24-én?

80 évvel ezelőtt, 1944. december 24-én egy Németországi koncentrációs táborban halt mártírhalált Ferenczy János soproni szociáldemokrata politikus.
1879. február 8-án született Völcsejen.

80 évvel ezelőtt, 1944. december 24-án végezték ki Sopronkőhidán Bajcsy-Zsilinszky Endre politikust, újságírót, a magyar ellenállási mozgalom vezetőjét.
Szarvason született 1886. június 6-án.

80 évvel ezelőtt, 1944. december 24-én Sopronkőhidán kivégezték Pesti Barnabást, Pataki Istvánt és Kreutz Róbertet, akik kommunistaként szintén részt vettek az ellenállási mozgalomban.