A(z) Évfordulónaptár kategória archívuma
Mi történt november 16-án?
30 évvel ezelőtt, 1993. november 16-án hunyt el Budapesten Perényi László karnagy, zenepedagógus, főiskolai tanár. Vallán (ma: Wallern im Burgenland) született 1908. december 7-én.
Mi történt november 15-én?
100 évvel ezelőtt, 1923. november 15-én hunyt el Budapesten Papp Váry Elemérné Sziklay Szeréna költő, a Magyar Hiszekegy szerzője. 1881. április 18-án született Rozsnyón. Két verseskönyve jelent meg: Háborús visszhangok (Bp., 1916), és Mikor a vihar dühöng (Bp., 1917). A Védő Ligák Szövetsége 1920 júniusában pályázatot hirdetett a megcsonkított haza régi határainak visszaállítására buzdító ima és jelmondat megírására. A több száz pályázó közül az általa küldött költeményt ítélték a legjobbnak. A Magyar Hiszekegy Szabados Béla díjnyertes megzenésítésével 1921-től 1944-ig a hivatalos nemzeti dalok szerepelt. Papp-Váry Elemérné két évig Sopronban élt. Emléktáblája elkészítésére 1938-ban a Soproni Hirlap gyűjtést szervezett. 1941 őszén egykori lakóhelye, a Gesztenyés út 17. számú ház falára (Szakál Ernő szobrászművész alkotása) felkerült az emléktábla, de a költőnő háza a táblával együtt a második világháborús bombázások során elpusztult.
95 évvel ezelőtt, 1928. november 15-én hunyt el Sopronban Baán Endre Sopron vármegyei alispán (1894–1906), főispán (1906-1917). Ivánban született 1885. november 24-én. Apja a Széchenyi uradalom intézője volt. Középiskolai tanulmányait a soproni bencés gimnáziumban végezte, majd a bécsi és a pesti egyetem jogi karán tanult. A közigazgatásban végzett kiváló munkájáért a vaskoronarend lovagkeresztjét, majd a Lipót rendet is megkapta. Elsődleges feladatának tekintette a vármegye gazdasági fejlődésének elősegítését. Alispánsága idején épült meg többek között a Sopron-Pozsonyi és a Fertővidéki helyiérdekű vasút, a Sopron-Kőszeg vasútvonal. Ebben az időben kezdődött jelentős ipartelepítés Sopronban, akkor települt ide a Vasöntöde, a Sotex, a zárgyár, a sörgyár, a gumigyár is.
Mi történt november 14-én?
260 évvel ezelőtt, 1763. november 14-én született az Alsó-Szászországi Braunschweigben Wilckens Henrik Dávid természettudós, a magyarországi erdészeti oktatás első tanára. Selmecbányán hunyt el 1832. május 25-én.
110 évvel ezelőtt, 1913. november 14-én született Sopronban Mollay Károly filológus, helytörténész, a Soproni Szemle szerkesztője. A soproni Széchenyi István főreáliskolában érettségizett, 1932-ben az Eötvös Kollégiumba jelentkezett német–francia szakra. Hamarosan a művészettörténetet is felvette harmadik szakként. Disszertációját a soproni családnevekről írta. A Soproni Szemlének alapításától, 1937-től belső munkatársa, majd 1955-ben az újrainduló folyóirat főszerkesztője volt. Budapesten hunyt el 1997. április 3-án.
Bővebben: https://www.szivk.hu/mollay-karoly/
Mi történt november 13-án?
105 évvel ezelőtt, 1918. november 13-án született Sopronnyéken (ma: Neckenmarkt, Ausztria) Szinnyey Henriette újságíró. Közgazdasági és jogi egyetemi tanulmányokat folytatott. Parlamenti szinten gyorsírt, négy nyelven írt és beszélt. Az MTI-nek 1950- ben lett munkatársa. Budapesten hunyt el 1995. november 9-én.
100 évvel ezelőtt, 1923. november 13-án Sopronban ünnepélyesen felavatták a pécsi Erzsébet-tudományegyetem legifjabb fakultását, az Evangélikus Hittudományi Kart. A Kaszinóban tartott ünnepségen többek között Stráner Vilmos, a hittudományi kar dékánja, dr. Nagy József rektor mondtak beszédet. A dékán köszönetet mondott a kormányzónak, hogy 1923. február 8-án kéziratában engedélyezte a fakultás felállítását. Kiemelte Gróf Klebelsberg Kuno kultuszminiszter szerepét, aki szorgalmazta a fakultás megteremtését. Az evangélikus templomban Kapi Béla püspök tartotta az istentiszteletet, az orgonán Altdörfer Viktor játszott. A soproni evangélikus hittudományi kar a magyar evangélikus egyház egyetlen tudományos lelkészképző intézménye volt ekkor, hiszen Pozsony és Eperjes intézményei a határon kívülre kerültek. Sopron egyben hazánk ötödik egyetemi városa lett. Az oktatás az evangélikus líceum épületében folyt, 1929. október 13-án tették le az új, Deák tári épület (ma: általános iskola) alapkövét. Az épületet 1930 októberében adták át, amelyen Horthy Miklós kormányzó is jelen volt. 1950-ben a teológiai képzést leválasztották az egyetemekről, 1951-ben az intézményt, mint az Evangélikus Teológiai Akadémiáját Budapestre helyezték.
30 évvel ezelőtt, 1993. november 13-án ismét megnyílt az Erdészeti Múzeum. Az 1983-ban kialakított gyűjteményt az Esterházy-palotában folyó munkálatok miatt lebontották és a kiemelt műemléki épület felújítása után 150 négyzetméteren új, állandó kiállítást adtak át a közönségnek.
Mi történt november 11-én?
30 évvel ezelőtt, 1993. november 11-én hunyt el Sopronban Hiller István helytörténész. Sopronban született 1934. április 25-én. A Berzsenyi Gimnáziumban érettségizett, a Budapesten az Idegen Nyelvek Főiskoláján diplomázott 1955-ben, német nyelvből fordítói és tolmácsoklevelet szerzett. 1957-től a soproni egyetem könyvtárában tudományos munkatárs. 1963-ban könyvtárosi, 1964-ben erdőmérnöki oklevelet szerzett. 1977-től az egyetem könyvtárának főigazgatója. Igazgatása alatt épült meg az egyetem Központi Könyvtára, a Selmecbányáról átmentett régi anyagot műemléki könyvtárrá fejlesztette. Létrehozta Sopronban a Fordító Irodát és megteremtette az Erdészeti Múzeum alapjait. Tudományos munkásságának két fő területe az erdészeti könyvtárügy és a soproni helytörténetírás volt. 1966 és 1991 között titkára és technikai szerkesztője volt a Soproni Szemlének. 1969-ben az Erdészet Kiváló Dolgozója címet, 1975-ben Szabó Ervin Emlékérmet, 1983-ban Károlyi Mihály emlékplakettet, 1987-ben a Munka Érdemrend ezüst fokozatát nyerte el. Ausztria 1989-ben Dr. Hiller Istvánt a Grosses Ehrenzeichen des Landes Burgenland kitüntetésben részesítette. A soproni Szent Mihály temetőben nyugszik.
Bővebben: https://www.szivk.hu/hiller-istvan/
Mi történt november 10-én?
275 évvel ezelőtt, 1748. november 10-én Sopronszentmártonban (ma: Markt Sankt Martin, Ausztria) született perlaki Somogyi Lipót Márton római katolikus püspök. Alsó- és középiskoláit a jezsuitáknál végezte Sopronban, majd filozófiát és filozófiát és teológiát tanult. Győri működése után Kismarton plébánosa és soproni tiszteletbeli kanonok. Szombathelyi püspökként (1806-1822) a székesegyház befejezését és belső díszítését intézte, európai hírű mesterekkel dolgoztatott, mint Dorfmeister, Prokopp, Winterhalder és Spreng. Püspöksége alatt papi nyugdíjasházat építtetett és egyházmegyei zsinatot tartott (1821). A Szombathelyen hunyt el 1822. február 20-án.
Mi történt november 9-én?
90 évvel ezelőtt, 1933. november 9-én hunyt el Győrben Steiner György takarékpénztári tisztviselő, szakértő, eszperantista, nyelvész. 1912. szeptemberben 12-én egyik szervezője volt az első soproni eszperantista összejövetelnek. Sopronban született 1880. augusztus 2-án.
30 évvel ezelőtt, 1993. november 9-én a soproni közgyűlés a Belgiumban élő magyar származású dr. Lámfalussy Sándor (1929-2015) közgazdászt, jegybankárt, tőkepiaci szakértőt, „Sopron Város Díszpolgára” címmel tüntette ki. 2016-ban a Soproni Egyetem Közgazdaságtudományi Kara az ő nevét vette fel.
Mi történt november 8-án?
300 évvel ezelőtt, 1723. november 8-án hunyt el Serpilius György evangélikus lelkész, superintendens. 1668. július 11-én született Sopronban. 1687-től Lipcsében tanult, 1690-ben Wilsdruppban (Dresda mellett) diakónus, 1695-ben Régensburgban prédikátor, 1709-ben superintendens lett. Kéziratban maradt munkáin kívül félszáznál több kötete és füzete jelent meg latin és német nyelven.
30 évvel ezelőtt, 1993. november 8-án elhunyt Szarka Árpád festőművész, 1963-tól a Széchenyi Gimnázium rajztanára. 1915. május 1-jén született a romániai Brailában. Az akvarell, a qouache és az olaj technikával egyaránt kitűnően dolgozott. Szarka gazdag festői életművéből a soproni városképek, a dunántúli tájképek, a lélekbe látó portrék és a hangulatos virágcsendéletek a legismertebbek és a legkedveltebbek. A Szent Mihály temetőben nyugszik. A Széchenyi István Gimnáziumban az udvari homlokzaton elhelyezett emléktábla (2013) örökíti meg emlékét.
Bővebben:https://www.szivk.hu/szarka-arpad/
Mi történt november 5-én?
255 évvel ezelőtt, 1768. november 5-én Felsőjányokon (ma: Horné Janíky, Szlovákia) született Farkas Károly plébános, aki 1799-1845 között állt a csepregi római katolikus plébánia élén. 1847-ben hunyt el.
Mi történt november 3-án?
205 évvel ezelőtt, 1818. november 3-án hunyt el Sopronban Fiedler János Reichard kereskedő, krónikaíró. A Belváros 17. sz. (a mai Szt. György u. 21.) házában volt a boltja. Sopronban született 1733. október 11-én.
155 évvel ezelőtt, 1868. november 3-án hunyt el Kaposváron Hüttinger Ferenc honvédszázados. Sopronban született 1804-ben.
55 évvel ezelőtt, 1968. november 3-án nyílt meg a Bányászati Emlékmúzeum Brennbergbányán. A bányászat kialakulását, fejlődését, a bányászélet kellékeit, valamint egy bányászlakás részletét is bemutató Bányászati Emlékházat (Óbrennbergi út 14.) az első gőzgépes szállítóakna gépházában rendezték be. Környei Attila történész, muzeológus öt éven át gyűjtötte a kiállítás anyagát. 1998. augusztus 23-án a felújított kiállítás tárgyi emlékei és munkaeszközei áttekintést adnak a brennbergi bányászat csaknem kétszáz éves történetéről és a föld mélyén kenyerüket kereső bányászok életéről.
191141db
4738db
6356db
1527db
181db
1324db